Bercsényi Zsuzsanna „labanc” kérői

0
852

Egy füstbe ment házassági terv és egy sikeres házasságkötés

Gróf Bercsényi Zsuzsanna budaörsi kötődése ismert, hiszen a török uralom végét követő 17. század végére szinte teljesen elnéptelenedett település újratelepítése Gróf Zichy Péter felesége nevéhez fűződik. De ki volt ő? Mit lehet még tudni róla? Szerzőnk, aki történész, a grófnő serdülőkorának egy érdekes epizódját és egy füstbe ment házassági elképzelés történetét tárja fel.

Jövőre Rákóczi-emlékévet hirdetett meg a magyar kormány, nem véletlenül, hiszen II. Rákóczi Ferenc (1676–1735) kora és szabadságharca (1703–1711) kiemelt helyet foglal el nemzeti emlékezetünkben. A „nagyságos fejedelem” mellett a kuruc szabadságharc számos résztvevője is a jól ismert történelmi személyiségek közé tartozik, mint például a jobbágyból lett brigadéros, Esze Tamás (1666?–1708), az öreg, félszemű generális, Bottyán János (1643?–1709) és Rákóczi legfőbb bizalmasa, a hadsereg főgenerálisa, gróf Bercsényi Miklós (1665–1725). Utóbbi fia, Bercsényi László (1689–1778) francia tábornagyként fejezte be életét, s a magyar huszárság egyik európai meghonosítójaként tartjuk számon.

Azt azonban, hogy Bercsényi Miklósnak egy leánya is volt, csak kevesen tudják. Gróf Zichy Péterné Bercsényi Zsuzsanna grófnő (1691–1745) emlékét talán egyedül a budaörsiek őrzik kegyelettel, hiszen a város egykori földesasszonyának nevét 1997 óta a városi könyvtár is viseli.

Az elmúlt évben egy életrajzi mű lektorálása és a vonatkozó forrásszövegek gondozása kapcsán egy érdekes adatra bukkantam. Szirmay Gábor, a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság alelnöke, a Szirmay család(ok) fáradhatatlan szorgalmú kutatója ez évben megjelent könyvében gróf Szirmay István (1647?–1711) küzdelmes életét mutatja be. (Szirmay Gábor: Gróf Szirmay István. Egy sikertelen békeközvetítő sikeres pályája a Thököly- és Rákóczi-korban. Budapest, 2018.) A népszerű formában megírt, gazdagon illusztrált kötet komoly forrásbázison, többek között az arisztokrácia soraiba felemelkedett nádori ítélőmester nagyrészt kiadatlan levelezésén alapszik. Szirmay Gábor bőven idézi, illetve részletesen ismerteti forrásait, és mint említettem, a munkában magam is részt vettem. A Thököly-felkelés (1678–1685) idején, majd a Rákóczi-szabadságharc éveiben folytatott békeközvetítői tevékenysége során Szirmay István levelezésben állt herceg Esterházy Pál (1635–1713) nádorral is. Sajnos, levelezésük csak hézagosan maradt fenn, ám így is sok új, értékes politikatörténeti adatot tartalmaznak. Érdeklődésünket azonban nem csak ezek, hanem a mindennapi életre, a korabeli személyes kapcsolatokra vonatkozó utalások is felkelthetik.

Szirmay István egyik levelében (Nagyszombat, 1706. január 2.) is ilyen érdekességre figyelhetünk fel. A levélírót köszvény kínozta, ezért még az aláírását sem tudta saját kezűleg papírra vetni. A levél a betegség miatti szabadkozással kezdődik, majd rögtön rátér annak a magántermészetű ügynek az ismertetésére, amely írásunk tárgyául szolgál.

A szép magyarsággal megírt, természetesen a nyelvújítás kora előtt latin szavakkal tűzdelt levél lényegében ma is közérthető, s ha tartalmát mégis homályosnak érezzük, akkor az két ok miatt van: egyrészt a levél műfajának megfelelően olyan utalásokat tartalmaz, amelyek a címzett (Esterházy Pál) számára nyilvánvalóak lehettek, háttérismeret nélkül azonban már nehezen értelmezhetőek. Másrészt Szirmay szándékosan is óvatosan, nevek nélkül fogalmazott, érezhető tehát valamiféle titkolózás is, amely még inkább felkelti a kései utódok érdeklődését.

Lássuk azonban, miről is írt pontosan Szirmay István ebben a levelében:

„Méltóságos Herceg, nékem nagy Kegyelmes Uram!

