Egy hajléktalan pokrócát és néhány holmiját láttam ma meg a Templom előtt a füvön. Budaörsön ennyire szem előtt ez nem szokásos látvány, ezért megrázott.
Bár évek óta stabilan mintegy 20-30 ember él Budaörsön is fedél nélkül, információnk szerint róluk folyamatosan érkeznek jelzések a szeretetszolgálathoz és a családsegítő szolgálathoz, melyek munkatársai rendszeresen járják a várost és környékét, hogy megtalálják és segítsék a rászorulókat és meg is teszik. Legalábbis tavaly novemberben és az idén márciusban, amikor kissé későn, de ideért a téli fagy, lapunknak ezt nyilatkozták. Amiért mégis úgy éreztem, hogy hír értékű az a pokróc ott a földön a Templom téren, mert a tegnapi nyári meleg éppen ma váltott át egyik pillanatról a másikra esős, hűvös őszre, és belegondolni sem jó, hogy valakinek, akié ez a holmi, a szabad ég alatt kell majd éjszakáznia.
Tudom, írtunk már róla többször, hogy az önkormányzat úgynevezett települési támogatást biztosít krízishelyzet esetén, amely pénzbeli támogatás és ezt a hajléktalanok is igényelhetik. A támogatást azonban lehet kérni tüzelő támogatásként is, amihez persze már fűthető kályha, ahhoz meg lakás kell. A legutóbbi képviselő-testületi ülésen szavazták meg, hogy az önkormányzat a szociálisan rászoruló budaörsieket egyszeri természetbeni támogatásként téli tűzifa juttatásban részesíti és erre a célra 2 millió forintot fordít a város, mert – ahogy a polgármester fogalmazott – az állam által segélyként adott tüzelő sem minőségében sem mennyiségében nem felel meg a jogos elvárásoknak. Ezért Budaörs inkább a sajátjából ad, és ez persze üdvözlendő. Ahogy az is, hogy tavaly télen milyen sok meleg holmi gyűlt össze a városban az erre a célra az utcára kihelyezett fogasokon, és a fa derekára kötött meleg sál és pulóver akció is milyen sikeres volt. Arra pedig akár büszkék is lehetünk, hogy – politikai hovatartozástól függetlenül – a helyi MSZP faházában egész évben folyamatosan annyi adomány gyűlik össze, hogy jut belőle vidékre is, az ország legszegényebb területein élőkhöz.
Mindezekkel együtt, vagy ennek ellenére a fő szociális probléma, amit nem tud az önkormányzat Budaörsön sem megoldani, a lakhatás biztosítása. „Az ingatlanárak elszabadultak és így az albérlet is nagyon drága, amihez mi az alacsony jövedelmű, gyerekes családoknak maximum havonta 15 ezer forintot tudunk támogatásként adni, de az is feltétel, hogy a bérleti díj nem lehet több mint 90 ezer forint, és ezért bizony Budaörsön nehéz lakást találni. Önkormányzati szociális bérlakás mintegy ötven van, és ezekre nagyon hosszú a várólista, többségében azok a régi bérlők élnek bennük, akik annak idején nem vásárolták meg. Összesen pedig, tehát a piaci alapú és a néhány szolgálati lakással együtt kilencven lakás van az önkormányzat tulajdonában” – nyilatkozta lapunknak idén januárban a szociális iroda vezetője. Ebből az következik, hogy aki elveszíti budaörsi otthonát, az kénytelen távolabbra költözni és ott keresni olcsóbb, számára elérhető áron albérletet, lakhatást, vagy… talán hamarosan nálunk is nőni fog a hajléktalanság?
Két éve „Hogyan segíts?” cikksorozatunkat a hajléktanok problémájával kezdtük. Ebben írtuk egyebek között, hogy „ugye hallották már azt a mondást, hogy a hajléktalan télen fázik és éhezik, nyáron azonban jelentősen javul a helyzete, mert már csak éhezik. (…) A gondozási tevékenység azonban évszaktól függetlenül nagyon fontos. A kialakításában elődleges szempontként szerepel a hajléktalan egészségügyi rehabilitációja, szociális- és anyagi rendezése, hogy a pszichés állapota stabilizálódjon. Hogy legyenek személyes támogatói és – lehetőség szerint – tartós lakhatási lehetőséghez jusson. (…) A személyre szabott segítség az igazi.” És ezt is: „Egy korábbi cikkünk után egy olvasónk azt javasolta, hogy mutassuk be a budaörsi hajléktalanokat, fotóval, és írjuk meg a történeteiket. Miután a napokban néhányukkal elbeszélgettem itt a budaörsi buszvégállomáson, letettem erről. Mert nincs tipikus történet! Van közöttük vidékről a fővárosba jött, iskolázatlan férfi és nő, van olyan, aki itt élte le a családjával az élete nagy részét, majd miután elvált, utcára került. Egyikük például a szintén itt lakótelepen élő lányáról és unokájáról mesélt sokat, nagy szeretettel, és a szavaiból egyszerűen nem derült ki, miért él akkor az utcán és nem náluk. De ez nem is tartozik ránk! Továbbá van olyan is, aki több diplomás, nyelveket beszél, és azt állítja, azért lett hajléktalan, mert kirabolták és a lakását elvették. De annyi a tisztázatlan részlet, hogy egyáltalán nem biztos, hogy mindez így igaz. Szociális támogatást van, aki kap, van, aki meg sem kísérli kérni. Inkább kölcsönkér, amit persze nem tud visszaadni. Több hajléktalan vállal kisebb alkalmi munkákat, viszont napi szinten inkább a kukázás a jövedelemforrás. Ahány ember, annyi sors. // Mi az, amit tegyünk, tehetünk értük? Felhívhatjuk a megadott telefonszámot, és megkérdezhetjük, hogy vajon a szociális munkások tudnak-e már az adott hajléktalanról, vagy arról a nem hivatalos melegedőről, ahol több utcán élőt is gyakran látni. És igen, ha megtehetjük, adhatunk élelmiszert, ruhaneműt, takarót, akár közvetlenül, akár a szeretetszolgálaton keresztül. Csak egyet ne tegyünk: ne fordítsuk el a fejünket, ha hajléktalant látunk! Ne dobassuk ki őket a biztonsági őrrel például a hipermarket étkezdéjéből! Ne tetessünk ki szögeket a ház falához, ahol gyakran üldögélnek, mert felszáll a meleg! (Sajnos mindez így megtörtént.) Egyáltalán: legyünk emberségesek!” Amihez most a törvényi változások okán még hozzátehetjük: és ne a rendőröket hívjuk ki rájuk, hanem a szociális segítőket!
(A rendőrség és az önkormányzat felhívásai, hogy figyeljünk a hajléktalanokra ITT és ITT olvasható. Korábbi figyelemfelkeltő írásunk a fagyhalál elkerüléséért ITT található. Interjúnk a szociális iroda vezetőjével ITT érhető el. Arról, hogy hogyan segíthetünk ITT és ITT írtunk.)
