Egyszerre többféle jogcímen kaphatunk önkormányzati támogatást

0
416

„Vajon neki jár a segély?”

Már 30 százalékkal többen kérnek támogatást, mint előtte, és ennyi október elején, amikor Kövesdi Gabriella szociális és egészségügyi irodavezetővel az alábbi interjút készítettük, de ez a szám várhatóan nőni fog. Az első részben azt vesszük sorra, hogy az önkormányzat kinek és milyen módon tud közvetlen anyagi segítséget adni, majd a második részben a helyi egészségügyi szolgáltatásokról lesz szó.

–          Budaörsön 22-féle jogcímen lehet önkormányzati támogatást igényelni és a képviselő-testület a szeptemberi ülésén változtatott a feltételeken. Mi indokolta a szociális ellátások jogosultságához meghatározott jövedelemhatár és az adható összegnek is a megemelését?

–          Elsősorban az, hogy azok a nyugdíjasok, akiknek a jövedelme eddig a határon volt, most – az inflációt sem követő szerény mértékű – emelések miatt ne essenek ki a rendszerből, miközben mind az energia, mind az élelmiszer és a gyógyszerek rendkívüli mértékben megdrágultak.

–          A polgármester az elmúlt hetekben több fórumon elmondta, hogy az igénylők száma nőtt.

–          Igen, és amikor ő erről beszélt, akkor még mintegy 15-20 százalékkal, jelenleg (október elején – a szerk.) már 30 százalékkal többen kérnek támogatást, mint előtte. Akik nagy többsége már korábban is jogosult lett volna rá, de az infláció miatt most jutott el arra a pontra, hogy a keveset nem lehet beosztani. Azok, akik majd csak most kapják meg a megemelt villany- és gázszámlát, még nincsenek benne ebben a többletben, tehát valószínűleg még tovább nő ez a szám, hiszen sokan érdeklődnek, hogy van-e valamilyen rezsitámogatás.

–          És van ilyen?

–          Lakásfenntartási támogatás van, aminek az összegét a duplájára emelte szeptemberben a képviselő-testület, a családosoknál a havi 4000 Ft-ot 8000 Ft-ra, az egyedülállóknál az 5000 Ft-ot 10 000 Ft-ra.

–          Ezek a megemelt összegek azonban még mindig nagyon alacsonyak. Kiknek jelenthet mégis valódi segítséget?

–          A százezer forintra megnőtt rezsiszámlákat ezekből valóban nem lehet kifizetni, de ezt nem is vállalhatja át az önkormányzat. A megélhetéshez azonban már lehet vele kalkulálni, különösen, ha valaki kap még 10 000 Ft gyógyszertámogatást és 10-15 000 Ft krízistámogatást. A három együtt már havonta 30-35 000 Ft kiegészítés, ami például egy 60 000 forintos nyugdíj fele.

–          Ha jól értettem, ugyanaz a személy egyszerre többféle jogcímen kaphat támogatást?

–          Igen. Az egyik jogcímen már kapott támogatás nem kizáró oka, hogy egy vagy több másik jogcímen is kérhessen valaki, ha mindegyikre jogosult. Hiszen, ha valaki bajban van, és nem tudunk neki segíteni, akkor miért vagyunk itt? Egyébként a szociális bizottság által adható méltányossági hozzájárulás jövedelemhatárát is megemeltük most, 156 000 Ft-ról 171 000 Ft-ra, és az adható összeget is.

–          A méltányosságról a bizottság képviselő és külsős tagjai normatív rendszer szerint szavaznak, vagy van mérlegelési joguk?

–          Van mérlegelési joguk, az összes körülményt figyelembe véve. Az előterjesztések elkészítése azonban nem egyszerű, hiszen sokan nem a ténylegesen leigazolt jövedelemmel rendelkeznek. Konkrét eset: egy kétgyermekes hölgy beadott egy 80 000 Ft-ról szóló jövedelemigazolást és havi 130 000 Ft albérleti díjhoz kért támogatást. Behívtuk és megkérdeztük tőle, hogy akkor miből él valójában. Mire elmondta, hogy zsebbe kapja a fizetése egy részét, amiről azonban titoktartást írt alá, meg nem szeretné elveszíteni a munkáját. Hivatalosan tehát azt nyilatkozza, hogy a családja segít neki és alkalmi munkával egészíti ki a pénzét. Akkor most ő támogatható vagy sem? Az összes körülményt mérlegelve szerintem igen, mert a papírjai  ugyan nem fedik a valóságot, de a helyzete alapján is rászoruló. Másik példa: valaki 600 ezer forint nettó fizetéssel és két autóval nyújtott be méltányossági támogatási kérelmet. Neki nem javasoltuk. Vagy egy harmadik ügy: a gyógyszertámogatást kérő bácsi haszonélvezőként él egyedül a saját gyereke nagy lakásában, aki külföldön dolgozik. Vajon neki jár a segély? Vagy volt itt egy fiatalember, aki nullás adóhatósági jövedelemigazolást hozott, de a kérdésre, hogy akkor mégis miből él, azt felelte, hogy feketén végzett alkalmi munkákból, azért, mert nincs szakképzettsége és állandóra nem tud elhelyezkedni. Neki kell segítenünk?

