A Budaörsi Gazdakör képviselő jelöltjei

0
421
  • Bartha Károlyné

A városi nyugdíjas klub vezetője és rendszeres külföldi kirándulásokat szervez. 2009-ben, ’véletlenül’ elkezdett egy bolhapiacot szervezni, ami 3 és fél éven keresztül üzemelt, ámbár sajnos helyhiány miatt abba kellett hagynia. Ezek után sok éven keresztül törekvése volt az, hogy Budaörsön megvalósulhasson egy piac, ami így a Budaörsi Gazdakör által meg is valósult. Céljai között szerepel, hogy az idősek több figyelmet kapjanak, illetve egy komolyabb rendezvényhelyszín létrehozása, ahol több célcsoport is megtalálhatná a számításait

  • Albeker László

Nyugdíjas, szabadidejét túrázással és olvasással tölti. Anno tagja volt az MDF-nek, amit a belviszályok miatt otthagyott, azóta nem is foglalkozott politikával. Most, a Budaörsi Gazdakör programját kifejezetten szimpatikusnak találta és közel is állnak hozzá ezek a célok, így örömmel fogadta el a képviselőjelölti lehetőséget.

  • Jelen Károly

Nyugdíjas honvédtiszt, a közelmúltig biztonsági területen is dolgozott. Sokoldalú politikai tapasztalatokat szerzett, s ezzel a tudással a Budaörsi Gazdakör sorait szerette volna erősíteni, főképp a zöld politika okán. A Bobák Bálint Nyugdíjas Országjáró Egyesület vezetője több mint 10 éve, így folyamatosan értesül a nyugdíjas lakosság problémáiról, nehézségeiről. Továbbá a nyugdíjasok számára minden évben buszos kirándulásokat is szervez, egy-egy szezonban a részvétel meghaladja az 500 főt. Utcai szociális munkásként volt lehetősége megismerkedni a város legszegényebb rétegével. Széleskörű rálátása miatt a Budaörsi Gazdakör képviselőjelöltjeként szeretné tovább segíteni a város fejlődését.

  • Bartos Dávid

Tősgyökeres budaörsi, fiatal korától kezdve pedig a természet és az állatok szerelmese. Gimnáziumi évei alatt katasztrófavédelmi képzéseken vett részt. Szíve szerelme a gasztronómia, aminek 2017-ig a székesfehérvári Vörösmarty Színházban hódolhatott, mint éttermi üzletvezető. Az itteni tapasztalatai erősítették meg abban, hogy a minőségi élelmiszerek és a kistermelők munkája elengedhetetlen. Így került közelebb a Budaörsi Gazdakörhöz is, ahol úgy érzi elképzelései ennek javítására megvalósíthatóak, a természetvédelem terén úgyszintén.

  • Premecz Enikő

A természet- és környezetvédelem elkötelezett híveként tevékenykedik Budaörs és szűkebb lakókörnyezetének szépüléséért és jobbátételéért. 2011 februárjától a helyi önkormányzat Településfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottságának tagja, 2018 szeptemberétől pedig független képviselő. A választókerületben található lőtér és a tervezett Bauhaus ellen mindig kiállt a hatásterületeken élők érdekeit képviselve. Így a célja a Budaörsi Gazdakörön belül is ugyan ez. Nem meglepő, hogy összefonódott az útja a civil szervezet útjával.

  • Káhn János

24 évnyi önkormányzati tapasztalat mellett 2010-14 között városüzemeltetési tanácsnok is volt. Ezzel egyidőben ráadásul a BTG felügyelő bizottság elnökeként is tevékenykedett. Ennyi tapasztalat mellett, illetve a Budaörsi Gazdakör vezetőjével már évek óta tartó jó viszony és közös célápolás meghozta eredményét: ő is beállt a képviselőjelöltek sorába, hogy segíthesse a Budaörsi Gazdakör programjainak megvalósulását.

  • Kovalik Sándor

24 éve budaörsi lakos, 2006 óta van a közéletben. Egy éve a Településfejlesztési Bizottság tagja. Szeretné tovább folytatni a munkáját a városban élő lakosok érdekeit képviselve egy szép és élhető Budaörsért. Budaörsi Gazdakör programját megismerve, csatlakozott ő is képviselőjelöltek soraiba, hogy az elképzeléseit és terveit a lakosság megelégedettségére véghez  vigye.

  • Nagyné Németh Adrienn

Két gyermekes édesanya, a Nőgyár megvalósítója, aminek kapcsán rengeteg édesanyának próbál plusz bevételt teremteni. Egyik gyermeke halmozottan sérült, így sajnos találkoznia kellett azokkal a nehézségekkel, amik ellen most küzd. A gyermekek mellett a szülőkre is figyel, társadalmi szinten a rengeteg megoldatlan problémára keresi a megoldásokat. Úgy érzi, nőként színt vihet a politikai életbe is, mint független civil szervezeti tag, s ezzel erőteljesebben küzdhet azért is, hogy megfelelő ellátásban részesüljenek a sérült gyermekek, így növelve szüleik munkaerőpiaci lehetőségeit is.

  • Némeczki János

Nyugdíjas, a barkácsolást pedig felsőfokon űzi. Mindent, ami már-már használhatatlan vagy éppen kidobás lenne a sorsa azt megjavítja. Ezt kívánja a közéletbe is átültetni. 1992 óta az MDF tagja, majd később elnöke, így került a közéletbe. A céljai egybevágnak a Budaörsi Gazdakör céljaival, így bátran állt a képviselőjelöltek sorába. Többek között szeretne létrehozni egy hulladékudvart, illetve bővítené a kerékpárút hálózatot is. A város zöldebbé tétele neki is szívügye.

  • Kisberk Balázs

A Budaörsi Gazdakör alapítója és elnöke. Itt nőtt fel, itt is kezdett el komolyabban tevékenykedni, édesapjával, akivel társasházi képviseleteket látnak el. Így az emberekkel közelebbről is meg tudott ismerkedni, látva problémáikat és nehézségeiket tudott reagálni. Rengeteg sikeres társasház fejlesztési pályázatot tudhat maga mögött. Önerőből létrehozta a Budaörsi Gazdapiacot is, ami a mai napig sikeresen üzemel, s a Gazdakör alapjait is ezzel egyidőben tette le. Célja az, hogy a Budaörsi Gazdakör eddigi munkásságát folytathassa, sokkal erőteljesebben és sokkal több eredményt felmutatva.

Bővebben a VÁLASZTÁSOKRÓL ITT.