„Szakmaiság” – dr. Horváth Katalin a budaörsi Fidesz új elnöke ezt tartja mércének

0
1092

Dr. Horváth Katalin a budaörsi Fidesz új elnöke a helyi közéletben eddig nem volt ismert. Megválasztása után elsőként a Budaörsi Városi Televízióban Kállai Lajosnak nyilatkozott szeptember 29-én.

A helyi pártszervezetnek 2010 óta tagja – mondta el -, és nemcsak ő, hanem a férje és a fia is. A pénzügyi bizottságnak volt korábban a külsős tagja, de ezt követően egy Pest megyei település jegyzője lett és mivel a két dolog összeférhetetlen, kikerült a pénzügyi bizottságból. A helyi szervezet elnökségében azonban mindig benne volt.

A mostani tisztújításnál egy úgynevezett matematikai többség döntött közte és a volt elnök, Nagy Sándor András között, akit a tagság egy része továbbra is támogatott. A riporter kérdésére, hogy mi volt a baj a volt elnökkel, csak nem az, hogy erősen támadta Wittinghoff Tamás polgármestert, az új elnök így válaszolt: „Nem szeretnék erről külön véleményt alkotni, tehát számomra, és megint csak a saját emberi részemet szeretném ebben a történetben kihangsúlyozni, vannak dolgok, amik működnek, vannak, amik kevésbé vagy nem működnek. Tehát szeretném a kritikát mellőzni. Igen, az elnökünk egy olyan irányvonalat választott, amit láttunk, és én úgy gondolom, hogy – a másik kérdésére visszatérve, hogy polgármester úr kritizálásán alapuljon a három listás képviselőnk, tehát a frakciónknak a munkája, én úgy gondolom, hogy ami működőképes, az a szakmaiság. Tehát vannak helyi közügyek, megy a bizottságokban az előterjesztés, képviselőtestület elé kerül, szakmailag, ami megalapozott, vállaljuk, nyilván a város érdekének, a helyi közügy érdekének megfelelően, bizony igennel is szavazunk, és támogatjuk azt, ami szakmailag ül. Ami meg kevésbé és úgymond kritikaként vagy módosításként, vagy hozzászólásként fogalmazódik meg, csak szakmai alapon. Az, hogy elkezdjünk megalapozottság nélkül kritizálni, vagy hivatalt, vagy polgármester urat vagy bárkit, nekem nem az irányvonalam. A képviselőinket szeretnénk segíteni szakmailag, mert nem polihisztorok, nincs olyan aki pénzügyekhez, joghoz, környezetvédelemhez, műszaki dolgokhoz is ért, viszont a szervezetünknek vannak olyan tagjai, akik ezekben jártasak.”

Mivel az új elnök jegyző is volt, így értelemszerűen jobban átlátja egy önkormányzat munkáját, mint elődje. De ez vajon a választók megnyeréséhez is elég? – firtatta tovább a riporter. Dr. Horváth Katalin szerint a szakmaiság „nem antipatikus történet”, sőt, ezzel juthatnak előrébb a hitelesség szempontjából is. „De ez még legyen a jövő zenéje!” –tette hozzá, hiszen csak most választották meg és még folynak az egyeztetések a szövetségesekkel.  

Így az interjúban olyan érdemi kérdések elől  is kitért, mint a Fidesz-kormány Budaörsöt sújtó intézkedései, bár a későbbiekben szeretne majd visszatérni rá – tette hozzá. Elismerve, hogy Budaörsön nem könnyű megfelelni a Fidesz központi irányvonalának, ha az ütközik a helyi érdekekkel. Megerősítve azonban, hogy ha szakmailag a helyi döntés vállalható, nem kérdés, hogy miként döntenek arról a frakcióban a képviselőik.  A terveket, konkrét céljait firtató kérdésre ismét a szakmaiságot húzta alá, és az „egység megteremtését”, a szövetségeseikkel is.