Emlékezzünk régiekről! – a svábok magyarországi betelepítése

0
971

Felmenőink a Dunán hajóztak le, örvényes, vad vizeken jöttek. Nem írtuk ugyanis el a címben, ezúttal nem a budaörsi svábok ki-, hanem a betelepítéséről lesz szó. Migráció a XVIII. századi Magyarországon – Budaörs korabeli története címmel tartott ugyanis előadást két történész, dr. Czuczor Gergely és dr. Grósz András szerda este a Szent Benedek Iskola épületében.

Szerda este Bese Gergő Péter atya üdvözölte az egybegyűlteket és mutatta be az előadókat, dr. Czuczor Gergelyt, a Szent Benedek Általános Iskola, Középiskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium Budaörsi Tagintézményének igazgatóját, aki történelemtanár és dr. Grósz András történész-levéltárost, aki korábban a Heimatmúzeumban dolgozott. (Mind a ketten tősgyökeres budaörsi családba születtek, és a német nemzetiségi hagyományok ápolása, kuitatása már óvodás koruktól része volt az életüknek – a szerk.) Bevezetőjében megjegyezte, hogy a Szent Benedek Iskola összes tagintézménye közül a budaörsi a legotthonosabb számára, mert itt mindenki sváb, s minthogy a gyökerek összekötik őket, nincsenek köztük nagy ellentétek, képesek egyirányba tekinteni. A mintegy húsz fős hallgatóság soraiban az atya Boros Györgyöt, a Budaörsi Német Nemzetiségi Önkormányzat elnökét név szerint üdvözölte.atya

 

czuczorA történelmi korszak rövid áttekintésével kezdte előadását Czuczor Gergely, majd térképeken bemutatta Magyarország XV. és a XVIII. századi népességét. Az 1500-as évek elején a lakosság kb. 4 millió fő volt, és folyamatosan gyarapodott. A magyarság részaránya ekkor 70% volt. A törökkel vívott háborúk, a Rákóczi szabadságharc, valamint a járványok miatt a népességpusztulás jelentős mértéket öltött, ill. a gyarapodás stagnált, a demográfiai mélyponton, a XVIII. század elején is csak 4 millió fős a lakosság létszáma. (Európa népessége ugyanebben a két évszázadban azonban folyamatosan gyarapodott.)

A XVIII. századi népvándorlás Magyarországon többféleképpen zajlott. Egyrészt volt egy spontán belső vándorlás a jobb megélhetés reményében, a határterületek felől, a hegyvidékekről (a hadi útvonalakon kívül eső területekről), ahol akadálytalanabb volt a népességgyarapodás, itt főleg szláv (lengyelek, szlovákok, ruszinok) népek éltek. Délről szerbek és horvátok települtek át. A peremterületekről a magyar népesség is beljebb vándorolt, az elnéptelenedett Alföldre, amely értékes, jó termő vidék. Másrészt szervezett betelepítések voltak, amelyeket egyfelől a földesurak érdeke kívánt, hogy legyen, aki birtokaikat megműveli, illetve a Habsburg uralkodók politikai szándéka volt, hogy az elnéptelenedett országrészeket „jó” adófizető alattvalókkal töltse fel. Ez három hullámban történt („Der Schwabenzug”). Az akkori magyar király, III. Károly német római császár kezdte meg a túlnépesedett délnémet területekről a katolikus lakosság – főként földművesek és kézművesek – áttelepítését (kb. 15 ezer fő), földterületek biztosításával kedvező körülményeket teremtve számukra. A második hullámban Mária Terézia a hétéves háború veteránjait (40 ezer családot) telepítette le Bácskában, a házépítések, kútásások az állam költségén zajlottak. 1777-ben leállt egy időre a betelepítési politika. A harmadik hullám II. József uralkodásának idején volt, 7600 család települt a Bánátba, ahol vizenyős területek lecsapolásával teremtettek élhető körülményeket. De mind a három hullámban érkeztek Buda környékére is német ajkúak. Az elsősorban déli német területekről, Baden Württembergből, Bajorországból és Thüringiából érkezőket nevezték sváboknak. Ők a Dunán hajóztak le, örvényes, vad vizeken, gyakran hevenyészve összetákolt lélekvesztőkön. A veszélyes út viszontagságai révén vált meghatározó szentjükké Nepomuki Szent János, a hajósok, halászok, fuldoklók védőszentje.

A vándorlások és betelepítések eredményeképpen egy évszázad alatt megduplázódott a népességszám. II. József népszámlálása idején 1787-ben 8 millióra tehető a lakosság száma, de ebből a magyarság már csak 40-41%.

Dr. Grósz András a szűken vett területet, a Budaörsöt érintő sváb múltat részletezte. A XVII. század folyamán Budaörs teljesen elnéptelenedett. Ez részben amiatt történt, hogy a török sereg hadi útvonalába esett ez a terület, másrészt 1596-ban Pálffy Miklós hadvezér Érsekújvár környékére költöztette lakosságát hadászati okokból.

