Nyár van, de már minden felelős szülőt foglalkoztatja a szeptemberi iskolakezdés…
Szubjektív
Zsombi nagyon jó tanuló volt első két évben, amikor tavaly a szülei kivették az iskolából és magántanulóként átvitték egy tanulócsoportba – mesélte Vali néni, a kisfiú volt tanító nénije. Így ezután már csak vizsgázni járt be hozzájuk, és közepesre romlott a gyerek teljesítménye. Az anyuka szerint ez az iskola „bosszúja”, amiért kivették a gyereket, de ebben az apuka sem hisz, a tanító néni szerint pedig butaság.
A valódi magyarázat sokkal kevésbé bulváros. A tanulócsoportokban a jogilag magántanulók órarendjét úgy állítják össze, hogy jellemzően naponta 2-3 órát töltenek a gyerekek az előírt tananyag elsajátításával, de emellett rengeteg egyéb fejlesztő foglalkozáson és szabad játékos programon vesznek részt. Ami nagyon jól hangzik és jót is tesz a gyerekek hosszútávú fejlődésének, ezt senki nem vitatja. A vizsgakövetelményeket azonban nem ehhez igazítják, hanem a kötelező tananyaghoz, amit az állami iskolákban napi 6-7, néha 8 órán keresztül töltenek a tanulók fejébe, és itt is csak több-kevesebb sikerrel. Ráadásul a magántanuló csoportokban oktatók jellemzően nem szakképzett tanítók vagy tanárok, hanem a legkülönfélébb felkészültségű „lelkes amatőrök”.
Az alternatív módszerekkel oktató magániskolák működését a jelenlegi jogszabályi környezet igen megnehezíti. Már csak olyan, évtizedek óta létező intézmények tartják fenn magukat, mint például a Waldorf, illetve a nem magyar nyelvűek. Bár ez utóbbiak elsősorban nem általánosban, hanem gimnáziumnál lépnek be, és legalább egy-másfél millió forintot kell szánni tagdíjra, amiért cserébe brit, amerikai vagy francia tanterv szerinti oktatást, kurzusokat, külföldi vagy nemzetközi érettségi bizonyítványt kapnak a gyerekek.
Az állami és a magániskola közötti „félút”-nak tekinthető tehát a magántanuló csoport. A gyerekek jogi státusa ugyanis ez esetben magántanuló. De nem azért, mert mondjuk versenyszerűen sportolnak vagy más területen olyan kiemelkedő a tevékenységük, hogy a normál iskolai tanmenetbe nem férnek bele; és nem is azért, mert egy szakvélemény alapján sajátos nevelési igényű, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézségekkel küzdő tanulók. Hanem mert a szülők így „menekítik ki” az „átlagostól” sem felfelé, sem lefelé egyáltalán nem eltérő lányaikat és fiaikat az állami iskolák túlzott eredményorientáltságából és a gyerekek túlterheltségéből. (Amit az oktatási kormányzat sajnos nem kezel, hanem tagad.) És itt az átlagost nagyon fontos a helyén és idézőjelben értelmezni, hiszen a magántanulói csoportok fő hitvallása éppen az, hogy valójában nincs átlagos gyermek, mert mindegyik más és más, másban teljesít jobban vagy gyengébben, de minden egyes gyermek jó valamiben.
Szemben a magániskolába járással, önmagában a magántanulói jogviszonynak semmilyen külön költsége nincs, sőt a magántanulót ugyanolyan juttatások illetik meg, mint azokat, akik iskolába járnak, legyen szó akár a családi pótlékról, akár a tankönyvtámogatásról. (A magántanulói csoportokat persze meg kell fizetni!) És szemben a közhiedelemmel, bárki lehet magántanuló, mert ez is egy törvényben rögzített jog. A szülőnek kell kérnie abban az iskolában, ahova lakcím szerint tartoznak és az intézményvezető adja meg a hozzájárulást. Amit csak akkor tagadhat meg, ha azt látja, hogy a magántanulói státusz tanulmányi szempontból hátrányos helyzetbe hozná a diákot. Ekkor szakvéleményt kell kérnie a lakóhely szerint illetékes gyermekjóléti szolgálattól és/vagy a gyámhatóságtól, és ha az igazgató, a szolgálat vagy a gyámhivatal közül bármelyikük szerint nem tenne jót a gyermeknek a magántanulóság, akkor végül az illetékes jegyző dönt.
Természetesen a magántanulóknak is be kell iratkozniuk az állami iskolába, ahol viszont mérlegelés nélkül felmentést kapnak minden óra látogatása alól, de ha a diák szeretne, be is járhat a fontosnak tartott órákra. És mivel a törvény szerint a szülői döntés alapján magántanulói státuszba kerülő diákok felkészüléséről a szülőknek kell gondoskodniuk, ezen órák helyett járhatnak a bevezetőben említett magántanuló csoportokba. Ahol (hivatalosan) nincs felelet, dolgozat, számonkérés, helyette (elvileg) a gyerekek egyéni képességeit figyelembe vevő, kiegyensúlyozott, boldog iskolásévek vannak. És félévkor és év végén osztályozóvizsga, alapesetben abban az iskolában, ahová korábban jártak, de kérhető független vizsgabizottság is. A sikeres vizsgák érdekében a magáncsoportokat szervezők általában együttműködési megállapodást kötnek egy vagy akár több állami iskolával.
Vajon abból a tényből, hogy Zsombi iskolai bizonyítványa rosszabb lett, miután a szülei kivették az iskolából és magántanulóként ment csak vissza vizsgázni, levonhatunk-e olyan következtetést, hogy Zsombi valóban kevesebbet tud, mint kellene? Természetesen nem. Levonhatunk-e belőle bármilyen, a gyerek jövőjére helytálló következtetést? Aligha. De azért az ellenkezője sem egyértelmű, hogy de jó Zsombinak, mert megszabadult az állami iskola nyomasztó, poroszos, számonkérő stb. rendszerétől és a magántanuló csoportban biztos, hogy jobb helyen van. Hiszen ahány iskola, sőt, ahány tanár, illetve tanító a hagyományos iskolákban, és ahány magántanuló csoport, annyiféle. Rendszerszerűen igaz, hogy az állami iskolákkal most sok a baj. És elvileg a magántanulócsoportokban rengeteg pozitív lehetőség van. De érdemes őket sok-sok szempont szerint összehasonlítani és elemezni, és csak utána dönteni, hogy Zsombinak, Levinek, Huninak, Majának, Boginak, Fruzsinak, tehát a mi gyerekünknek melyik iskola vagy tanulási forma a legjobb!
A budaörsi magántanuló csoportokat bemutató cikkünk: ITT olvasható.
A kamaraerdei „suliról” ITT írtunk.
A különórákról ITT.
