A Budaörsi Latinovits Színház törzsközönségéből a nehezebb (ám meghatározó élményt nyújtó) téli bemutatók után (mint a „Sötétség hatalma” vagy az „Egerek és emberek”) sokan várták már a tavaszt és vele az évad elején beígért vígjátékot, Thornton Wilder (1897-1975) „A házasságszerző” című könnyed darabját.
Az amerikai író számos változatban írta meg egyetlen, egész estét betöltő komédiáját, illetve a klasszikus amerikai történetet egy idősödő, vagyonos, özvegy férfi nősülési szándékáról és egy korban hozzáillő, vélhetően hatalmas életbölcsességet gyűjtött özvegy nőről, aki kerítőként úgy igazgatja maga körül a dolgokat, hogy megkaparintsa a férfit. Eközben a mellékszereplők félreértik egymást és félre is értetik magukat, így alakulnak ki a bonyodalmak. Wilder művét az elmúlt évtizedekben rengetegen feldolgozták, vitték színpadra és filmre. A legismertebb a „Hello, Dolly” Barbra Streisanddal, így „A házasságszerző” musical formájában járta be a világot és szerzett írójának maradandó népszerűséget. 
Egy mai, friss bemutatóval a korábbiakat felülmúlni nem könnyű, és Csizmadia Tibor rendezőnek – valljuk be őszintén – nem is sikerült. Becsülendő azonban, hogy felmérve a budaörsi színház helyi adottságait – hiszen a színészek képességein aligha múlott volna – eleve csak jelzésértékűen csendül fel egy-két dal és egyetlen imitált táncos betétet láthatunk. Azt viszont már sajnálom, hogy a budaörsi bemutatón a közönség nem vagy alig vette a poénokat, így már-már az érezhette magát kínosan, aki néha hangosan felnevetett. Továbbá, hogy az egész történet lassan bontakozott ki, hiányzott az egészből a lendület, és sokan csak akkor ébredtek fel a bóbiskolásból, amikor a második részben egy mellékszerepben, Miss Flora Van Huysenként harsányan megjelent Spolarics Andrea.
A főszerepet Takács Katalin alakítja, egy fondorlatos nőt játszik, fondorlatosan és meglepően visszafogottan. Mr. Vandergelder a budaörsi közönség egyik kedvence Ilyés Róbert, aki az utóbbi hónapokban igen sokat fogyott, pedig ezek a leadott kilók szerintem most jól jöttek volna, hogy tisztes kereskedőként hitelesebb legyen. Az „unokahúg” Gyöngy Zsuzsa, hát, azon túl, amit a szomszédom megjegyzett, hogy formás vádlija van, bennem nem sok emléket hagyott. Az ő párja Kemperként Böröndi Bence se tudott kibontakozni. Chován Gábor és Hunyadi Máté, mint segédek mindent megtettek, hogy bohózat legyen a félreértésekből, amihez a női kalapboltot vezető kacérkodó Bozó Andrea és szöges ellentéteként a visszafogott kalaposkisasszony Bohoczki Sára jó partnerek. S ha már a szereplők bemutatásánál tartunk: Bregyán Péter szerintem érdemtelenül kis mellékszerepben teszi jól a dolgát; és ugyancsak nem érthető nekem, hogy Páder Petrának miért a házvezetőnő/pincérnő/szakácsnő jutott, de ahogy lecsúszott a lépcsőn, ebben is odatette magát. Persze ezek erősen szubjektív észrevételek. Viszont az már nem, hogy amikor Palkovics Gábor megszólalt kocsisként, azt hittem, hogy paródia akar lenni, annyira amatőrnek tűnt.
A díszlet és a kosztümök? Nagggyon jóóók! Pajor Patrícia és Hermann Anett pasztell színekkel, fával és finom textíliákkal dolgoznak, minden, mindennel variálható és a nők ruháján a levehető fodroknak is funkciójuk van.
Összességében: a Budaörsi Latinovits Színház idei évadának ugyan nem a legkiemelkedőbb bemutatója volt most szombaton, de „A házasságszerző” vidám és szórakoztató.
Fotó: Borovi Dániel és Szedő Iván
