Havat terel a szél – a sváb karácsonyok hangulata

0
607

 „Havat terel a szél az erdőn, mint pehely-nyájat pásztora. S néhány fenyő már érzi sejtőn, miként lesz áldott-fényű fa” – Rainer Maria Rilke gyönyörű sorairól gyermekkorom karácsonyi emlékei jutnak eszembe, amikor decemberben sokszor havat terelt a szél és az adventi várakozás után finom illatú, áldott-fényű karácsony köszöntött ránk.

Nagyszüleim szívesen meséltek a régi karácsonyok hangulatáról, az ünnepi készülődésről, a lelki feltöltődés időszakáról. Fontos része volt – csakúgy, mint a legtöbb katolikus, német nemzetiségi családnak – a testi és lelki „edzés”, a Roráté (hajnali mise, 6 órás kezdéssel), és kiskoromból én is jól emlékszem a hideg reggelekre, amikor nagyon korán mentünk a templomba. Az adventi időszakban – nagyszüleim elbeszélései alapján a karácsonyt megelőző 10 napban – a Herbergsuchen (a szálláskeresés) is szokás volt a német családoknál, ahol a Szentcsalád bekeretezett képével kértek bebocsátást az asszonyok a „Gelobt sei Jesus Christus! Die heilige Familie sucht Herberge” mondattal. Majd a sublóton lévő házi oltárra tették a képet és együtt imádkoztak. Nagymamám házi oltárán is mécses égett és többször fohászkodtak a Szentcsalád áldásáért.

Az ünnep hangulatát a karácsony előtti hetek feladatai – sütés, főzés, a sütemények illata, a takarítás, a ház díszítése, a gyerekek Jézuskának írt kívánságlistái – fokozták. Nagymamám ablakában december közepétől több edényben búza zöldellt, melyeknek a közepén gyertya égett.

Karácsonyfát a századforduló óta állítottak az emberek, nagyszüleim elbeszélései alapján azonban voltak olyan évek, amikor csak tűlevelű ágakat tettek vázába és azokat díszítették fel. Nagymamám szívesen mesélt arról, hogyan készítették házilag a szaloncukrot és hogyan csomagolták fénylő selyempapírba, megsodorva a végét. A karácsonyfát továbbá saját sütésű habkarikával, aranyozott dióval, papírdíszekkel csinosították. A fa alatt mindig ott volt egy jászol Jézuskával, melyet általában a szülők készítettek. Az ajándékok is egytől-egyik különlegesek voltak, hiszen a szülők, ügyeskezű nagypapák faragták vagy nagymamák varrták: falovat, kiskocsit, bölcsőt vagy rongybabát. Nagymamám sokszor mesélt praktikus ajándékokról is, mint például harisnya, zokni, sál vagy pulóver. Pár nappal Szenteste előtt volt szokás a Christkindlspiel (a betlehemezés), ahol a fehér ruhába öltözött lányok házról-házra jártak és karácsonyi dalokat énekeltek. December 24-én, Szenteste mindig együtt volt a család és az éjféli miséig szerényebb ételeket fogyasztottak. Nagyszüleim mesélték, hogy náluk csak a mise után, a templomból hazatérve fedték fel a karácsonyfát és jött meg a Jézuska. Drága nagymamámnál karácsony napján fehér hímzett abrosz volt az asztalon, a legszebb tányérokban gyöngyöző tyúkhúsleves, majd friss hús (kacsa, liba, disznóhús) illatozott, a főtt marhahúshoz pedig mindig finom paradicsomszószt tálaltak, és az előre megsütött mákos és diós bejgli a karácsonyi menü fontos része volt. Karácsony alkalmával az egész család együtt volt és a hit, a szeretet és az összetartás volt a legfontosabb. Ilyen lelki gazdagságot, áldott karácsonyt kívánok a budaörsi Heimatmuseum nevében önöknek és kedves családjuknak!

Szeretettel,

Dr. Gajdos-Frank Katalin, igazgató, Jakob Bleyer Heimatmuseum

(A karácsonyi készülődésről és hagyományokról még többet olvashatnak a „Karácsonyi tippek” 2017-ben is megjelent mellékletünkben.)

Kapcsolódó cikkünk a dunántúli németek karácsonyi szokásairól ITT.