Teljesen megújult a budaörsi Mátrix suli – folyamatos beiratkozás

0
433

Sipos Etelkával „Az életre való program”-ról és a most induló nappali tagozatos szakképzésről beszélgettünk

„Kis létszámú csoportokban, projekt módszerrel minden gyermeket egyénileg kell fejleszteni, az egyéni képességeikre építve kihozni minden gyermekből a legtöbbet, miközben meghagyjuk a játszva tanulás örömét – ez a Mátrix Suli lényege. Ezért szeretnek a gyermekek iskolánkba járni. A kreativitás, alkotás elengedhetetlen a mai kor gyermekénél”.

Bár még javában tart a nyári szünet, aki iskolaváltásban gondolkodik, vagy mostanában költözik Budaörsre, mind a nyolc osztályba várnak még tanulókat és egész évben folyamatos a beiratkozás.

Sipos Etelka

„Teljesen megújult a budaörsi Mátrix suli” – elsőként ezt emelte ki lapunknak Sipos Etelka, az iskola alapító tulajdonosa és igazgatója. Ami nemcsak és nem is elsősorban a Komáromi utcai épület külső és belső nyári karbantartását jelenti, hiszen nemrégen fejezték be a nagyobb, teljes körű átépítést, hanem a budaörsi intézményben a vezetőváltást és ezzel együtt a tanári kar részbeni cseréjét, és ezt követően „Az életre való program” kidolgozását és bevezetését. Két hónapja az országos sajtó után mi is foglalkoztunk vele, hogy az általános iskolában kialakult egy bizalmi válság, ennek következtében volt, akit elküldtek, voltak, akik önként távoztak. De akik maradtak, illetve az új kollégák biztosítékot jelentenek arra, hogy abban a szellemben folytatódik szeptembertől a tanítás, amit Sipos Etelka oktatási cége létrehozásakor körvonalazott a maga számára és amit három-négy éve az országban (egyelőre?) három helyen, Kecskeméten, Budapesten és Budaörsön meg is valósított. Ennek a lényege, hogy a kis létszámú csoportokban a projekt módszerrel minden gyermeket egyénileg kell fejleszteni, az egyéni képességeikre építve. Mindezt vidáman, kreatívan, mert joga van a gyermeknek a boldog gyermekévekhez.

A Mátrix 25 éve felnőtt szakképző intézményként indult és ebben lett – az időközben az OKJ-s képzést megszüntetett jogszabályi környezet ellenére – igen sikeres. Jelenleg 24 szakmára lehet jelentkezni az asztalostól a villanyszerelőn át a kereskedelmi értékesítőig. Ezen a területen ettől a tanévtől a felnőtt oktatás mellett elindul a nappali tagozatos szakképzés is, az általános iskola 8 osztályát végzett gyerekeknek, tehát 9. osztálytól. Duális képzésben lehet még beiratkozni, ami azt jelenti, hogy az elméleti oktatásra állami szakképző iskolába járnak a gyerekek, és náluk a gyakorlati időt lehet letölteni. „Nagyon jó szakijaink vannak”- hangsúlyozza az igazgatónő -, és „van az oktatáshoz működő saját büfénk, konyhánk.” Miért jobb ez, mint egy szakirányú cégnél dolgozni tanulóként? „Mert nálunk valóban a választott szakmát tanulják, gyakorolják” – hangzik a válasz. Ám fontos, hogy akik ide iratkoznak be, azoknak az elméleti oktatást szintén olyanok tartják, akik az adott szakmát maguk is gyakorolják.

Visszakanyarodva az általános iskolához: további újdonság még a budaörsi Mátrix Suli életében, hogy nyertes pályázatukkal bekerültek az Erasmus programba, aminek köszönhetően Olaszországba és Romániába utazhatnak cserediákként a tanítványaik.

És hogy néz ki egy mátrixos diák egy napja a tanév alatt? A tanórák 8,15-kor kezdődnek, délben ebédszünet és utána „beszélgetőkör” az osztályfőnök irányításával, amihez a tanulók is javasolhatnak témákat. Délután különböző szakkörökre járhatnak a gyerekek, például robotikára, ami most a nyári táborban nagyon népszerű, továbbá elkészült az új művészeti terem, hamarosan lesz sportpálya, amit a gyerekek nagy lelkesedéssel vesznek birtokba. így volt ez a nemrégiben elkészült játszótérrel is.

Mint írtuk, az általános iskolába egész évben folyamatos a beiratkozás, minden új jelentkező próbanapon vehet részt. A tanévkezdés előtt pedig az elsősök „Csibe táborban”, a nappali tagozatos szakképzősök pedig „Gólya táborban” ismerkednek az iskolával és egymással. A már idejáró gyerekek nagyon szeretik a Mátrix Sulit és örömmel várják további osztálytársaikat.

Korábbi cikkünk az iskoláról ITT érhető el.

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here