Rekord évet zárt a Sapszon Kórus

0
1086

A Budaörsi Sapszon Ferenc Kórusnak 2018-ban minden idők eddigi legnagyobb számú, összesen huszonkét fellépése volt, ebből tizenkettő Budaörsön, négy a fővárosban, öt külföldön és egy határon túli magyar településen valósult meg, összesen tizenöt helyszínen.

Január 28-án a Kelenföldi református templomban szolgált Krasznai Máté, „Sapszon-kórus-baba” keresztelői szertartásán ifj. Sapszon Ferenc karnagy úr vezényletével.

Március 7-én a budaörsi Jókai Mór Művelődési Központban lépett fel a Zsámbéki-medence és térsége Gazdakör, a Szélrózsa Néptáncegyüttes, valamint az Őszibarack Budakörnyéki Szövetkezet „Székely szabadság napja” rendezvényén.

Március 15-én Budaörs Város Önkormányzata koszorúzási ünnepségét színesítette a kórus a Kossuth szobornál, műsorán többek között egy toborzóval, melynek dallamát maga Arany János szerezte.

Március 26-án a Budaörsi Kertbarátok Egyesülete „Nyitnikék” tavaszköszöntő ünnepségén lépett fel a budaörsi Jókai Mór Művelődési Központban.

Március 30-án, immár hagyományosan, a nagypénteki istentiszteletet követően adott nagyböjti koncertet a budaörsi evangélikus templomban.

Május 8-án Vivaldi Három zsoltárának bemutatójára került sor a budaörsi Souvenirs kamarazenekar kíséretével a budaörsi katolikus templomban.

Május 21-én, pünkösdhétfőn a Bárdos Zenei Hetek fellépője volt a kórus a Budai Ciszterci Szent Imre Plébániatemplomban.

Május 24-én a Magyar Történelmi Szalon „…mert test az ország és lélek a nép” Trianon évfordulóhoz kapcsolódó rendezvényén lépett fel a budaörsi Jókai Mór Művelődési Központban.

Szeptember 28-án szintén a Magyar Történelmi Szalon „Viselős az idő” Sík Sándor emlékére rendezett előadásán lépett fel a budaörsi Jókai Mór Művelődési Központban.

Október 7-én a Nemzeti Galériában adott önálló matiné hangversenyt.

Október 8-án, az évben immár harmadszor színesítette a Magyar Történelmi Szalon műsorát a budaörsi Jókai Mór Művelődési Központban, ezúttal „A magyar királyi szent család hazafias és keresztény öröksége” című Szent István, Boldog Gizella és Szent Imre emlékére tartott rendezvényen.

Október 18-án a Moldávia fővárosában, Kisinyovban megrendezett „A ruginit frunza din vii” nemzetközi minősítő kórusfesztivál nyitóhangversenyén kamara formációban lépett fel a Ginta Latina színház színpadán. 19-én a kisinyovi néprajzi és növénytani múzeumban megrendezett minősítő hangversenyen lépett fel – magyar kórusként először – nemzetközi zsűri előtt, ahol EZÜST oklevélben részesült. 20-án a Serghei Lunchevici nemzeti filharmónia színpadán adott elő magyar műveket, amit a Moldáv Állami Televízió 2-es csatornája élő egyenes adásban közvetített. 21-én délelőtt az USM ortodox templomban adott egyházzenei koncertet, majd este Kisinyov pompás Orgonatermében lépett fel a fesztivál zárókoncertjén.
November 9-én a hagyományos budaörsi katolikus templomi Mártonnapi Vesperásnak volt közreműködője a kórus.

November 16-án a budaörsi katolikus templomban „In memoriam Gioacchino Rossini” címmel rendezett nagyszabású kóruskoncerttel tisztelgett Rossini előtt, halálának 150. évfordulóján. Az emlékhangversenynek a számos énekes és hangszeres közreműködő mellett fellépője volt még a Fővárosi Énekkar, valamint a Madách Gimnázium Énekkara

November 27-én a budaörsi Souvenirs együttessel Kacsóh Pongrác emlékkoncertet tartottak Budaörs Város Önkormányzatának nagytermében.

November 29-én a Budaörsi Kertbarátok Egyesülete Lenz ünnepségén lépett fel a kórus a fővárosi Aranytíz kultúrházban.

December 16-án – húsz év kihagyás után először – Budaörs felvidéki testvértelepülésére, Kisújfaluba utazott, ahol a helyi református templomban interaktív egyházzenei koncertet adott a református zsoltárok hívekkel történő közös éneklésével. Mivel a hangverseny Kodály Zotán születésnapjára esett, és a műsor két Kodály-művet is tartalmazott, az esemény felkerült a KÓTA „Magyar Kórusok Napja” rendezvénysorozatába.

December 21-én a „Budaörsi Advent” program keretében a budaörsi evangélikus templomban önálló adventi-karácsonyi hangversennyel zárta a koncertekben rendkívül gazdag 2018-as naptári évet a Budaörsi Sapszon Ferenc Kórus.

sapszonA huszonkét fellépésből hat kamara formációban valósult meg, két koncerten kísérte az énekkart kamarazenekar, mindössze egy volt összkari fellépés, a többi huszonegyen azonban önállóan állt színpadon a kórus. Az 1984-es megalakulása óta először vett részt külföldi fesztiválon és kapott minősítést nemzetközi bizottságtól, valamint előadását először közvetítette élő egyenes adásban állami televízió. Négy különböző vallási felekezet – római katolikus, református, evangélikus, ortodox – templomában adott koncertet, ebből ortodoxban első ízben. Végül két zeneszerző halálévfordulójára rendezett emlékkoncertet Budaörsön.
A sok fellépés nagy repertoárbővítést és szinten tartást követelt meg az együttestől, ám ebben természetesen nagy segítséget nyújtott a tavaszi és őszi kórustábor.
 
Írta: Krasznai Gáspár karnagy
 

 

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here