Előrehozott koncert lesz ma este a PostART-on

0
13
A SZOMBATI MARTHY DHARMA KONCERT ELŐREHOZOTT IDŐPONTBAN, NOVEMBER 10-ÉN KEDDEN ESTE 20.00 ÓRÁTÓL LESZ MEGTARTVA! NEM EGYHAMAR LESZ EGY ILYEN ALKALOM ÚJRA. GYERTEK, BÚCSÚZTASSUK EGYÜTT A KIJÁRÁST!
 
A Marthy Dharma formáció 2016-ban alakult sokoldalú, sokat próbált zenészekből. Tagok: Bese Csaba (basszusgitár), Kiss Zsolt László (dob), Kovács Péter (elektromos gitár), Marthy Barna (ének, akusztikus gitár). A zenészek múltja felöleli a jazz-t, punkot, funky-t, világzenét, alternatív zenét, metált, népzenét.
Alapítója az előzőleg a Fonogram díjas Firkin zenekar dalszerzője, frontembere, Marthy Barna énekes-gitáros és Bese Csaba basszusgitáros, aki számos zenekarban bizonyított már (többek közt a Colorstarban és a Besh o Dromban). Dobokon az igen sok műfajban (jazz, blues, rock, hiphop) László Kiss Zsolt (Anna and the Barbies, Jimbo King, Guritmix, Jack Don’t Come), elektromos gitáron pedig Kovács Péter (Tarantino Connection, CACD ) hallható, valamint kisegítő gitárosként Csintalan Márk (Charlie, Madách színház, Mobilmánia, Bitango).
A zenekar maga által kreált műfaja a közszolgálati zen punk, zen and roll. Ami voltaképp egy emészthetően spirituális pop indie. A meghatározás azt a sokoldalúságot, frissességet, ugyanakkor dinamizmust és hallgathatóságot hivatott visszaadni, amit a zenekar zenei és szövegi világa képvisel. Hallgatható, széles körben befogadható számokat játszanak, ahol az egyszerűség nem megy a minőség rovására, a szövegeket a meditatív játékosság jellemzi életről, halálról, szerelemről és munkaerőpiacról angolul és magyarul egyaránt. Hosszú távú céljaik közé tartozik mind a magyar, mind a nemzetközi piacon való megfellebbezhetetlen jelenlét.
 
A zenekar folyamatosan dolgozik, több albumnyi anyag gyűlt már össze stúdiózásra várva, a karanténkorszak kifejezetten termékenynek bizonyult új dalok szempontjából, amikkel folyamatosan pályáznak klipre, stúdiófelvételre.
 
A koncert a Köszönjük, Magyarország! program keretein belül valósul meg!
A belépés ingyenes!