Fedezzük fel a budaörsi tanösvényeket, a kijárási korlátozásokat figyelembe véve

0
1849

Még 2017-ben sorozatban mutattuk be a budaörsi tanösvényeket, ahova anélkül elmehetünk kirándulni, hogy elhagynánk a város határát. Jelenleg a koronavírus miatt elrendelt kijárási korlátozás van érvényben, ami azt jelenti, hogy az egy háztartásban élők elmehetnek közösen sétálni, a szabad levegőn mozogni. Városunk keleti határán magasodik a Nap-hegy, amelynek közel 255 méteres csúcsát körülöleli a szépen kiépített és karbantartott Nap-hegyi tanösvény.

Nézzük meg, de vigyázzunk arra, hogy ha sokan jönnek szembe, forduljunk el, illetve ha mögöttünk jönnek mások vagy előttünk haladnak, tartsunk legalább 10-12 méter távolságot. Ha túl sokan választják ugyanezt a helyet, menjünk inkább át egy másik tanösvényre, cikkünk végén a linkek, hogy azok hol találhatók.

A Nap-hegy a Budaörsi Kopárok legdélibb egységei közé tartozik, ahol a sziklás-köves, igen sekély talajon állnak a környék talán legszebb feketefenyői. Az illatos, árnyas erdőt cserfák és molyhos tölgyek színezik. A terület a Budai Tájvédelmi Körzet részét képezi, így természetvédelmi oltalom alatt áll.

A tanösvényhez a meredeken felfelé vezető Liliom utcán lehet eljutni, amelynek vége kígyónyelvszerűen elágazik, így kedvünk szerint dönthetünk, melyik irányból közelítjük meg a csúcsot. A kanyargós ösvény tizenkét állomásán megismerkedhetünk a terület geológiai jellemzőivel, valamint az itt található állat- és növényvilággal. Az erdőben a fent említett fafajtákon kívül megtalálhatók még a virágos kőris, a mezei juhar, a közönséges fagyal, a fekete bodza, a közönséges borbolya, az egybibés galagonya, a gyepűrózsa és az ostorménfa képviselői is. A sűrű bozótost benépesítik a különböző madárfajták, ha szerencsénk van, nem csak az éneküket hallhatjuk, de meg is pillanthatjuk a sürgölődő feketerigókat, tengeliceket, szén- és kékcinkéket. A hasznos kis madarakat nagy becsben tartják, az ösvényen pár madáretetőt is kihelyeztek számukra. Az avarban is zajlik az élet: népes rovarság zizeg, a nappászmákban pedig fali gyíkok suhannak.

A tanösvény kisgyerekkel is könnyen körbejárható, a hegy csúcsán tágas esővédő és padok állnak a pihenésre vágyók számára. A kiépített ösvénytől eltávolodva veszélyes meredélyek és omladékony talaj található, ezért a gyermekekre végig gondosan ügyelni kell.

Fotók:Petőházi Emese

Hasznos tudnivaló, hogy amennyiben a tanösvényeken problémákat (pl.: a kihelyezett ismeretterjesztő eszközökkel kapcsolatosan) tapasztalnak, azt a BTG honlapján (www.btg.hu) feltüntetett telefonszámon (+23 421-010) jelezhetik az illetékeseknek.

A budaörsi tanösvényeket bemutató eddigi írásaink:

https://budaorsinaplo.hu/fedezzuk-fel-egyutt-a-budaorsi-tanosvenyeket-1-resz/

https://budaorsinaplo.hu/fedezzuk-fel-egyutt-a-budaorsi-tanosvenyeket-2-resz/

https://budaorsinaplo.hu/fedezzuk-fel-egyutt-a-budaorsi-tanosvenyeket-3-resz/

 

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here