Ötletpályázat lesz a kamaraerdei területre?

0
969

A néhány hét óta a figyelem középpontjába került kamaraerdei zöldterület története szerdán újabb fejezetéhez érkezett. A helyi lakosok nevében Adamecz Péter írásban rögzítette álláspontjukat, amit 359-en írtak alá.

A küldöttség ugyan eredetileg csupán ezt a petíciót szerette volna most átadni Vágó Csaba kabinetfőnöknek a városházán, a látogatás azonban csaknem egy órán át tartott, mert a Budaörsi Városi Televízió előző napi, „Napirend után” című műsorában Bíró Gyula alpolgármester (ITT érhető el) – az érintettek szerint – félreérthetően fogalmazott az üggyel kapcsolatban, így újra tisztázták, ki, mit szeretne. A polgármesteri kabinetvezetővel spontán módon kialakult konzultáción ismét úgy tűnt (az előző találkozóról ITT számoltunk be), hogy a felek kölcsönösen megértették, ha nem is mindenben fogadták el egymás érveit.

Emlékeztetőül: az önkormányzat értékesíteni szeretné Kamaraerdőn, a Kolozsvári utcában található telkeit, amiből mintegy 300 millió forint bevételt remél a város költségvetésébe. Erről még novemberben határozatot is hozott. Az ott élők azonban inkább azt szeretnék, hogy maradjon meg a park illetve a patak közelében a terület zöldnek, vagy ha már muszáj eladni, csak családi házak épüljenek, ne például idősek otthona. Ennek érdekében keresték fel előbb a polgármestert ügyfélfogadási időben, majd egyeztettek december 7-én Vágó Csabával, aminek az eredményeként a december 12-i ülésén újabb, az előző határozatot visszavonó döntés született a testületi ülésen. Ebben az áll, hogy megvizsgálják az ingatlanok önálló értékesítési lehetőségeit.

A petíció szerdai átadásakor a lakosok részéről az hangzott el, hogy az alpolgármester úgy nyilatkozott a tévének, mintha az ingatlanok önálló értékesítése a kamaraerdeiek kifejezett igénye volna, holott ők csak kompromisszumként tudnák ezt elfogadni. És pont az ilyen félreértések okozzák a lakosok bizalmatlanságát – hangzott el Adamecz Pétertől. Vágó Csaba elismerte, hogy az alpolgármester nem pontosan fogalmazott, de azt is leszögezte, a városnak szüksége van az ingatlan eladásából várható bevételekre, és ezt figyelembe véve Bíró Gyula kijelentése és a lakosok valódi igénye között csak kicsi a különbség. Ebben a küldöttség tagjai nem értettek egyet a kabinetvezetővel.

Adamecz Péter ismét szóvá tette a városvezetés tájékoztatási hiányosságait, mivel a kamaraerei lakosok nagy része nem tud a terület eladási szándékáról, vagy azért, mert nem használ számítógépet, vagy azért, mert nem könnyű megtalálni ezeket az információkat az interneten, és főleg abban látott kivetnivalót, hogy saját önkormányzati képviselőjük sem kommunikálja feléjük az ilyen terveket. Ha minden postaládába jut karácsonyi üdvözlőlap a polgármestertől, egy tájékoztató lap terjesztése is megoldható lenne – jegyezte meg. Amire Vágó Csaba azt felelte, az ilyen szórólapok többnyire olvasás nélkül a szemétben végzik, de az ügynek is van olyan szakasza, amikor lakossági fórumot kell összehívni, tehát elkerülhetetlen a kommunikáció, például a szabályozási terv módosításához is, ami egyébként jelenleg nem esedékes – hangsúlyozta.