Csak lassan épülhetek, annyira elkínzott az átkozott nyavalya, parancsolatjárul mindazonáltal Hercegségednek nem lévén feledékeny, az kalastromba [klastromban, azaz kolostorban] lévő magossabb személlyrűl az előmben adott mód szerint kívántam tehetségem szerint Hercegséged szent szándékját secundálnom [előmozdítanom]. De nem csudálom, hogy az édesatyja mostani circumstantiákban [körülményekben] is igen consideratióban [fontolóra] vette az dolgot. Ugyanis, Kelgyelmes Uram, lehetne Hercegséged securus [bizonyos] benne, hogy az udvar nem ellenzené? Mostani üdőben hová vinnék? – azt pedig talán meg se gondolhatjuk, hogy ide, maga jószágában jöhetnének edgyütt. Az öszveadás is hol s hogy mehetne végben? Emellett azt is adhatom Hercegségednek alázatossan értésére, az édesatyja absentiájában [távollétében] a’ mostohaanyja azt juttatta eszemben, midőn egykor Hercegséged engemet Vépre, megholt Antalné végett küldött vala, nem lévén hírével Hercegséged fiának, azután a’ víz elmosta. Én Joseph Úrtul semmit sem értettem, azt sem tudom, látták-é egymást vagy sem? – azért kérem alázatossan Hercegségedet, jóakaróbul ellenséget ne csináljunk! Hercegséged méltóztassék ezeket jól considerálván [átgondolván], engemet valósággal de praemissis informálni [az említettekről tájékoztatni]! Tovább is incessanter [szüntelenül] azon leszek minden igyekezetemmel, parancsolatját Hercegségednek effectuáljam [véghez vigyem].”

Szirmay ezután rátér a közügyek taglalására, a kurucokkal folytatott béketárgyalások aktuális dolgairól és más hírekről nyújt tájékoztatást. Sajnos, a nádor válasza eddig nem került elő, és Szirmaytól sem ismerünk más levelet, amely az idézett rész tartalmához kapcsolódna, s annak értelmezését megkönnyítené. A korszakra vonatkozó háttérismeretek birtokában azonban megfejthetjük, illetve bővebben megmagyarázhatjuk a fenti sorokat. Az eléggé világos, hogy egy házassági tervről van szó, ezt még az öszveadás szó is egyértelművé teszi, az egyéb utalások alapján pedig kétségtelen, hogy a menyasszonyjelölt, „az kalastromba lévő magossabb személly” nem más, mint Bercsényi Zsuzsanna, a kuruc főgenerális leánya.

Ő – miután születésekor (1691) elveszítette édesanyját, Homonnai Drugeth Krisztinát – a pozsonyi Orsolya-apácáknál nevelkedett. Édesapja azután sem vette magához, hogy 1695-ben újra megnősült: feleségül vette Csáky Krisztinát (1654–1723), Erdődy Sándor (†1682) kamaraelnök, majd Draskovich Miklós (†1687) országbíró dúsgazdag özvegyét. (A főúri udvarokban egyébként is gyakran előfordult, hogy a gyermekek – különösen a félárva gyermekek – nem szüleik, mostohaszüleik környezetében, hanem zárdákban, internátusokban vagy rokonoknál – nagyszülőknél, nagynéniknél – nevelkedtek.)

A kis Zsuzsi szinte mit sem vett észre abból, hogy apja a Rákóczival való szervezkedés leleplezése miatt 1701-ben Lengyelországba menekült, majd 1703-ban a szabadságharc második embere, a kuruc hadsereg főgenerálisa lett. A mindvégig császári ellenőrzés alatt lévő Pozsonyban előbb a kamara, majd vélhetően atyja a költségek biztosításával továbbra is gondoskodott neveltetéséről. A Rákóczi-szabadságharc kitörése után bátyját, Lackót Kassán nevelték, ahonnan a város 1704 őszi kapitulációjakor (1704) szabadult ki. Mostohaanyját előbb Bécsbe, majd Stájerországba internálták, de már 1704 februárjában visszabocsátották a férjéhez. Mivel a grófnő Pozsonyon keresztül utazott Bercsényihez, Thaly Kálmán úgy vélte, hogy meglátogatta mostohalányát is, akitől levelet vitt férjének, de ez csak puszta feltevés, konkrét adatok nélkül. A serdülőkorba lépő leányról ezután Thaly – újra csak közvetett adatok alapján – még annyit ír Bercsényi Miklós életrajzában, hogy 1705/1706 telén Pozsonyból Nagyszombatba ment át a bécsi udvar engedélyével, hogy a fegyverszüneti tárgyalások alkalmával az egész család együtt lehessen.