–          Nem könnyű válaszolni. Mennyi az átfutási idő a kérelem beadásától az elfogadásáig, illetve a pénz kifizetéséig?

–          Maximum egy hét. Aznap, amikor beérkezik a kérelem, iktatjuk, másnap feldolgozzuk, és ha elfogadjuk a kérelmet, akkor azonnal felkerül az utalási listára, amit továbbítunk a pénzügyi irodának, majd ők utalnak.

–          Tud-e az önkormányzat azoknak segíteni, akiknek relatíve magas a jövedelmük, de sok levonás terheli?

–          A gyerektartást le lehet vonni a jövedelemből és úgy állapítjuk meg, hogy támogatható-e az illető, de a banki vagy egyéb kölcsöntartozást nem. Több olyan nyugdíjas ügyfelünk van, akinek azért nem tudunk érdemben segíteni, mert korábban kezességet vállalt egy azóta bedőlt hitelre.

–          A múlt hónapban írtunk egy idős párról, akiknek leégett a háza, ami sajnos nem egyedi eset, és bár Budaörsön (még?) nem jellemző, várhatóan egyre többeket lakoltatnak majd ki bedőlt hitelek miatt. Nekik tud segíteni az önkormányzat?

–          Azonnali, egyszeri támogatást tudunk adni, és akár méltányosságból – mint tettük a tűzben érintett  idős házaspár esetében, akiknek szintén hitelt kell törleszteniük a nyugdíjukból -, utána rendszeres, havi támogatást.

–          És lakhatást?

–          Az bizony véletlenszerű, a tűzesetnél az volt a szerencse, hogy egy lakásunk éppen üres volt, bár a pályázat már ki volt írva rá. Nagyon kevés önkormányzati lakásunk van; összesen 90, de ennek is egy része komfort nélküli és felújítani sem lehet őket. Ezek mellett körülbelül 20 olyan lakásunk van még, amelyeket piaci alapon adunk bérbe, ebből 15 a Puskák Tivadar utcai önkormányzati társasházban.

–          Melyikhez, ki juthat hozzá?

–          Szociális lakásra sok család vár folyamatosan, akik megfelelnek az előírt jövedelmi feltételeknek és legalább öt éve Budaörsön van az állandó lakcímük, őket egy névjegyzéken tartjuk nyilván, majd ha egy lakás felszabadul, akkor a szociális bizottság közülük választ. A piaci alapú lakásokra, amikor elköltözik valaki, a vagyoniroda ír ki pályázatot. A legjobb ajánlatot adónak igazolni kell, hogy képes a bérleti díjat fizetni és kauciót is le kell tennie. Továbbá akik albérletben élnek és gyermekes családok albérleti támogatást kaphatnak, ami havonta 20 ezer forint.

–          Többször írtunk már olyan egyedi esetekről, amikor valaki, például pár éve egy kisgyerek szívműtéte miatt, vagy az említett tűzesetnél, határozott időre kap önkormányzati lakást. Mi lett, lesz velük, ha ez az idő letelik?

–          Meghosszabbítható két évre, és akárhányszor meghosszabbítható újabb két évre, ha a kiutalás feltételei továbbra is fennállnak. Gyakorlatilag minden szociális lakásunk esetében így van.

–          Tud-e az önkormányzat abban segíteni, hogy ha egy idős ember egyedül él és szellemileg leépül, vagy fizikailag nem tudja már ellátni magát a saját lakásában, idősek otthonába kerüljön?

–          A Zombori utcai Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség Idősek Otthona, illetve annak az épülete az önkormányzat tulajdona és az üzemeltetését is támogatjuk, amihez ellátási szerződést kötöttünk a MET-tel. A bekerülési feltételeket az önkormányzat hagyja jóvá, de abba nem szólunk bele, hogy mikor és kit vesznek fel, ez az intézményvezető hatásköre. Tavaly bővítettük az intézményt 32 férőhellyel, és így van is náluk üres „ágy”, ám a fő gond az, hogy nincs elég szakképzett gondozó. Továbbá nem kapták meg a plusz helyekre járó állami támogatást sem.

–          Akkor rá lesznek kényszerülve, hogy emeljék a díjakat?

–          A havi fizetendő összeg most nőtt 180 ezer forintra, ez sok, de máshol még több, és aki rászoruló, illetve a nyugdíja ezt nem éri el, annak méltányosságból kevesebbet kell fizetni. Azt viszont a szerződésben kikötöttük, hogy nem kérhetnek többmilliós, egyszeri bekerülési díjat.  Emiatt az önkormányzat évente működési támogatást biztosít az intézménynek.

