Még nyár van, de hamarosan dönteni kell: kellenek-e a különórák?

0
228

 „Az általános iskolák az általános gyerekeknek vannak kitalálva”

Manapság nagy divatja van a különóráknak, a társadalmi nyomás miatt sok szülő érzi úgy, hogy kutya kötelessége heti két-három vagy akár négy plusz elfoglaltságot beütemeznie a gyermekének a kötelező tevékenységei mellett. Ahhoz, hogy felelős szülőként tudjunk dönteni, érdemes átgondolni az előnyöket és a hátrányokat is, ezért most gyakorló édesanyákat és pedagógusokat kérdeztünk meg erről a témáról.

 

Amikor különórákról beszélünk, célszerű csoportosítani őket, hiszen mindenki mást és mást ért ez alatt. Léteznek iskolán belüli és iskolán kívüli lehetőségek, a témakör lehet sport, nyelv vagy egyéb tantárgy, irányulhatnak felzárkóztatásra, ismeretbővítésre és tehetséggondozásra is. Léteznek ingyenesen igénybe vehető lehetőségek, és természetesen vannak olyanok is, amelyekért a szülőnek mélyen a zsebébe kell nyúlnia. Ebben a cikkben most az iskolán kívüli, szervezett keretek között zajló, úgynevezett választható foglalkozásokról lesz szó, amelyeknek célja a felzárkóztatás, fejlesztés vagy tehetséggondozás.

Felzárkóztatás esetén a különóra nagy előnye a rugalmas időbeosztás, valamint az, hogy a tanár személyre szabottan tudja alakítani az órákat, elmagyarázni és átvenni az anyagot, így a diáknak van lehetősége a tanultakat elmélyíteni. Ebben az esetben elsősorban az aktuális tananyag átismétlése a cél, de fontos a különböző erősségek fejlesztésére is.

 „Elengedhetetlen a személyes szimpátia a diák és a különtanár között” – emelte ki Kutasi Erika, Budaörsön élő tanárnő. „Fontos, hogy a gyerek érezze, hogy képes lehet a jobb teljesítményre, ezért jó, ha a tanár biztatja, dicséri akár az apróbb sikerek esetén is, hiszen így maga a különóra is sikerélménnyé válik a gyermek számára. Lényeges, hogy a tanár ne a gyengeségeket, hanem az erősségeket hangsúlyozza. A szülőknek mindeközben természetesen arra is oda kell figyelni, hogy ne legyen betáblázva a gyermek minden délutánja, és ne rohanjon egyik különóráról a másikra, mert akkor egy ördögi kör alakulhat ki, és végül csökkenhet a koncentráció és a teljesítőképesség is” – tette még hozzá.

Az időtényező valóban nagyon lényeges kritérium, és szülőként azt sem szabad elfelednünk, hogy a gyereknek is szüksége van én-időre, amikor végre nem a kötelességeivel és a tanulnivalójával kell törődnie, hanem önfeledten jól érezheti magát.

„Szerintem szörnyű, hogy az iskola nem tudja megadni azt a minimális tudást, amire egy gyereknek szüksége van, akár a továbbtanuláshoz, akár az életben való boldoguláshoz. Ezért rengeteg szülő kénytelen különórákra járatni a gyerekét, amit egyrészt megértek, mert e nélkül valószínűleg tényleg nem megy, de közben nagyon szomorúnak tartom, mert egy gyerek ezek szerint szinte teljesen feleslegesen tölti az idejének nagy részét az iskolában, ha utána még órákat kell különórákon ülnie, hogy megtanulja azt, amit elvileg az iskolától várhatna el az ember” – mondta lapunknak a fentiekhez csatlakozva Kéki Diána, egygyermekes édesanya. „Az én lányom még óvodás, de amit hallok, egyre nagyobb bennem az ellenállás a hagyományos iskolákkal szemben.”

Képeink csak illusztrációk!

 „Határozott válaszom, hogy igen, szükségesek a különórák, mert az általános iskolák az általános gyerekeknek vannak kitalálva” – mondta lapunknak Farkas Gábor, többek között a budaörsi Herman Ottó Általános Iskolában dolgozik pszicho-pedagógusként. Kifejtette, hogy a mai iskolák egyfajta tudásgyárként működnek, amelyek töltögetik a gyerekek fejébe a tudást, de ez a módszer nem minden esetben és nem minden gyereknél működik. A világ individualizálódik: a mai gyerekek nem mindig tudnak vagy szeretnek beállni a sorba, így a tempójuk, a megközelítési módjuk és a motivációjuk is változatos. A személyre szabott, nekik szóló különóra nagyon jó lehet, mert segíthet megtartani őket a rendszerben. A csoportos (például zenei vagy sport) különórák nagyszerű lehetőségek arra, hogy a gyerekek megtalálják azt a közeget, ahol kapcsolatokat találhatnak és építhetnek ki, vagyis ahol boldogok lehetnek.

„Amire a hagyományos iskola épül, a tanítunk-követelünk viszony nem mindenkinél működik: van, akivel együtt kell felfedezni a sport, a zene vagy az adott tantárgy szépségét” – tette még hozzá Farkas Gábor.

Ezeket a gondolatokat fűzte tovább Kalovits-Ruzsonyi Ágnes is, aki öt gyermek édesanyja és pedagógus.  „Nagyon fontos, hogy amikor valaki eldönti, hogy mit szeretne a gyerekének kínálni, akkor ismerje a gyerekét. Én például szerettem volna, hogy a gyerekeim sokféle dolgot kipróbáljanak, de azt sosem engedtem, hogy csak belekapkodjanak. Véleményem szerint elengedhetetlen a következetesség, és az, hogy arra is rávegyük a gyerekeinket, hogy az első adott nehéz pontnál – mert ezek előbb-utóbb mindenhol előjönnek – ne adják rögtön fel, sőt próbáljuk meg úgy támogatni őket, hogy ezek a kihívások is élvezetessé váljanak számukra.” – hangsúlyozta.

Szülőként és pedagógusként gyűjtött tapasztalatára támaszkodva és a nem hagyományos tanulás iránti igényre reagálva Kalovits-Ruzsonyi Ágnes szeptemberben indítja az első budaörsi tanulócsoportot, a KettőPontNullát, ahol kis létszámú csoportokban, mentorok által támogatva, játékos, élményalapú módszerrel elsőtől nyolcadik osztályig tanulhatnak a gyerekek. A napi törzsidőn kívül a délután a játéké és a fakultatív különfoglalkozásoké (például úszás, lovaglás, dráma, zene) lesz. „A mi tanulócsoportjainkban nagyon széles információ áll majd a gyerekek rendelkezésére, arra azonban nagyon figyelünk – és ez mindig mottóként lebeg a szemem előtt –, hogy mindent az örömteli, élményközpontú játékosságnak rendeljünk alá, hogy a gyermek semmiképpen ne érezze a tanulást tehernek. Emellett nyilván azt is tudnia kell, hogy a sikerért, az eredményekért meg kell küzdenie – csak nem mindegy, hogy melyik utat választja.”

Az általunk megkérdezettek szerint tehát a következő tényezők a legfontosabbak egy különóra esetében:

  • a különtanár és a gyermek között legyen meg az alapvető szimpátia

  • a szülő legyen következetes a különfoglalkozásokkal kapcsolatosan

  • csak mértékkel

  • és csakis addig, amíg a gyermeknek is örömet okoz.