Marosi Károly író, költő, laborasszisztens volt a Budaörsi Olvasókör online vendége, ahol Tóth Zoltán az életéről, írói munkásságáról és eddig megjelent köteteiről faggatta az egészségügyben dolgozó remek szakembert, akinek létezéséről sokan tudnak Budaörsön, legalábbis azok, akik jártak már vérvételen. Korábbi cikkeinkből és már megjelent köteteiből azonban az is kiderül, hogy nem csak a vérvételi tűvel bánik ügyesen, hanem a tollforgatáshoz is ért.
Olvasókörös bemutatkozásában Marosi Károly magát nem író-költőnek nevezte meg, pontosabb kifejezésnek tartja a gondolatközlő elnevezést, mely képességének eredetét Táncsics Mihályra vezette vissza, aki a dédnagybátyja volt. Rajta kívül iskoláiban, tanárai révén érte olyan hatás, mely az olvasás, s később az írás felé terelte. Középiskolás korában írt egyik verse később bekerült a Létigenem című kötetébe is. 1965-ben érettségizett, az Országos Közegészségügyi Intézetben kezdett el dolgozni, ahol továbbtanulását biztosították, így lett belőle laboratóriumi asszisztens. Dolgozott kórházakban, de egy idő után úgy érezte, befejezi pályafutását az egészségügyben, és Bábolnára ment, ahol egészségügyi gázmester lett. Sokáig nem dolgozott ebben a szakmában, mert egészségtelen, így egy idő után az Építőipari Szolgáltató Vállalatnál helyezkedett el, és végzett idegenforgalmi, szállodaipari iskolákat. Összesen huszonegy évig tanult. Ezen kívül úgy alakult, hogy a lakóhelye és a munkája gyakran a főváros két különböző pontján volt, így sokat utazott tömegközlekedési eszközökön, és sokat beszélgetett az emberekkel, többek között színészekkel, rendezőkkel is. „Egy csomó értékes ember gondolatát tudtam magamnak elraktározni” – fogalmazott Marosi Károly. Eddig megjelent kötetei rövid bemutatása során elmondta egy rövid versét, melynek Mi az ember? a címe és amely jól jellemzi, hogy általában arról ír, ami gondolatokat ébreszt benne:
Egy ősmajom,
a Pithecanthropus csökevénye a fajon,
egy fegyverkészítő állat,
mely egy új koron
eléri, hogy belőle
por lesz s némi korom.
Tóth Zoltán tréfás kérdésére, hogy mikor tanult verset írni, interjúalanya elmondta, azt sosem tanulta, csak úgy jött. Ehhez kapcsolódik, hogy egyszer éjféltájban, a 19-es villamoson fejben írt egy verset, melynek az a címe, hogy Éjfélkor és így hangzik:
Figyeld a várost, most fényben ázik,
vakító neon és halk kandeláberek simítják testét,
szemed káprázik, alszik minden s mesél a csend.
Halk csobbanását figyeld a Dunának,
mily egykedvű, lustán mossa partjait,
nem érdekli, róla mit disputálnak
csak polírozza a híd fénypontjai.
Ha reggel a város felébred végül,
zaj lesz, büdös, lárma és mocsok,
s az azúr ég újra szürkévé kékül,
majd azt gondolja, éjjel tisztát álmodok.
Magánéletéről Marosi Károly elmondta, hogy 1967-ben megházasodott, s még abban az évben született egy lánya. Tizenhét év után azonban elvált, de később újra nősült, mely házasságból született egy fia is.
A beszélgetés végén Tóth Zoltán a jövőről kérdezte Marosi Károlyt, aki már nem dolgozik a Budaörsi Egészségügyi Központban, de úgy nyilatkozott, hogy továbbra is fog vért venni az emberektől Budaörsön, hiszen neki ez a szakma a hobbija.
Marosi Károly eddig megjelent kötetei:
– Létigenem (2001)
– Befejezetlen múlt (2003)
– Múlt-kór (2005)
– Véleménytelenül
– Szárnyaszegett Pegazus (2009)
– Pisszegéseim
– Feltételes megálló (2013)
– A világosság utolsó előtti napja (2018)
– Hangok! Itt vagyok! (2021)
A beszélgetés videója ITT található.
Híradásunk Marosi Károly legújabb kötetéről ITT olvasható.