–          Egy olvasónknak néhány hete 3-4 hónapos várakozási időt adtak meg.

–          Igen, reálisan jelenleg ennyi. De hangsúlyozom, hogy a fő gond a munkaerőhiány.

–          Hivatalosan nincs még fűtési szezon, de a gyakorlatban hetek óta hideg van. A lakhatási támogatás mellett mit tesz még az önkormányzat Budaörsön azért, hogy itt lehetőleg senki ne fagyjon meg az otthonában?

–          Évek óta, így idén is hatvan családnak vettünk téli tüzelőnek fát. Erre most egyedül attól a kereskedőtől kaptunk árajánlatot és vele szerződtünk le, akivel több éve állunk korrekt üzleti kapcsolatban. Más nem válaszolt a megkeresésünkre. Ez a vállalkozó a Pilisi Parkerdőtől szerzi be a fát, ő vágja fel és szállítja ki egy köbméteres kalodákban a családoknak. Sajnos a jövő év elején esedékes második szállításra ő sem vállalt garanciát, arra januárig ki kell találnunk valamilyen megoldást. Sokan keresnek meg egyébként bennünket amiatt, hogy járjunk közbe az állam által biztosított, hatósági áras tűzifa beszerzésében, de nem tudunk. A hírekben ugyan valóban elhangzott, hogy az önkormányzatokon keresztül is lehet majd ilyet vásárolni, ez csak az ötezer fő alatti településekre vonatkozik, ránk nem. És sajnos azoknak se tudunk mit mondani, akik azért panaszkodnak, hogy ha valahol a hiány ellenére mégis tudnának venni hatósági áras fát, akkor azt nagy rönkökben adják ki nekik, és nincs, aki felvágja, behordja. Az államilag biztosított tűzifával nemcsak most van gond. Pár éve mi is beadtuk az igényt 200 mázsára és az alpolgármesterrel elmentünk a számunkra kijelölt fatelepre megnézni, hogy milyen fát kapnánk. Nos, az út mentén kivágott nagy nyárfák óriási gyökereit hozathattuk volna el, ami abszolút kezelhetetlen.

–          A polgármester gyakran elmondja a különböző fórumokon azt is, hogy sok pénzt von el az állam tőlünk különböző jogcímeken, hiába „gazdag város” Budaörs, takarékoskodni kell. Az éves költségvetés elfogadásakor mennyire kell önnek megküzdenie a szakmai javaslataik elfogadásáért?

–          Senki nem mondta még nekem soha azt, hogy „nem” a szakmailag indokolt plusztámogatásokra vagy emelésekre, az elmúlt 19 évben, amióta itt dolgozom. Persze, hogy meddig bírjuk és főleg, ha egyre többen jönnek segítségért, mire lesz elég a korábbi keret, azt nem tudom megjósolni. És amiben nem tudunk előre lépni, az a lakáskérdés. Vásároljunk meglévőket? De miből? Hiszen 50 millió forintnál kezdődik egy panellakás. Építtessünk? Az utolsó ilyen beruházás mintegy tizenöt éve a már említett Puskás Tivadar utca 55. alatti bérház. Régóta tervben van egy „fecskeház” megépítése, fiataloknak első önálló otthonként, de ez is milliárdos nagyságrendű beruházás lenne, és rengeteg kérdést vet fel, hogy kik is lakhatnának majd ott, ezért lekerült a napirendről.

–          Nem tudom, nyomon követi-e az internetes közösségi oldalakon, hogy kezd kialakulni egy ellentét a régi és az új budaörsiek között. A korábban itt élők ugyanis úgy érzik, hogy a most beköltözők tőlük vesznek el valamit. Ha mást nem, a jó levegőt, mert építkeznek. De vannak, akik konkrétan pénzbe kerülnek, mert kifejezetten a segélyekért jönnek a városba, meg persze a jó óvodákért, iskolákért és így tovább. Mi erről a véleménye?

–          Én is hallottam, hogy „szociális turizmus” van Budaörsön. A helyi rendeletet nemrég úgy szigorítottuk, hogy a támogatáshoz nem elég egy itteni lakcím, a kérelmező tartózkodási helye is itt kell, hogy legyen.  De! Egyedül a lakásigénylésnél szempont, hogy mióta él itt az illető, és ha valaki ma kiállíttatja a földszinten a kormányablaknál a budaörsi lakcímkártyáját, máris feljöhet az első emeletre támogatásért, és amennyiben megfelel az előírt feltételeknek, meg is kapja.  Lehet ezen háborogni, de az egyenlő bánásmód, az egyenlő hozzáférés, a szabad költözködés olyan alapjogok, amelyeket nekünk tiszteletben kell tartani.

(Folytatjuk)

Kapcsolódó cikkünk: https://budaorsinaplo.hu/ilyen-feltetekkel-kerhetsz-onkormanyzati-szocialis-tamogatast/

 

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here