Vendégségben…
A mintegy két órás beszélgetés végén egy utolsó, személyes jellegű kérdés Turcsik Viktor teljesebb portréjához: mit csinálna, ha nem lehetne iskolaigazgató? „Ha nem lennék igazgató, akkor is először biztosan az oktatás területén kezdenék el keresgélni” – mondja. És 10-20 év múlva is egy iskolában képzeli el magát, csak a mainál többet foglalkozna gyerekekkel és kevesebbet a felnőttek igazgatásával.
Szokatlan csend van a Herman udvarán és bent az épületben is, hiszen nem ez az iskola tartja a nyári ügyeletet, így nincsenek gyerekek és Turcsik Viktor igazgató is csak a mi kedvünkért jött be július közepén. Gyakran szerepel a médiában, főként az oktatás helyzetéről szokott nyilatkozni, mi azonban most nem ezért kerestük meg, hanem őt magát szeretnénk kicsit jobban megismerni.
Ennek ellenére az első kérdés megkerülhetetlenül a napokban elfogadott státusztörvény. Mondott-e már emiatt a Hermanban fel valaki? – tudakoltuk. „Még a törvény kijövetele előtt jelezték hárman, hogy szeptembertől máshol folytatják, de hogy kifejezetten emiatt tették-e, azt nem tudom. Esetleg a nagyobb autonómia az, ami az egyiküknek vonzóbb egy egyházi iskolánál? A másik kolléga pedig még nagyon fiatal, neki jelentősen magasabb fizetést ajánlottak. Nettó 90 ezer forint többlet az oktatásban brutális különbség. De azt hiszem, hogy az igazi visszajelzés szeptemberben lesz, amikor megkezdődik az a két hét, ami alatt mindenkinek reagálnia kell, hogy elfogadja-e a törvény szerinti új feltételeket (megszűnik a közalkalmazotti státusz, áthelyezhetőség másik iskolába és így tovább – a szerk.) vagy nem. Nálunk elsősorban tanítókban van hiány, a 24 helyre 18 van és ez bármikor még rosszabb lehet. Ezért visszahívtunk nyugdíjasokat, és ami a legelkeserítőbb, hogy fiatalok nem jönnek, nem jelentkeznek tanár szakra, krízishelyzet van. A kormányzati válasz pedig a probléma valódi kezelése helyett, hogy például 14 fő alatt nem lehet tanulócsoportot létrehozni, és a legfontosabb szakokon a tanárok – például én sem – nem tarthatunk szakkört, ami színvonalcsökkenéssel jár, és nincs tehetséggondozás.”
Akkor ugorjunk vissza időben: honnan jött Turcsik Viktor? „1969-ben születtem, és budai srác vagyok, apám is 11. kerületi volt. Az anyai nagyapám pedig Somogyaszalóról származott, a munkájával járó kalandozások után került a családjával Budapestre. Apám első generációs értelmiségi, gépészmérnök és a filmezés irányába ment el, az anyám pénzügyi iskolába járt, de nem tetszett neki, ezért elvégezte a tanítóképzőt.”
Mindez főként azért fontos, „mert a középiskolában találkoztam a Gellért-hegyi srácokkal, akiknek az apjuk főmérnök volt, meg írók, költők, színészek, extravagáns alakok. Más világnézet, műveltebbek voltak, idegen nyelvet beszéltek már a gimnázium elején. Csodáltam őket…” És eközben igyekezett reálisan felmérni a saját tudását, tehetségét, ambícióit: „Klasszikus jó gyerek kategória voltam. Abban a közegben akartam megfelelni, és nekem kőkeményen rá kellett gyúrni, hogy behozzam a helyzeti hátrányomat”. Mi akart lenni? Először a konyhához vonzódott, tetszett neki a szakács szakma, de a szülei figyelmeztették, hogy más ám otthon főzni és más vendéglátósként éjszakába nyúlóan dolgozni. Majd „a földrajz és az orosz érdekelt, mert azt gondoltam, hogy történelemből és irodalomból nem vagyok elég jó, de elmentem orosz előkészítőre, ahol rajtam kívül mindenki folyékonyan beszélt már oroszul, esélytelennek láttam, hogy felvegyenek. Végül a matekot választottam.” (…) „Vonzott a vidék, a Juhász Gyula főiskola tetszett meg, csak az érdekelt, hogy eljussak Szegedre.” Ahol ajánlásra „bevállaltam a matek mellé a technikát.”
„Matematika szempontjából a főiskola ugyanolyan kemény volt, mintha matek szakon egyetemre mentem volna. De én igazából a matekot se akartam, a technikát sem úgy, ahogy akkor tanították, csak eszközként, hogy iskolában lehessek. Mondták is, hogy inkább humán beállítottságú, mint reál ember vagyok, ez igaz is. Viszont a főiskola alatt rájöttem, hogy mindenképpen tanítani szeretnék, és hogy jól kezelem a konfliktusokat, és élveztem is például az iskola folyosón egy kisebb vita megoldását felnőttként.”