1659-ben Budaörs Zichy István birtokába került, aki a Magyar Királyi Kamara elnöke volt. Unokája, Zichy Péter, pénzügyi gondokkal küszködött, ezért elzálogosította a budaörsi földeket, melyeket rácok és budakesziek műveltek meg. Zichy Péter második felesége, Bercsényi Zsuzsanna grófnő nagybirtokos család tagja átvette a pénzügyi irányítást férjétől, 1718/19-ben visszavásárolta Budaörsöt, és szerződést kötött a betelepülő németekkel 1721. április 21-én, melyben biztosította őket arról, hogy szántóföldeket biztosít számukra, valamint 3 évig mentesülnek a földesúri robot, és 3 évig a királyi adófizetés alól, jogot kaptak szőlőtelepítésre, 5 évig nem kellett kilencedet beszolgáltatniuk és megkapták az év egy időszakára a borkimérés jogát is. A betelepülteknek azonban kötelezettségük is volt, helyben kellett maradniuk, a szökés, elvándorlás büntetést vont maga után. E szerződést időről-időre megújították, majd 1733-ban határozatlan időre kötötték meg.

A Német Római Császárságból Budaörsre települők első éveiről számos adat maradt fenn az utókor számára. 1728-ban Budaörs lakossága 250 fő volt (ma 30 ezer – a szerk.) , bírót választanak maguk közül. Nagyobb részük római katolikus vallású, de volt köztük evangélikus is. Elsősorban földműveléssel, állattenyésztéssel és szőlőműveléssel foglalkoztak. Az 1739/40-es pestisjárvány sok áldozatot szedett, ezért a Zichyek újabb betelepítéseket szerveztek. Az 1740-es évek első felében 785 fős lakosság az 1780-as évekre 1400 főre gyarapodott. A közösségi eseményekről jegyzékek maradtak fenn, például az Úrnapi Virágszőnyeg hagyománya a XVIII. századig visszavezethető. (Csömörön és Budakeszin is a sváb hagyományoknak köszönhetően létezik e szokás.) A német nyelvterületen népszerű, a pestisbetegség elleni védőszentnek, Szent Vendelnek, aki egyébként a földművesek és állattenyésztők patrónusa is, szobrot állítottak e században. Ez a szobor most a katolikus templom kertjében van.

A templomépítés 1738-ban kezdődött. Helmár János szentelte fel Nepomuki Szent János tiszteletére. A tornyon lévő szobor, az egyik oltárnál lévő festmény és az egyik mennyezeti freskó is Nepomuki Szent Jánost ábrázolja. Később, a népességnövekedés miatt a templomot bővítették a XIX. század elején, a mai formáját ekkor nyerte el.

Már a kezdetekkor fontosnak tartották iskola létrehozását. Gróf Bercsényi Zsuzsanna az első iskola megépítésére és a templomépítésre is adományozott. A betelepítettekkel együtt érkeztek tanítók, hozták magukkal kultúrájukat, igényük volt az oktatásra. A Szent Benedek Iskola területén volt egykor a tanítói lak az osztályteremmel, s bár a tanító kapott némi juttatást, ténylegesen a szőlőművelésből származó jövedelméből tartotta el magát.

1745-58-ig Zichy Miklós, halála után felesége, Berényi Erzsébet grófnő lett Budaörs birtokosa. Gyermekük nem volt, ezért a Magyar Királyi Kamara visszavette a Zichy családtól Budaörs birtoklását.

Grósz András elmondta, a kitelepítés erősebben él az emlékezetekben, és érzékenyen érintette a svábságot, hiszen annak csaknem háromszáz éve, hogy eleiket Magyarországra telepítették. A már generációkon át itt születetteknek Magyarországot tekintik szülőföldjüknek.

 

Az előadások után a hallgatók kérdezhettek. Boros György például azt javasolta, hogy mivel a környéken mindenhol más a sváb dialektus, ezeket jó lenne összeszedni.  Más pedig a településünk nevének a kialakulására volt kíváncsi. (Valószínűleg egy Örs nevű kabar törzsről kapta, ezt 1236-ban említette először oklevél Ewrs, 1278-ben pedig Kechkevvrs néven. Örs nevezetes szőlőtermelő falu volt – a szerk.) Majd kötetlen beszélgetésre is lehetőség nyílott,  Bese Gergő Péter atya pedig felhívta a figyelmet az iskola folyosóján lévő tárlatra, melynek témája az 1050 éves lengyel kereszténység.

Kommentár: A kapott információk birtokában a hallgatóság valószínűleg ezután más szemmel néz majd körül Budaörsön. A múlt tapintható és emlékei egyre kevesebbet érnek a mai ember számára. Létezésük e történelmi tények ismeretében talán valamelyest felértékelődik.