Az aneszteziológus komplexen látja a műtétre kiválasztott beteget

0
1414

Mindig kell egy B terv is

Műtőben nem énekel, színpadon nem gyógyít: ki az? Dr. Kolyvek István, a budaörsi egynapos sebészet aneszteziológus főorvosa a sokoldalú gyógyítók táborát gyarapítja, de a körültekintést, a felkészülést, a határok pontos kijelölését és betartását mindennél fontosabbnak tartja szakmájában.

A kezdetek, 2004 óta vesz részt a budaörsi egynapos sebészeti részleg munkájában aneszteziológusként. Érzékelhető a fejlődés a szakterületén?

Persze. 1994 óta dolgozom aneszteziológusként, egyetem után az Országos Baleseti Intézetben kezdtem. Ha összehasonlítjuk az akkori és a mostani munkakörülményeket, jelentős különbség van mind az alkalmazott gyógyszerekben, mind pedig az eszközökben. Tehát jelentős fejlődés történt azóta, egyébként nemcsak az anesztéziában, hanem a műtétes szakmák területén is.

Hogyan került Budaörsre?

Korábban nem volt budaörsi kötődésem, mégis a kezdetek óta itt vagyok. Az aneszteziológiai ambulancia elméletét és gyakorlatát Janecskó Mária főorvos asszony dolgozta ki az egynapos sebészet számára, az ő invitálására jöttem.

Kollégáival beszélgetve azt figyeltem meg, hogy tisztelettel és szeretettel beszélnek a munkájáról. Mi ennek az oka?

A legfontosabb mindig a betegbiztonság, és ehhez teammunka kell. Az egynapos sebészetben kulcstényező a betegek megfelelő kiválasztása és felkészítése annak érdekében, hogy a műtéteket biztonságosan tudjuk elvégezni. Az egynapos sebészeti beavatkozásra sajnos nem mindenki alkalmas. Lehetnek kísérő betegségek, illetve olyan állapotú betegek, akik számára a kórházi körülmények biztonságosabbak. Mindezt föl kell mérni előre. Ha pedig a beteget alkalmasnak találtuk, alapos és körültekintő fölkészítésnek és előkészítésnek kell következnie. Lényegében tehát rajtunk, aneszteziológusokon múlik, hogy kit vállalunk föl.

Előfordulnak altatással kapcsolatos komplikációk?

Előfordulhatnak természetesen. Statisztikai adat, hogy minden százezredik altatásra jut egy komplikáció, ami nagyjából olyan valószínűség, mintha én most kimennék az utcára, és belém csapna a villám. Súlyos komplikáció a budaörsi egynapos sebészeten szerencsére még nem volt, és ez annak köszönhető, hogy a betegeket megfelelően szűrjük. Ezzel együtt az altatásnál előfordulhatnak váratlan események, amikre föl kell készülnünk. Én mindig azt mondom, hogy úgy megyek a műtőbe, hogy mindig van tartalék terv. Ha nem működik az A variáció, legyen egy B variáció is.

Milyen érzéstelenítési technikákat használnak?

A nagyobb műtéteknél altatást alkalmazunk. Ma már olyan korszerű altatószerek vannak, amik nemcsak gyorsan hatnak, hanem hamar le is bomlanak. Ez megteremti annak a lehetőségét, hogy altatás után három-négy órával hazaengedjük a betegeket. Emellett nagyon sok helyi érzéstelenítés is van, például a szemműtéteknél és a legtöbb kézműtétnél. Más kisebb ortopédiai beavatkozásoknál, például a bütyökműtéteknél szintén alkalmas lehet a helyi érzéstelenítés.

A figyelem általában az operáló orvosra irányul, az aneszteziológus a háttérben marad. Mi motiválta, amikor ezt a szakirányt választotta?

