Ugyan „kicsi, sárga és savanyú”, de mienk ez a strand

0
1641

Az egyik vélemény szerint Budaörsnek ez már kevés,  sőt, lehet, hogy már az építésekor kicsi volt egy ilyen ütemben fejlődő településnek, mások szerint azonban  legalább van már helyi strandunk. S most szavazni is lehet rá, hogy legyen az év fürdője.

Az év embere, az év orvosa, az év fája, az év fürdője. Most éppen az utóbbi miatt kérik a szavazatokat az interneten, és persze egy lokálpatrióta budaörsinek is eszébe jutott a sajátunkat feltenni, ami ugyan „kicsi, sárga és savanyú”, de azért a mienk. Ennek kapcsán azután kialakult egy kisebb vita is a kommentelők között, ami tanulságos lehet. 

Az egyik vélemény szerint „a nyári csúcsidőben a kinti medence konkrétan egy heringes dobozhoz hasonlított, emberek egymás hegyén-hátán. A medence közepén 6-7 és 35-40 év körüli férfiak dobálták a medicin labdát, tekintet nélkül másokra”. Sajnos az ugrálás is többeket zavar.

„Budaörsnek ez már kevés” – írja más valaki. „Nagy kár, hogy nincs egy olyan medence, amibe az idősebb korosztály is bemehetne, aki nem tud úszni és nem a gyerek medencében kéne mártóznia.” (A benti jakuzzi is kicsi.) Továbbá: „A medencébe bejutni úgysem tudunk, hiszen annyian vannak benne, napozni pedig bárhol lehet, ahol fű van, és fizetni sem kell érte. Túl sok embert engednek be! Ennyit nem bír el ez a strand.”

Mivel én gyakran járok az unokáimmal a strandra, igaz, ha tehetem nem csúcsidőben, és ilyenkor nyugodtan tudok úszni úgy középen, hogy közben a szélén a gyerekek ugrálnak, nem igazán értem a morgolódást. Ráadásul úgy vélem, hogy a strandon igenis lehessen labdázni és ugrálni, hiszen arról szól a nyár, természetesen egymásra figyelve, aki pedig csak úszni szeretne, menjen be az uszodai részbe, ahol senki nem zavarja ebben. De persze, lehet, hogy nincs igazam. Ráadásul jól emlékszem, hogy néhány éve semmilyen strandunk nem volt, vagy a Palatinusra jártak be a budaörsiek, vagy a Kamaraerdei Ifjúsági Park akkor még nyitott, két kis medencéjébe. Ehhez képest tehát, hogy az uszoda, sportcsarnok és strandunk megépült, hatalmas előrelépés. Ami lehet, hogy már az építésekor kicsi volt egy ilyen ütemben fejlődő településnek. Lehet, hogy közben nőttük ki ilyen gyorsan. De azért legalább van! S hogy mikor lesz a városnak pénze bővíteni? Most éppen – tudomásom szerint – forráshiány miatt nincs napirenden. (Hogy egy „gazdag városnak” miért nincs rá pénze, abba itt inkább nem mennék bele.)

„Olyan még nem volt, hogy mindenkinek tetsszen valami. Én csak arra gondoltam, hogy szavazzunk a mienkre!” – írta a vita végére az eredeti posztot megosztó. Igaza van. S bár arra, hogy nyerjünk, reálisan esélyünk nincs (főként, hogy látom ismerőseim képeit az ország valóban csodálatos, csúszdaparkos, keringtető medencés, élmény- és barlangfürdős strandjairól), azért becsüljük meg, azt, amink van. Ami „kicsi, sárga és savanyú”, de azért a mienk.

Szavazni itt lehet:

https://azevfurdoje.hu/szavazok/budaorsi-varosi-uszoda-sportcsarnok-es-strand-226?szid=93037&utm_source=facebook&utm_medium=sajat-megosztas&utm_campaign=koszono-oldal