„Kereszteld meg az ártatlant, mielőtt megölnéd!” – A sötétség hatalma bemutatójáról

0
1474

 „Jaj; úúúh; nem, ezt ne; fogalmam sincs, mit fogok írni róla” – kavargott bennem a november 18-i, szombat esti bemutató után. Ami nemcsak, hogy teltházas volt és ott volt mindenki, aki „számít”, de az erre az évre betervezett valamennyi előadásra elkeltek már a jegyek. Van, aki azért akarta feltétlenül látni, mert Tolsztoj a kedvenc írója. Ám többen inkább azért, mert Alföldi Róbert rendezte a darabot, igen, itt Budaörsön a Latinovits Színházban, és igen, az az Alföldi Róbert, akit a Nemzeti Színház igazgatói székéből politikai botrányok között billentett ki a kormányra került Fidesz, de aki az MTA Társadalomtudományi Központ szociológusainak kutatási eredménye szerint az egyik legismertebb és legelismertebb szereplője a magyar kulturális életnek. (Kulka János a lista élén a másik színházi ember.)

És aki általában rendesen felforgatja, átírja vagy átíratja, újraértelmezi azt a darabot, amit kiválaszt. Ez esetben azonban „csak” újrafordíttatta, hogy nyelvezete mai legyen és a szokásos színpad-nézőtér elrendezés helyett az egész terem egy nagy színpad lett: egy külső körben leültetve a közönség, egy belső körben zajlanak a fő jelenetek, de közben innen is és onnan is előtűnik egy-egy szereplő, szó szerint testközelben a nézőkhöz.

„Kereszteld meg az ártatlant, mielőtt megölnéd!” – hangzik el az előadás legsötétebb részében. Egy 1902-es (nem elírás, 115 évvel ezelőtt íródott) kritikát dobott ki a google, amikor rákerestem „Tolsztoj: A sötétség hatalma” című művére. S mivel akár a mostani budaörsi előadás után is írhattam volna, kicsit hosszabban idéznék belőle: „Rettenetes parasztdráma ez. A Szigligeti Színház rendezője törült s törült, ám a megdöbbenés, irtózás csendesebb, hangosabb morajlása gyakran futott végig a házon. És ahol meg nem döbbentett, még gyilkosabban hatott: kacagást gerjesztett. Ahol dermednie kellett volna a vér élni vágyásának, olyan kegyetlenül festett a nagy sötét próféta – kacagtak… Gyilkosság, rablás, házasságtörés, újra gyilkosság, fajtalanság, nyomor, piszok, betegség: ezek a történet stációi. Az utolsó stáció pedig a lélek megtörése, a gyenge férfiúnak szinte perverz lakolni vágyása… Ez a Tolsztoj darabja, s a közönség fázva, dideregve távozott, pedig a rendező sokat törült, s erkölcsös hajlandóságú emberek ezt mondogatták: Szép dolog epikureusnak lenni. Hát szebb, mint az erkölcsök vértanújának.(…)

Nos, a budaörsi előadáson is volt, hogy kacagtak a nézők, de én például az első felvonás alatt inkább dühös voltam, a nőkre, akiket megaláztak, azért, mert hagyták ezt, és mert inkább egymást gyűlölték, mint megalázóikat; és a férfiakra pláne, akik a nők megalázásával és meggyalázásával fejezték ki otromba férfiasságukat. (Vajon honnan ismerős ez 2017-ben, Hollywoodtól a magyar operettig?!). Majd a második részben, ahogy Nyikita, a jóvágású béreslegény kezd rádöbbenni, hogy mitől is intette őt óvá az apja – az egyetlen, aki végig ember tud maradni – levegőt sem mertem venni, a végén viszont nem tudtam visszatartani a könnyeimet. Nem őt sirattam, akiért minden nő megveszett – ő meg hol egyikükért, hol másikukért, és főleg a gazdagságért -;  és akinek végül a saját újszülött csecsemőjének a megölése már sok volt, ezekért cserébe. Hanem szó szerint és átvitt értelemben a nyomorban élők miatt könnyeztem, és persze önmagamért is, hogy megkönnyebbüljek, hiszen – ha csak nem vagy pszichopata -, nem hagyhat érintetlenül ennyi bűn és fájdalom.