Ezt követően Adamecz Péter felvetette, hogy ők is gondolkoztak azon, milyen fejlesztést lehetne a területen végrehajtani, például egy szabadidőparkot, Vágó Csaba azonban jelezte, hogy ez nagyon távol áll az önkormányzat terveitől, hogy ne  jusson bevételhez egy olyan terület esetében, amelyet annak idején értékképzés céljából különítettek el. Ennél a pontnál szóba került a költségvetés és a beruházások lakosságra vetített aránya, vagyis hogy megkapja-e belőle Kamaraerdő azt a 10 százalékot, amit szerintük a háromezres létszám feltételezne. Vágó Csaba erre elmondta, ha lakosságszám alapján történne az elosztás, akkor (a kamaraerdeiek szerint kiemelten fejlesztett – a szerk.) lakótelep biztosan nem kapja meg a költségvetésnek azt a részét, ami megilletné, hiszen ott él a város a lakosságának csaknem az egyharmada. Ehelyett az önkormányzat a város egészében gondolkozik, és igyekszik a közszolgáltatást a város egészében megfelelővé tenni, az iskolák, az óvodák, az egészségügy, a tömegközlekedés, stb. tekintetében, ami a városnak évi tíz milliárd forintjába kerül. Adamecz Péter, akiről megtudtuk, hogy közgazdász, észrevételként megjegyezte, hogy az a 300 millió, amit ennek az ingatlannak az eladásából remél a városvezetés, a költségvetésnek csupán 3 százaléka, és ennyit – ahogy ő fogalmazott – egy kis odafigyeléssel bármilyen büdzséből meg lehet spórolni. Erre pedig az volt Vágó Csaba válasza, hogy ez nem volna igazságos a más városrészen lakókkal szemben, akik hasonló helyzetben vannak. Ugyanakkor a fejlesztésre vonatkozó elképzelések összegyűjtését egy ötletpályázat felvetésével Vágó Csaba is járható útnak látja. Ekkor felvetődött, hogy a mostani beadványukra is úgy kapjanak választ, hogy legyen – akár szélesebb körben – egy konzultáció, amely elősegítené a kommunikációt és a közös ötletelést, és érezhetővé válna az egyéni vélemények nyoma a végső döntésekben, hogy senki ne érezze úgy, a megkérdezése nélkül határoznak. Majd az is elhangzott, hogy próbálják a szabadidőparkot szponzori pénzekből kialakítani, hogy az önkormányzat is megkaphassa a pénzét.

Végül abban mindenki egyetértett, hogy semmilyen politikai indíttatás nincs az ügy hátterében, bár a közösségi média felületén megjelentek erre utaló kommentek, amire az alpolgármester is utalt a televízió műsorban.

A petíció szövege

„Mi, Kamaraerdő lakosai tiltakozunk a 4002/63-70 és 4002/75-76 helyrajzi számú ingatlanok övezeti átsorolása és az azokra kiírt pályázat ellen. Szeretnénk, ha a terület megmaradna a jelenlegi besorolásban és kertvárosias felhasználásban. (Jelenlegi övezeti besorolás Lke-2/SZ : közepesen intenzív, szabadonálló, síkvidéki kertvárosias lakóterület)

A 359 db aláírás az év végi mozgalmas időszakban rövid, 3 hét alatt gyűlt össze, mutatva a téma fontosságát és a lakosság egyértelmű tiltakozását.

A gyűjtés során a következőkkel szembesültünk:

Az itt lakók, szinte kivétel nélkül zölden szeretné látni, használni a területet!

Kamaraerdő lakosainak kis része értesült a tervről, az elmúlt 3 hét a téma szempontjából „hangosabb” időszakának ellenére az ott lakók jóval több, mint fele nem tud a tervekről, így ahhoz nem tud hozzászólni, véleményt nyilvánítani.

Szinte kivétel nélkül felháborodtak az itt lakók, hogy az általuk megválasztott képviselők nem tájékoztatják őket és nem veszik figyelembe az igényeiket, érdekeiket.

Legtöbben felháborítónak tartják, hogy hatásvizsgálat, közmeghallgatás és lakossági fórum nélkül döntenek „lehetőségekről”. Igénylik ezek elvégzését, megtartását bármilyen döntés előtt.

Az itt lakók már így is bőven több forgalmat tűrnek el, mint amit a környezet lehetővé tenne, elutasítanak minden, forgalom növekedésével járó hasznosítást.

Ha bármilyen hasznosítás következtében az itt lakók életkörülménye, ingatlanok értékcsökkenése következne be, sokan élnének polgári peres, vagy pertársaság útján történő kártérítés érvényesítésével.

Sok lakótársban felmerült a környezet védelme, nem csak az itt élő védett fajokat, hanem a patakot, talajvíz viszonyokat érintően is.

Sok itt lakóban felmerült a korrupció gyanúja is.

Idő közben a pályázatot lehetővé tevő határozat visszavonásra került, így az aláírásokkal a visszavonás megtartása mellett illetve az övezeti átsorolás, illetve a jelenlegitől eltérő hasznosítás ellen tiltakozunk. Fontosnak tartjuk megjegyezni, hogy a terület hasznosítása előtt, az ott lakó közösség kommunikációt, egyeztetést és hatástanulmányt igényel, valamint hogy az itt lakók, szinte kivétel nélkül zölden szeretnék látni, használni a területet.”

 

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here