Mi épülhessen majd a Kolozsvári utcában?

0
446

Az ideális az lenne, ha a terület megmaradhatna zölden, de…

Értékesíteni szeretné Kamaraerdőn, a Kolozsvári utcában található telkeit az önkormányzat, amiből mintegy 300 millió forint bevételt remél a város költségvetésébe. Az ott élők azonban inkább azt szeretnék, hogy maradjon meg a park illetve a patak közelében a terület zöldnek, vagy ha már muszáj eladni, csak családi házak épüljenek, ne például idősek otthona. Viszont az utóbbival a közelben talált termálvizet is hasznosítani lehetne. Mi lenne a helyes döntés?

Kamaraerdőn, a Kolozsvári utcában található, 4002/63-70 és 4002/75-76 helyrajzi számú ingatlanok értékesítése volt a novemberi önkormányzati képviselő testületi ülés egyik napirendje, ami vitát ugyan nem váltott ki, bár Löfler Dávid (Fidesz-KDNP) megjegyezte, hogy nem lesz-e ebből lakossági felháborodás. De, lett. Vagy legalábbis kialakulóban van. Aminek az első jele az volt, hogy pár nap múlva az interneten létrejött egy közösségi oldal, azon pedig egy felhívás, hogy aki nem szeretné, hogy a területet a határozatba foglalt feltételekkel értékesítse az önkormányzat, az írja alá a petíciót. Ezzel párhuzamosan többek között a tiltakozás élére álló Adamecz Péter időpontot is kért Wittinghoff Tamás polgármestertől, és a hétfői fogadó órán elhangzottakról másnap szintén beszámolt a közösségi oldalon a csoport tagjainak.

A szóban forgó terület a jelenlegi kamaraerdei park melletti tisztás. Amihez alighanem ők laknak a legközelebb – mondta Adamecz Péter, immár a Budaörsi Napló kérdéseire válaszolva –, egy viszonylag csendes, de mindenképpen családi házas, zöld övezetben, ezért is érezte úgy, hogy neki kell lépnie, mielőtt visszafordíthatatlanul rossz irányba indulnak ott el a fejlesztések. Azt persze ő maga és a környéken élők is tudták, tudják, hogy az ingatlan önkormányzati tulajdonban van, igen értékes, ezért várható, hogy hasznosítani kívánják. Ahogy a több mint tíz éve innen pár száz méterre fúrt termálvizes kutat is. Ami azonban nem tetszik nekik, hogy az ingatlan tervezett átsorolásáról és az értékesítési pályázat tartalmáról nem kaptak az önkormányzattól semmilyen tájékoztatást, nem volt erről semmilyen előzetes egyeztetés. Adamecz Péter és az aláírásukkal őt egyre többen támogatók azt sem vitatják, hogy a folyamat ebben a szakaszában még semmilyen jogszabály nem kötelezi a hivatalt például egy lakossági fórum összehívására. De miért ne lehetne elébe menni a lakók számára elfogadhatatlan későbbi döntésnek egy önkéntes, időben lezajlott egyeztetéssel?

Röviden összefoglalva a Kolozsvári utca környékén élők attól tartanak, hogy a jelenlegi néhány méter magas családi házak vagy társasházi épületek harmóniáját tönkretenné, ha ide – ahogy az az ingatlan meghirdetésében szerepel – egy közel 3000 négyzetméter alapterületű, 15 méter homlokzat magasságú „monstrum” kerülne, és ha a jelenlegi 25 százalékos beépíthetőségi arányt felemelnék 40 százalékra.

Bár a képviselő-testületi ülésen az hangzott el, hogy nincs még konkrét beruházó a képben, ennek némileg ellentmond Bíró Gyula alpolgármester nyilatkozata a Budaörsi Városi Televízió „Napirend után” című műsorában, ahol ő egy lehetséges nyugdíjas otthonról beszélt, illetve azon belül a termálvizet hasznosító gyógykezelési szolgáltatásokról. Bár ő is hangsúlyozta, hogy a potenciális befektető még nem adott be Budaörsre semmilyen pályázatot, csupán korábban érdeklődött a lehetőségekről.

