A gyerekek nagy izgalommal tervezgetik, hogy minek öltözzenek be jövő héten vagy a közvetkező héten a farsangon, hiszen a legtöbb óvodában és iskolában akkor tartják. A szülőknek azonban ez sokszor komoly fejtörést okoz. Hiszen hogyan állítsuk össze úgy a jelmezt, hogy látványos és kényelmes legyen, no meg ne kerüljön sokba? Ebben segítünk.
Célszerű megfontolni, hogy a szülő egyszeri alkalomra választ, vagy olyan karakterű jelmezt vásárol, készít, amit gyermeke a későbbiekben is szívesen használ játékai során. Az ár mellett gondoljunk arra is, hogy a jelmez legyen kényelmes – ugye találkoztak már kockába zárt gyerekekkel, akik mozdulni se tudtak -, és persze az is, hogy a gyermek meg ne fázzon, vagy éppen ellenkezőleg, ne legyen melege az amúgy is mozgalmas farsangi mulatság idején.
A legkisebbek szívesen bújnak kedvenc állataik bőrébe, mert szeretik utánozni hangjukat, mozgásukat, viselkedésüket. Ez a választás többnyire a szülőknek is segítség, hiszen a saját ruhák átalakítása nélkül, egy poló, egy cicanadrág, egy sapka néhány jellegzetes kiegészítővel, és máris egy szürke kisegér, egy igazi nyávogó kiscica, egy félelmetes tigris, vagy nyuszi áll előttünk.
A nagyobb gyerekekre inkább az jellemző, hogy a lányok-fiúk hercegnő-lovag, királylány-királyfi, tündér-manó jelmezeket öltenek magukra. A fiatalabbak és a felnőttek részére az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő vámpíros történetekhez alkalmazkodva egészen extrém, különleges jelmezeket is szóba jöhetnek, a titokzatos pókasszony, valamint drakula, vámpír és csontváz.
A klasszikus jelmezek mellett minden évben újabb és újabb mesefigurák, hősök és kedvencek jelennek meg a gyerekek életében a legújabb mesefilmek megjelenésével. De a lányok örök kedvence, a hercegnős és tündér ruhák vagy a Barbie. A fiúk körében Ben 10, Backugan, a Pókember, a Terminátor, Star Wars, Transzformer. De legyünk körültekintőek! Friss, idei (2025) hogy például, hogy kitiltották a népszerű koreai sorozat a Nyerd meg az életedet (Squid Game) szereplőinek jelmezeit az egyik kaposvári iskola farsangjáról, mert az intézményben nem támogatják azt az agressziót, amit ez a netflixes sorozat megjelenít.
Mi a jobb, készen megvenni ezeket a jelmezeket vagy otthon elkészíteni? Az anyagiak mellett az is szempont, hogy tartalmasan töltjük el az időt a gyerekekkel, ha bevonjuk a készítésbe. De persze kiegészítőket mindenképpen érdemes venni, mint az álarc, kalap, kesztyű, varázspálca, paróka, fegyver és így tovább. Budaörsön minden nagyáruházban találhatunk ilyesmit, de a művelődési ház mellett a Szabadság úton van egy népszerű színházi kellékes, jelmez bolt. Az egyénre szabást, igazítást azonban a készen vásárolt jelmezek esetében se felejtsük el! És nem csak méretben, hanem a gyerek stílusának megfelelően.
Fotó csak illusztráció: Herman farsang archív