Helyreállt a vízszolgáltatás – egy nagyobb idomra vártak

0
49

2023. 01. 13. 15. 58-kor kaptuk meg az alábbi levelet:

Tisztelt Budaörsi Napló,

Megkeresésére válaszolva tájékoztatjuk, hogy Budaörsön, a Lévai utcában a csőtörés javítását tegnap megkezdték és az éjszaki órákban be is fejezték munkatársaink. Amiatt azonban, hogy nem szokványos méretű idom cseréje vált szükségessé, egy ingatlan vízellátását nem tudták ezzel egy időben visszaadni. A szükséges szerelvény megérkezését követően a mai napon vált ismét szükségessé a víz elzárása annak érdekében, hogy az érintett házban is helyreálljon a szolgáltatás. Szakembereink időközben befejezték a javítást, és már néhány órája ismét zavartalan a vízszolgáltatás.
Az érintett lakóktól ezúton is elnézést kérünk, és köszönjük a türelmüket és megértésüket!A vízelzárás idejére szükségkúttal és két lajtos kocsival gondoskodtunk arról, hogy a környék lakói ivóvízhez jussanak.

Üdvözlettel: Fővárosi Vízművek

Előzmények:

Olvasóink jelzése szerint már tegnap, azaz január 12-én több helyen elzárták a vezetékes vizet, van ahol csőtörés volt, mint például a Liget utcában, máshol karbantartás okán, mint például a Lévai utcában, amiben a bölcsőde is érintett volt. Ez utóbbi helyen azonban a munkálatok elhúzódtak, így a tervezett tegnapi 14 óra helyett csak ma, azaz január 13-án reggel kezdtek el újra működni a csapok, ami kisebb-nagyobb kellemetlenségeket okozott. Továbbá vannak házak, ahol jelenleg sincs víz. Az ott dolgozóktól azt a nem hivatalos információt kaptuk, hogy a betervezett munkák során több nem várt probléma is adódott javítás közben.

És ezzel még nincs vége. A Fővárosi Vízművek mai közleménye ugyanis arról szól, hogy “javítási munkák miatt 2023. január 13-án este (javítás: estig!!! – a szerk.) vízhiány várható.

Kedves Budaörsiek!

A csatolt rajzon piros színnel körülhatárolt területen vízcsősérülés javítási munkálatok miatt a víz elzárásra került. A javítás idejére, várhatóan 2023. január 13. esti órák – (javítás: esti órákig!!! – a szerk.), vízhiány várható.

A területen az ideiglenes vízellátás biztosítása érdekében szükségkút, és két lajtos kocsi került kihelyezésre.

Kérjük szíves türelmüket a javítás elvégzéséig” – írták.

Frissítés!!! Az időzőjelbe tett közleményből félreérthető módon az olvasható ki, hogy ma estétől nem lesz víz. A tapasztalatok szerint azonban már most sincs, hiszen elzárták, így valószínűleg azt akarták írni, hogy estig nem lesz víz, és nem este. Természetesen írtunk a vízműveknek, várjuk a válaszukat  – a szerk.

 

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here