Visszatérve a környéken élőkre, az ő legfontosabb érveik a „monstrum” ellen, hogy az megnövelné a gépjárműforgalmat, ami parkolási, zaj és légszennyezési problémákat vonna maga után. Továbbá környezetvédelmi aggályok is felmerülnek, hiszen a Hosszúréti patak partja és környezete védett állatok és növények élőhelye. A beruházás ráadásul a talajviszonyok megváltoztatásával járna, ami az amúgy is jelentős belvíz emelkedéséhez vezetne. Gondot jelenthet a csapadékvíz elvezetése, romlanának a fényviszonyok, és mindez együtt a környéken az ingatlanok értékének a csökkenéséhez vezetne.

Mit szeretnének akkor a lakók? Az ideális persze az lenne, ha a terület megmaradhatna zölden – válaszolta lapunknak Adamecz Péter. De ha az önkormányzat semmiképpen nem mondhat le az ingatlan eladásából várható mintegy 300 millió forintról, akkor azt kérik, hogy ne vonják az egyszer már felparcellázott telkeket újra egybe, hanem értékesítsék külön-külön, és épüljön rajtuk 8-9 családi ház, illeszkedve a környéken már meglévő épületekhez.

A lakosok tehát gyűjtik az aláírásokat. S ugyan nem lakossági fórumon kaptak tájékoztatást, hanem az említett fogadóórán, illetve a polgármester után ma, azaz december 7-én délelőtt Vágó Csaba kabinetvezetővel is találkozhattak. Bár a hivatal részéről úgy gondolták, hogy maximum négy-öt ember képviseli majd az ott élőket, végül is mintegy húsz-harmincan jelentek meg a városházán a megbeszélt időpontra. Az esemény nem volt nyilvános, így újságíróként a kabinetvezető előzetes kérésére nem vehettünk rajta részt. (Ehhez képest megdöbbenve tapasztaltuk egy másik helyi lap tudósítását. No komment…) Utána azonban Vágó Csaba azt nyilatkozta a Budaörsi Naplónak, hogy a lakókkal nyugodt hangnemben osztották meg egymással az álláspontjukat. Míg a kamaraerdeiek lényegében a fent leírtakat mondták el, a hivatali szakember azt emelte ki, hogy a terület gazdasági célú hasznosítása az eladásból származó egyszeri bevétel mellett iparűzési adóbevételt is jelenthetne folyamatosan, illetve így lehetne hasznosítani a termálvizet. Ám megértve, hogy a terület szomszédságában ezt nem szeretnék, a következő képviselő testületi ülésen napirendre tűzik a már kiírt értékesítési pályázat felfüggesztését. (Mivel a testületben többségében a polgármesterrel egy oldalon álló képviselők vannak, ezt minden bizonnyal meg is fogják szavazni – a szerk.)

Adamecz Pétert szintén újra megkerestük az egyeztetés után, aki úgy fogalmazott, hogy a pályázat felfüggesztése korrekt, de ettől még a bizalmatlanság a város vezetésével szemben nem szűnt meg bennük, ezért az aláírásgyűjtést nem állítják le, ami ugye arról szól, hogy ne sorolják át a területet a jelenlegihez képest magasabb beépíthetőséget megengedő építési szabályozási kategóriába. Már kértek is Vágó Csabától egy karácsony előtti, új időpontot, amikor majd átadják neki az addig összegyűlt íveket. Azt azonban Adamecz Péter mindenképpen eredménynek tartja, hogy az ígéret szerint, ha mégis sor kerülne a Helyi Építési Szabályzat módosítására, akkor előtte lefolytatja a hivatal a szükséges egyeztetéseket; illetve ha úgy dönt a képviselő-testület, hogy családi házak építésére értékesítik a telkeket, akkor ehhez is készítenek előtte hatásvizsgálatot.

(A fejleményekről folyamatosan beszámolunk! – a szerk.)

Fotók: Adamecz Péter