Az első munkahelye visszavitte a 11. kerületbe, Őrmezőn a Kerényi György Általános Iskolában tanított matekot és technikát. „Nagyon jól felszerelt termek voltak, berendezett tankonyha, eszelősen berendezett szertárakkal, technikát tanítani ott csoda volt” – meséli. Viszont 1994-ben, amikor elkezdett dolgozni, az iskolai számítógép park cégektől levetett gépekből állt, „de legalább volt”, ezért elkezdett elmerülni az informatikában és informatikát is tanítani. Aminek következtében sok túlórája volt, amivel viszonylag normális fizetést tudott elérni.
„A pályakezdésemhez jó közeg volt ez a suli. Az őrmezői lakótelep azonban elkezdett öregedni, a tanulólétszám csökkent és a két őrmezei iskolát összevonták, ezért végkielégítéssel el lehetett jönni.” Turcsik Viktort pedig közben a nősülés Budaörsre hozta, mert a felesége budaörsi, így 1997-ben előbb jött ide lakni a lakótelepre, mint dolgozni. A Herman hirdetését, hogy tanárt keresnek, az egyik barátja „dörzsölte fel” neki, és Mészáros Mónika, az akkori igazgató elképesztő lelkesedéssel fogadta. „Ez nagyon vonzó volt, hogy kellek, és nemcsak matektanárnak, hanem osztályfőnöknek is.” Rögtön kapott egy 5. osztályt. „Az iskolai meló azért jobb a többi munkánál, mert nagyságrendekkel változatosabb és sokrétűbb” – mondta kérdéseinkre válaszolva. „Az iskola olyan hely, ahol az lehetsz, ami akarsz lenni. Ha szereted a múzeumokat, elviheted a gyerekeket. Ha szeretsz színházba járni, játszhatsz velük színházasdit. Ha érdekel a filmezés, a média, csinálhattok stúdiót.”
A kollégái 2001-ben keresték meg azzal, hogy mivel a korábbi igazgatónő már nem szeretné folytatni, vállalja el Turcsik Viktor az igazgatóságot. Akkor volt 32 éves, saját elmondása szerint „nem tudta még kiélni magát a tanításban”, de meggyőzték, hogy rá van szükség, mint vezetőre. Ezzel együtt nem vette túlságosan komolyan a felkérést, de írt egy (szerinte) egyszerű pályázatot, ami tetszett az első körben elbíráló önkormányzati szakmai bizottságnak. A végső szót azonban akkor az önkormányzati képviselő-testületnek kellett kimondania, amely pedig kis fideszes többséggel egy olyan hölgyet szavazott meg, akit Budaörsön senki nem ismert, és nem is igazán szerették volna őt itt megismerni. S bár Turcsik Viktor a testületi ülés után úgy gondolta, ez a hajó elment, az őt ismerők, tanárok, szülők és azok ismerősei sikeres szimpátiatüntetést szerveztek a városháza elé, párhuzamosan egyébként a színház éléről ugyanakkor hasonló módszerrel eltávolított Éless Béla melletti tüntetéssel. A legenda szerint a vidékről ide ejtőernyőztetett, a képviselő-testület által győztesként kihozott X.Y-né egy bizonyos pénzösszegért cserébe nem lépett hivatalba, így maradt még egy évig Mészáros Mónika, Viktor pedig a helyettese lett és a következő évben újra kiírt pályázatot már simán megnyerte.
Így 2003-tól iskolaigazgató (bár az önkormányzati iskolák államosítása után volt már olyan, hogy évente kellett újabb pályázatot írnia, mert a szokásos öt év helyett csak egy évre hosszabbította meg az állami fenntartó tankerület a megbízatását) és saját értékelése szerint 2008-ig tartott a Herman egyértelműen felívelő időszaka.
„Amikor átvettem a sulit 480-490 tanulónk volt összesen, most közel 700, de voltunk már 800-an is.” Nem volt nagy hírneve akkoriban a Hermannak. Mindenki az Egyesbe vágyott, az volt az „elit iskola”, illetve a kertvárosiaknak a Kesjár volt a cél. A lakótelepen pedig a Bleyer vállalta fel a német nemzetiségi oktatást, amivel vonzóvá vált.