Nem kizárt, hogy Thalynak igaza van, éppen ebben az időben kelt ugyanis Szirmay István idézett levele, bár abban semmi utalás sincs rá, hogy a kolostorban lévő leány vajon Nagyszombatban vagy Pozsonyban tartózkodik-e. Az édesapa (Bercsényi) azonban erős fenntartásokkal fogadta a házassági ajánlatot, és maga Szirmay is kételkedve tolmácsolja a fő kérdést: biztos lehet-e benne Esterházy, hogy „az udvar nem ellenzené” a házasságot? Az apa távollétében a mostohaanya (tehát Csáky Krisztina) egy további aggályának is hangot adott: egy vépi otthonában történt régi lánykérőt idézett fel. Az utalásokból kihámozható, hogy a nádor valamikor 1694 körül – akkor is Szirmay István által – Erdődy Juliannát, Csáky Krisztina első házasságából született leányát kérte meg az egyik fia számára, aki azonban semmit sem tudott apja szándékáról, s így a házassági terv már eleve kudarcra volt ítélve. (Erdődy Julianna végül Esterházy Antalnak nyújtotta a kezét, de már 1696 végén elhunyt – a levélben ezért szerepel úgy, mint „megholt Antalné”.)

A helyzet most is nagyon hasonló, hívja fel a figyelmet Csáky Krisztina és vele egyetértőleg Szirmay István: „Én Joseph úrtul semmit sem értettem, azt sem tudom, látták-é egymást vagy sem?” A vőlegényjelölt tehát a nádor ekkor 18. életévében járó fia, Esterházy József (1688–1721) lett volna. Mindezen körülmények mérlegelése után Szirmay István további utasítást kért a nádortól, akinek szándékát továbbra is kész lett volna elősegíteni.

Tudjuk, hogy a tervből nem lett semmi. Forrásunk mégsem csupán egy apró érdekesség a régmúltból, hanem tanulságos adalék a 17–18. századi, politikailag élesen megosztott magyar arisztokrácia korántsem egyszerű kapcsolatrendszeréről. A közölt levélrészlet ugyanis jóval többet mond egy kútba esett házassági tervnél. Rávilágít arra, hogy a politikailag szemben álló felek nem csak meglévő családi kapcsolataikat tartották fenn egymással, de adott esetben újabb rokoni szálak létesítésére is kaphatók lettek volna.

Esterházy Pál már eleve sógorságban állt Bercsényivel, mivel nagybátyja volt Homonnai Drugeth Krisztinának. (Bercsényi első feleségének édesanyja, Esterházy Mária a nádor húga volt.) A nádor fia tehát közeli rokona lett volna kiszemelt arájának. Hogy a közeli rokonság és az eltérő politikai irányultság nem jelenthetett akadályt Esterházy Pál nádor terveiben, azt épp saját házasságai bizonyítják: előbb féltestvérének leányát, Esterházy Orsolyát (1641–1682), majd az ő halála után bő négy hónappal, a javában zajló Thököly-felkelés idején Thököly Évát (1659–1716) vezette oltár elé. (Esterházy József már Thököly Évától született, ha tehát tovább játszadozunk a genealógiai kapcsolatokkal és a politikai megosztottsággal, akkor úgy is fogalmazhatunk, hogy Rákóczi mostohaapjának unokaöccse vette volna feleségül Rákóczi legfőbb bizalmasának leányát. – Az udvarhű nádor ajánlata kapcsán alighanem ez ötlik legkésőbb eszünkbe.)

Esterházy Pál és Thököly Éva házassága annak idején egyáltalán nem segítette elő a bécsi udvar iránt határozottan elkötelezett nádor és a „kuruc király” közeledését, Esterházy és Thököly sógorságuk ellenére is kibékíthetetlen ellenfelek maradtak. Most sem az atyafiság összekovácsolásának célja lebeghetett Esterházy Pál szemei előtt, hanem a vagyonszerzés. Ezzel kapcsolatos ars poeticáját elég világosan megfogalmazza egy 1687. január 21-én Lakompakon kelt levelében. Ekkor, fontos hadi hírekről szóló tudósítások után a következőkről tájékoztatja Kéry Ferenc császári tábornokot: „Én azonban mostanában bizonyos, jó friss és gazdag özvegyasszonyokat várok ide hozzám, tudnya illik groff Eszterhás Ferencné, Nádasdi Istvánné és Forgács Andrásné asszonyomékat; nem ártana azért az iffiú legényeknek udvarolnyi itten, válogathatnának az gazdag személyekben.” E tanulságos levélrészletben szereplő gazdag özvegyasszonyok közül Forgách Andrásné érdemli meg a figyelmünket, ő ugyanis nem más, mint Bercsényi Zsuzsanna édesanyja, Homonnai Drugeth Krisztina. Első férje, Forgách András (1645–1683) halála után, 1687. április 27-én (tehát nem sokkal Esterházy idézett levelét követően) Pálffy Károly felesége lett, aki azonban már augusztusban elesett a török elleni harcok során, Eszék alatt. A másodszor is megözvegyült asszony félévvel később, 1688 farsangján Bercsényi Miklóshoz ment nőül.

