Új, korszerűbb buszvárók lesznek Budaörsön

0
1282

Összesen 24 megállóban cserélik le a régi buszvárókat a Budapesti út elejétől a Szabadság út – Szivárvány utcai körforgalomig, illetve a Kinizsi utcában. További 14 új váró épül október 30-ig – tájékoztatta lapunkat a beruházást végrehajtó Publimont Kft. fejlesztési vezetője.

 
Egy olvasónk küldött be szerkesztőségünkbe két fotót, amin az látszik, hogy eltűntek a buszvárókból az esőbeállók. De csak nagyon rövid időre! – tudtuk meg Lőrincz Mihálytól, a városháza műszaki ügyosztály vezetőjétől. Az önkormányzat ugyanis a Publimont Kft.-vel van szerződéses kapcsolatban a város reklámgazda tevékenységre, és ennek keretében ők telepítették több mint 10 éve a fedett buszmegállókat. Most az összes régi típusút kicserélik egy új korszerűbb fedett váróra. A cseréken kívül további várókat is telepítenek azokba a megállókba, ahol eddig nem volt. A csere pár nap időt vesz igénybe így előfordulhat az, amit a képeken látunk – jegyezte meg Lőrincz Mihály. Az összes cseréjére illetve az új helyszíneken a telepítésre a határidő 2020. október 30.
 

Amit Konrád Csabától, a cég fejlesztési vezetőjétől megtudtunk, hogy összesen 24 megállóban cserélik le a régi várókat a Budapesti út elejétől a Szabadság út – Szivárvány utcai körforgalomig, illetve a Kinizsi utcában. További 14 új váró épül: a nemrég átépített végállomásra 2, valamint a budaörsi kisbusz megállóiba, ezek a helyek a HOMM illetékeseivel közösen lettek kiválasztva forgalmi adatok alapján. Az összes fejlesztés a Publimont saját beruházásában valósul meg.

Az új buszvárókról annyit érdemes tudni, hogy a korábbi műanyag, vagy lemeztetős pavilonok helyett korszerűbb, esztétikusabb, időjárásálló fém szerkezetű építményeket telepítenek, amelyek hővédő tetőüvegezéssel vannak ellátva. Ez a Publimont saját fejlesztésű, modulos rendszerű terméke, amely a helyszín adottságai és az utazóközönség igényei szerinti méretben variálható.
 
„Innovatív és környezetbarát megoldásként Budaörsön elsőként helyezünk el napelemes rendszerre kötött reklámtábla világítást a végállomás új várójába” – tette hozzá a fejlesztési vezető.
 
Olvasónk fotói tegnap készültek:
 
És ilyen lesz az új váró:
 
 
 

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here