Védett madár a Terraparkban – ezért nem kaszálják még a füvet

0
545

Védett madarat fedeztek fel a lakók a Terraparkban, amiről két hét alatt dől el, hogy megtelepszik-e nálunk. Addig a füvet sem szabad kaszálni a területen.

Egy fokozottan védett madarat láttak, illetve inkább hallottak a Terraparkban a napokban, és az egyik lakó felvételeket is készített a jellegzetesen recsegő hangjáról, de lencsevégre kapni még nem sikerült. A harisról van szó – tájékoztatott Wolfné Glasz Erika, a területet tulajdonló cég munkatársa. Ez ez a rész, ahova régebben a cirkuszosok évente kétszer letelepedtek. A lakossági tiltakozások miatt előadások már nincsenek, de a környékről sokan járnak ide kutyákat sétáltatni, vadvirágot szedni. Holott ez egy magánterület. A közösségi hasznosítását azonban a Terrapark nem bánja. Amit igen, ha alaptalanul támadják őket. Most például néhány azért keresték meg lapunkat – és így ér össze két témánk –, hogy mikor lesz fűnyírás, hiszen a korábbi években ilyenkor az első már lezajlott. Nos, mint kiderült két héten belül eldől, hogy a haris valóban megtelepszik-e itt, szakszóval sikeres lesz-e a most észlelt példány „revírfoglalása” vagy sem, azaz alkalmasabb helyet keresve tovább megy-e. De addig nem szabad a területet bolygatni. „Addig türelemmel kell lenni. Szakmai javaslatom, hogy 05.31-ig ne végezzenek a területen semmiféle munkát, főként kaszálást ne! Az általunk alkalmazott védterület nagysága 100-200 méter sugarú kör szokott lenni” – írta a cég megkeresésére Selmeczi-Kovács Ádám a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság Börzsöny-Gödöllői-dombság Tájegység tájegységvezetője.

„Sajnos tavaly háromszori kaszálás után is megbüntettek bennünket lakossági bejelentésre, mert valóban találtak az ellenőrök egy kevés parlagfüvet” – mondta még kérdéseinkre válaszolva Wolf Erika. „Ezt szeretnénk az idén elkerülni, de ha most nem lehet kaszálni és kézzel egy ekkora területen képtelenség a gyomot kihuzigálni, kérjük mindenki türelmét.”

A haris, ami tehát vagy itt marad velünk vagy tovább áll, fokozottan védett faj, ezért kiemelten védendő érték, ezt a természet védelméről szóló törvény mellett a büntető törvénykönyv is megerősíti. Testhossza 27–30 centiméter, szárnyfesztávolsága 46–53 centiméter, és testtömege 135–200 gramm. Felső tollazata feketés, világosbarna szélekkel, ezért kissé pikkelyesnek tűnik. Hasalja fakó-barna, vörösesbarna csíkozással. Mellkasa, torka és feje oldalt galambszürke. Csőre rövid és erős, hogy fel tudja csipegetni a vetőmagokat és a gabonát. A fiókák egységesen feketés barnák, ami egy mezei madár esetében szokatlan. Magányosan él. Tápláléka vetőmagokból, gabonából és kis gerinctelenekből áll. A költési időszak május–június között van, ritkán költ kétszer. Talajon lévő mélyedésbe fűszálakból készíti fészkét. Egy fészekaljban 7–12 szürkészöld vagy vörösbarna tojás található, ezeken rozsda- vagy bíborszínű foltok vannak. A költés 14–18 napig tart és csak a tojó vesz részt benne. A kirepülés 5 hét után jön el. (Forrás: Wikipédia)

Fotó: Terrapark archív, a madár Wikipédia

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here