Az aneszteziológiai és intenzív terápiás szakorvosi vizsgát együtt adják. Én nem is gondoltam, hogy aneszteziológus szeretnék lenni, mert egyetem alatt sokat jártam be a János kórházba a traumatológiára. Főleg a hasi sebészet érdekelt, sok hasműtétben asszisztáltam is. Úgy volt, hogy amikor végzek, oda is fogok jelentkezni. Csakhogy abban az évben Budapesten egyetlen sebészeti állást sem hirdettek meg. Ebből jött az ötlet, hogy olyan helyen helyezkedem el, ami közel van a tűzhöz, a sebészeti szakmához – aztán majd idővel átnyergelek. Végül úgy hozta a sors, hogy nagyon megszerettem ezt a részét az orvoslásnak. Az tetszett meg benne, hogy itt nemcsak egy dologra koncentrál az ember, hanem komplexitásában látja a beteget. Kicsit belgyógyásznak, kicsit kardiológusnak, kicsit sebésznek is kell lenni.

Nem hiányzik a rivaldafény?

Nem.

Nem a Dr. Rock együttes énekes-szólógitárosával beszélgetek?

Ehhez azt fűzném hozzá, hogy én a kettőt nagyon kettéválasztom, nem akarom keverni. Azt szoktam mondani, hogy orvosként a műtőben nem akarok rockzenészként viselkedni, a színpadon pedig nem akarok orvosként viselkedni. Mert többször előfordult, hogy a műtőben megkért a páciens, hogy úgy altassam el, hogy közben énekelek. Meg fordítva is, föllépéskor valaki nem azért jött oda, hogy autogramot kérjen, hanem hogy elmondja az egészségügyi problémáját. Ez persze benne van a pakliban, de ilyenkor, nagyon udvariasan, helyükre kell tenni a dolgokat.

Nem ritkaság, hogy orvosok az előadó-művészetek terén kiemelkedőt nyújtanak. A magyar orvosokból álló Semmelweis Vonósnégyes már több mint harminc éve működik.

Ha maradunk a zenénél, nekem is vannak nagyon jó zenész barátaim, akik nem elsősorban arról lettek híresek, hogy zenészek. Orvos kollégám, Kollár Attila a Solaris együttesben fuvolázik. Vágó Istvánt is rengetegen ismerik: író, műsorvezető, emellett fantasztikus basszusgitáros, Favágók néven volt zenekara.

Hogyan került a rockzene közelébe?

Hamarabb lettem zenész, mint orvos. Tízéves koromban kezdtem el gitározni autodidakta módon. Igazából nem tanultam sohasem zenét, hallgattam a klasszikusokat, a Deep Purple-t, a Led Zeppelint, akik az én időmben nagy sztárok, kedvencek voltak. Ebből próbálgattam megtanulni, és meg is tanultam valamennyire játszani, de Tátrai Tibusz, akivel többször felléptünk, mindig mondta, hogy nagyon jó amit csinálsz, de látszik, hogy nem vagy képzett zenész. Mert például olyan ujjrendet használok a gitáron, ami szokatlan. A lényeg az, hogy gyerekkorom óta gyakorlatilag folyamatosan zenekarban játszom.

Most is aktív a zenekaruk?

kinek kedve van, el tud jönni, meg tudja hallgatni: a Dr. Rock havi gyakorisággal ad koncerteket. Ennyi fér bele a munka mellett. Mert hát a próbákra is kell időt szakítani.

Szoros az időbeosztása?

Most kiszámíthatóbb. Régebben sok kollégához hasonlóan több helyen vállaltam feladatot párhuzamosan: Budaörs mellett Százhalombattán az egynaposon, az Amerikai úti idegsebészeten, a Baleseti Intézetben. 2014-ben kérdezett meg Janecskó főorvos asszony, hogy elvállalnám-e főállásban a budaörsi egynapos sebészet aneszteziológiai részének a vezetését. Egyből igent mondtam, mert – és itt jön a lényeg – a magyar egészségügynek ezt a részét én dinamikusan fejlődő ágazatnak tartom, látom benne a jövőt. Nem bántam meg a döntésemet. Kialakult egy olyan csapat, amelyikkel nagyon szeretek együtt dolgozni. Egyelőre föl se merül bennem, hogy másfelé orientálódjam.

Írta: Révész Gábor