Wttinghoff Tamás: 2020-ra a tervezett kiadásokat 2 milliárd forinttal csökkentették

0
162

Wittinghoff Tamás polgármester volt az új tv2040 első interjú alanya Kállai Lajos főszerkesztőnek a ma 18 órakor élőben (utána felvételről ITT) látható műsorban.

A beszélgetésben egyebek között elhangzik, hogy a múlt heti polgármesteri beszámolóban említett 5 pozitív koronavírusos teszttel kiszűrt bölcsődei illetve óvodai dolgozóról (215 főnél végeztették el a vérből végzett úgynevezett gyors koronavírus-tesztelést) azóta új teszt készült, immár garatból vett mintával a nagyobb pontosságú, és ez mindenkinél negatív lett. Tehát nincs fertőzött közöttük.

A továbbiakban a riporter egyebek között arra kérdezett rá, hogy milyen összeget fordított eddig Budaörs a koronavírussal kapcsolatos intézkedésekre. Mintegy 100 millió forintot – tudtuk meg -, ebből költöttek az időseknek és rászoruló gyerekeknek az étkeztetésére, gyógyszerre, a családorvosnak védőfelszerelésre, egyebekre. A polgármester hozzátette, hogy a védekezéshez nagy szükség volt a társadalmi összefogásra is. És úgy kellett a rendkívüli helyzet miatt plusz 100 millió forintot kigazdálkodni, hogy a magyar állam eközben 170 millió forintot vont el (a gépjárműadót – szerk.) az önkormányzattól. „Ezzel azonban még nincs vége” – folytatta Wittinghoff Tamás -, hiszen a jövő évi állami költségvetési tervezet szerint megnő a Budaörsöt már eddig is kiemelten sújtó úgynevezett „szolidaritási hozzájárulás”, és ezen a címen mintegy 3,5 milliárd forintot kell majd a településünknek az államkasszába befizetni. Mindezek okán az idei, 2020-as önkormányzati költségvetést úgy „szabták át”, hogy a tervezett kiadásokat 2 milliárd forinttal csökkentették, illetve 1 milliárd forint tartalékot kívánnak képezni az év végig, hogy 2021 januárban ne legyen üres a kassza. Azt azonban most még nem látják, hogy – mivel az iparűzési adó bevallási határidejét a kormány kitolta a szeptember 30-ig – az év hátralévő részében mennyi helyi bevétel folyik be. Mindezért idén „jelentősen visszafogtuk és visszafogjuk a működési költségeket is”,  illetve tervezett beruházások maradnak el – derült ki a tévéinterjúból.

Az interjú ITT tekinthető meg.