Ám mitől lett mára a Herman az, ahol „egyszerűen csak” jól érzik magukat a gyerekek? „A politika, az ideológiák mindig is szerettek volna több-kevesebb sikerrel bemászni az iskolákba, de szerintem az iskola a rendszerénél fogva ezt nem engedni meg, és ez a helyes. Nálunk is vannak konzervatív tanárok, meg persze liberálisok, ahogy a társadalomban, de olyan ember nincs a tantestületben, aki mást szeretne a gyerekekkel csinálni, mint minél több olyan dologra megtanítani őket, ami az életben való boldogulásukhoz majd kell. Ha vannak is szakmai vitáink, azok a gyerekekről szólnak és ezen viták közben soha nem üt ki, hogy ki hol áll”- fejtegeti az igazgató. Ami talán meglepő lehet azoknak, akik figyelemmel kísérik az ő folyamatos, személyes kiállását az utóbbi több mint tíz évben a szabad oktatás ügye mellett az egyre élesebb belpolitikai harcban. De erről azt mondja: „Az erők pattognak az aulában és a folyosókon, de az osztálytermekig soha nem tudnak eljutni.”
Arról, hogy gyerekként milyen abba az iskolába járni, ahol az édesapa az igazgató, persze inkább Turcsik Viktor 1999-ben született lánya és 2004-ben született fia tudna mesélni, de róla meg az mond el sokat, ahogy erre visszaemlékszik: „A feleségem – korábban az egészségügyben dolgozott, ma Budán iskolapszichológus – sorra járta a többi helyi iskola nyílt napjait, és végül azt mondta: nem lehet, hogy azért ne járhassanak a gyerekek a szerinte legjobb budaörsi iskolába, ami ráadásul közel van hozzánk, mert itt én vagyok az igazgató. Ezért beláttam, hogy ahol normálisan működik a rendszer, ez nem lehet gond és soha, egyetlen kollégánál nem tűnt ki, hogy ki kinek a gyereke, nem volt ez alapján se megkülönböztetés, se feszültség.”
Mit jelent az, hogy jó egy iskola? Nemcsak egy újabb, teljes cikket, hanem egy szakkönyvtárat is meg lehetne a válasszal tölteni. Turcsik Viktor mindenesetre onnan kezdi, hogy a szülők részéről teljesen érthető a vágy, a vonzódás az elitizmushoz, hogy a kulturált/értelmiségi gyerek kulturált/értelmiségi gyerekekkel járjon közös iskolába. Ugyanakkor az iskolát azért építik, hogy a társadalom széles rétegeit felemelje. A Herman ez utóbbi szerint egy jó iskola, remek hely, ahol szeretik a gyerekeket, ahol olyan élményeket szerezhetnek, amit csak egy nagyobb méretű iskola tud megadni, mint például a táborozás, vagy egy négyszáz fős közönség elé kiállni a színpadon. A kisméretű iskolában vagy egyéni munkarendben erre nincs lehetőség. Egy állami iskolában ugyanakkor nem lehet annyira egyénre szabott a tanítás: nincs annyi idő, kicsöngetnek, vannak „korlátok”, kisebb a rugalmasság, mint például egy magániskolában. Továbbá a magániskolát kevesen tudják megengedni maguknak. Tény, hogy a fejlettebb társadalmakban a fizetős magániskolákba nemcsak azért veszik fel a gyerekeket, mert meg tudják fizetni a szülők, hanem a fizetők közül is válogathatnak, akik beillenek az ő koncepciójukba. Ezzel szemben Magyarországon majdnem bárki bekerülhet, ha fizető képes, nálunk nincsen hagyománya a magánoktatásnak.
A milyen a jó iskola helyett inkább tegyük fel úgy a kérdést, hogy milyen a jó pedagógus? „Aki a kamaszokat vágányon tudja tartani, mert ha szétszaladnak, akkor sikertelen a pedagógus. Jó iskola az, ahova jó bejönni. A mostani tragikum az, hogy a kreatív, zseni fiatalokat nem tudjuk ide becsatornázni.” (…) „Én soha senkinek nem mondom meg, hogy ő nem a pályára való, mert ezzel sem én, sem a környezetem, sem pedig maga a személy nem tudna mit kezdeni. Akiről mégis azt gondolom, hogy nem alkalmas tanárnak, annak az iskolán belül találunk a képességeinek megfelelő, komfortosabb helyet.”
A mintegy két órás beszélgetés végén egy utolsó, személyes jellegű kérdés Turcsik Viktor teljesebb portréjához: mit csinálna, ha nem lehetne iskolaigazgató? „Ha nem lennék igazgató, akkor is először biztosan az oktatás területén kezdenék el keresgélni. Például pedagógiával kapcsolatos online vállalkozást indítanék, vagy hasonlót. Én szívesen foglalkoznék gyerekekkel 10-20 év múlva is, csak már kevésbé a felnőttek igazgatásával, inkább a gyerekekkel. Ha meg az oktatáson kívül kellene valamihez kezdenem, akkor kézzel fogható termékeket kezdenék árusítani, mert úgy érzem, hogy van bennem marketinges véna.”
Írta: EE és Bácsi-Tóth Adrián, fotó Borhegyi és archív
Sorozatunk ez évi cikkei:
Vendégségben Lakatos György fagottművésznél – Budaörsi Napló (budaorsinaplo.hu)
