Utánpótlás asztalitenisz sikerek

0
838

Sikeresen zárultak az utánpótlás egyéni, páros és vegyes páros Magyar Bajnokságok küzdelmei.

A Budaörsi Sport Club Asztalitenisz Szakosztályának saját nevelésű sportolója, Nagy Norbert két bronzérmet szerzett, párosban Molnár Dávid oldalán és vegyes párosban Göndör Fannival. Norbi eredményeire azért is vagyunk büszkék, mert sok évvel ezelőtt nálunk fogott először ütőt a kezébe. és végig az edzőinkkel dolgozva vált eredményes sportolóvá.

Az elmúlt időszak egyenletesen jó eredményeivel Norbi közel került ahhoz, hogy a magyar ifjúsági válogatott tagjaként részt vehessen a nyáron, Portugáliában rendezett utánpótlás Európa-bajnokságon. Az edzők kiváló és kitartó munkája mellett Norbi fejlődésében nagy szerepe van annak is, hogy a felnőtt csapatbajnokságban szerepel és terveink szerint ősztől az NB I-es felnőtt csapat állandó tagja lesz.

Örömteli, hogy a kisebbeknél is jó hírekről számolhatok be. A Magyar Országos Asztalitenisz Szövetség összetartást szervez a jövő reménységei részére abból a célból, hogy az ország legtehetségesebb újonc korú asztaliteniszezői megismerjék egymást, és a válogatott edzőivel dolgozzanak.

A meghívott gyerekek között van Csiszár Lili is, aki túl azon, hogy szakosztályunk játékosa, egyben unokája legrégebbi támogatónknak, Németh Pálnak. Reméljük, hogy Lili szép jövő elé néz az asztaliteniszben is, amiben csak tudjuk, segítjük az ő fejlődését.

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here