Az előadás alkotói még a bemutató előtt nyilatkoztak. Zöldi Z Gergely (díszlet- és jelmeztervező) azt mondta: „Amikor először elolvastam, bevágtam a sarokba a darabot, annyira borzasztó volt. Aztán elolvastam másodszorra is és elkezdett nagyon tetszeni, kirajzolódott benne a dráma. (…)”. Radnai Annamária (fordító) szerint „Tolsztoj – állítólag – büszke volt rá, hogy A sötétség hatalmában sikerült megszólaltatnia a kor autentikus orosz paraszt-nyelvét. Elméletben nem volt nehéz dolga: írói munkássága mellett földesúr is volt, földesúrként pedig emberbarát, aki művelni igyekezett a parasztjait, a birtokán iskolát állított fel nekik: láthatott-hallhatott parasztot épp eleget, hébe-hóba tán el is beszélgetett velük.” Brasch Bence (Nyikita): „(…) Csodálatos és szörnyű a darab: rengeteg feladat van benne, és megrendítő a történet.”  És aki az anyját alakítja, Spolarics Andrea (Matrjona): „Nézni se lesz könnyű, de ha ez vigasztalja a nézőket, akkor játszani se lesz könnyű. Úgyhogy viszonylag sötét estére készülünk, remélhetőleg közülünk mindenki túléli.” A női főszereplő Balsai Móni (Anyiszja): „Borzasztó dolgokat csinálunk, mindenki bűnös, és valahol, a legmélyén, mindenkinek ott van a maga igazsága.”

Végül is kinek ajánljuk, hogy nézze meg az előadást? Nos, ahogy az a színlapon is áll, szigorúan csak 16 éven felülieknek, és azoknak, akik szerint a színház nem könnyed kikapcsolódás, hanem akár meg is sebezhet, de miután az begyógyul, több leszel tőle, mint előtte voltál.

 

 

 

 

A szereplők:

Fotók: Borovi Dániel (Még több fotó a színház facebook oldalán!)

Tolsztojról

A legismertebb és leghatalmasabb műve a Háború és béke. Gazdag főnemesi családba született 1828. szeptember 9-én, de szüleit korán elveszítette. 1844-47 között a kazanyi egyetem diákja volt, bekerült az úri körök léha társaságaiba, és szenvedélyes túlzásokkal élte a mulatozós, kicsapongó életet. Ezek az úri otthonok, a nemesi udvarházak helyszínei műveiben is visszaköszönnek. Amikor megcsömörlött a társaságoktól, visszatért birtokára, és igyekezett emberségesen bánni jobbágyaival. Aztán 1851-ben katonának állt, a Kaukázusban harcolt és az ottani élmények hatására kezdett írni. Péterváron ismerkedett meg korának legnevesebb íróival: Turgenyevvel, Goncsarovval, Osztrovszkijjal, Csemisevszkijjel, és fél évig utazgatott, járt Franciaországban, Svájcban, Észak-Olaszországban és Németországban. Kétévi tervezgetés után 1864-től 1870-ig, hatévi megfeszített munkával írta meg a Háború és békét. 1859-ben saját költségén iskolát alapított birtokán, ahol a parasztgyerekeket oktatta és még tankönyveket is írt számukra. Külföldön is tanulmányozta a népoktatást. 1862-ben megházasodott, de felesége szinte megfojtotta őt beteges féltékenységével. Tolsztoj 1910. október 28-ára virradó éjszaka titokban elhagyta otthonát, vonatra szállt, de tüdőgyulladást kapott, és az asztapovói vasútállomáson halt meg.