A házasságkötéseknél persze nem csupán vagyoni és politikai szempontokat mérlegeltek már a régmúltban sem. Erre éppen Bercsényi Zsuzsanna mostohaanyjának aggálya figyelmeztet bennünket: Csáky Krisztina elképzelhetetlennek tartotta, hogy a fiatalokat azok tudta nélkül boronálják össze. Az ő korában és köreiben persze szó sem lehetett a fiatalok szabad választásáról, valódi szerelmi házasságról, de legalább egy személyes találkozás kapcsán kialakuló kölcsönös szimpátia meglétét a jobb érzésű szülők szükségesnek tartottak egy életre szóló elkötelezéshez.

Esterházy József végül egy osztrák arisztokrata családból nősült, Bercsényi Zsuzsanna pedig – úgy tűnik, apja és mostohaanyja tudta, közreműködése nélkül – unokanővére, Homonnai Drugeth Mária Klára megözvegyült férjének, gróf Zichy Péternek (1673–1726) nyújtotta a kezét. Az ő házasságkötésüket a családtörténeti irodalom mindeddig 1708-ra tette. Most erre vonatkozóan is kiegészíthetjük korábbi ismereteinket. A pozsonyi Szent Márton-székesegyház anyakönyve ugyanis pontosan rögzítette az esküvő időpontját és néhány egyéb körülményt. A szertartásra 1707. december 26-án az orsolyitáknál került sor. Az eskető pap a társaskáptalan prépostja, egyszersmind pozsonyi plébános, Volkra Ottó János gróf (1665–1720) volt. A másodfokú sógorság miatt a házasságkötéshez pápai diszpenzációra (felmentésre) volt szükség. A tanúk felsorolása, sajnos, mindössze egy Imre keresztnév lejegyzése után megszakad, az esetleges későbbi folytatáshoz a lap alján több sornyi hely üresen maradt. Mivel a név előtt a főpapoknak kijáró „Reverendissimus” [Főtisztelendő] címzés is olvasható, valószínűleg báró Esterházy Imre (1663–1745) váci püspökről, a Mária Teréziát megkoronázó későbbi esztergomi érsekről lehet szó.

Bercsényi Miklóssal Szirmay István tudatta a hírt 1708. január 10-én Pozsonyból: „nem kétlem, értette […] Nagyságod is gróf Zichy Péter uram házasságát, ki valóban érte volt, hogy Cardinalis [bíboros] uram ő Eminentiája [ti. az esztergomi érsek, Keresztély Ágost szász herceg] copulálta [eskette] volna gróf Berchényi Zsuzsánna asszonnyal: de nem akarta, már Győrré vitte”. A főgenerális tréfálkozva továbbította a hírt Rákóczinak: „Már nékem is van vőm is; kicsalom Győrrűl, jó lesz quardi damesnek Fiam-Uram!”

Bercsényi Zsuzsanna és Zichy Péter ezek után már csak egy alkalommal fordul elő Bercsényi Miklós levelezésében: Zichy első anyósa (egyben Bercsényi volt sógornője), özvegy Homonnai Drugeth Zsigmondné Keglevich Terézia halálakor a Drugeth-örökség és az addig nagyanyjuk gondviselése alatt lévő Zichy-árvák további sorsa ügyében fordult Rákóczihoz. Tudott már két unokájának megszületéséről, s éppen vejének két anyától való, de egymással is vér szerinti rokonságban álló gyermekeinek osztozkodása kapcsán vetette fel aggályait.

A szatmári béke (1711) után egymástól végleg elszakadt családtagok talán nem is hallottak többé egymásról, Bercsényi Zsuzsanna is bizonyára csak nagy késéssel értesült mostohaanyja és édesapja Rodostóban bekövetkezett haláláról. A grófnő Zichy Péterrel közös életének, majd két évtizedes özvegységének története pedig önálló tanulmányt igényelne, amely már túlmutat jelen közleményünk tárgyán és keretein.

 

 Írta: Mészáros Kálmán