A kisgyerek még szívesen szerepel mások előtt, és ha megszokja, természetessé válik számára. Korunkban ez divatos is lett, a tehetségkutató műsorok biztatóan hatnak a fiatalokra. Ennek ellenére például a budaörsi Herman Ottó Általános Iskolában is mindig van néhány tanuló (az idén a 758 főből mintegy százan), akik nem vállalják, hogy szerepeljenek a nagy, közös iskolai farsangon. De ez nem baj, hiszen nem kötelező. Bár életre szóló élmény lehet, nem szabad erőltetni. Turcsik Viktor igazgatóval beszélgettünk, néhány nappal a pénteken 16 órakor kezdődő ez évi farsangjuk előtt.
– Mióta vannak ezek a „messze földön híres” farsangi rendezvények az iskolában?
– Az 1995-es évek közepén indulhatott – én még akkor nem dolgoztam itt – a másik hasonló rendezvényünkkel, a Miénk a színpaddal együtt. Az iskola névadása is erre az időszakra tehető, ekkor lettünk „kettes számúból” Herman Ottó Általános Iskola. A farsang elsődleges célja az, hogy bevonzzuk a szülőket, kerüljenek közelebb az „iskolahasználók” egymáshoz, tehát a közösség építése. Az alsó tagozatos tanítók a saját osztályaikkal lépnek fel. A felsősök már önállóan rendezik meg a saját műsorukat, ezért az esemény része a „pedagógus tánc”, ami tavaly ugyan elmaradt, és bár az idén próbáljuk, rejtély még, hogy miként alakul majd.
– Az nem cél, hogy a gyerekek később ne féljenek a rivaldafénytől?
– De igen. A kisgyerek ugyanis még szívesen szerepel mások előtt, és ha megszokja, természetessé válik számára. Korunkban ez divatos is lett, a tehetségkutató műsorok biztatóan hatnak a fiatalokra. Ennek ellenére mindig van néhány tanuló (az idén a 758 főből mintegy százan), akik nem vállalják, hogy szerepeljenek a nagy, közös iskolai farsangon. De ez nem baj, hiszen nem kötelező. Bár életre szóló élmény lehet, nem szabad erőltetni. Ami fontos, hogy például már a hetedikesek is várják és készülnek a nyitó táncra. Holott a kamasz fiúkban alapból van egy kis visszahúzódás a tánctól, de miután mindenki megtalálja a párját, ez megszűnik. S nem elsősorban a tündöklés, hanem az együtt dolgozás a lényege az egésznek. Az egység.
– S miért keringő? Az nem a szalagavatókra való?
– Meg a bálokra. Én évek óta keringőt szeretnék nyitótáncnak, de nem volt ez mindig így, annak ellenére, hogy a lányok erre vágynak leginkább.
– A Herman a rendezvényei mellett arról is ismert, hogy az eseményeket nem profi tévésekkel és fotósokkal örökíttetik meg, hanem azt is a gyerekekre bízzák, akiknek ehhez komoly, nagy értékű kamerákat és technikai berendezéseket biztosítanak. Nem félnek rájuk bízni?
– Egy korszerű iskolában általában drága dolgokat kell a gyerekek kezébe adni és nagy mennyiségben, de persze a stúdiózás speciális terület, mert ezek az eszközök még értékesebbek. Viszont ha azok árát arra vetítjük, hogy hány tanuló kezén megy át egy kamera, hangosító stb., akkor a relatív költsége már nem is olyan magas. Az igazi érték persze, hogy otthon nem tud a tanuló térben hangosítást felépíteni, professzionális kamerával dolgozni, riportot készíteni. Ahogy az 1930-as években is az volt az iskolában a legvonzóbb, hogy otthon nem volt földgömb, vetítőgép. Mi azért is bízzuk a gyerekekre a stúdiózást, mert azok is jól érezhetik magukat benne, akik, mint az előbb szó volt róla, nem szeretnének a kamera másik oldalán állni. Így azonban ők is kibontakozhatnak.
– Ha nem is ezen a területen, de abban, hogy miként állják majd meg a helyüket az életben, biztosan meghatározóak ezek az élmények, a fellépések és/vagy azok rögzítése.
– Így van. Fontos a valóság behozása az iskolába. Amikor 300-400 ember elé kell kiállni vagy több százan nézik meg a filmet, a fotóinkat, az nem ugyanaz, mint egy munkafüzetben megoldani a feladatokat, amit a tanár majd kijavít.
– Ki tanítja be a gyerekeket?
– A tudósítóknak van egy szakkör, ami két részből áll, a technikai és az újságírói ismeretek elsajátításából. Itt gyakorolják a tanulók, hogy majd élesben mit és hogyan kérdezhetnek, mit vegyenek fel, mit szabad, mit nem szabad „munka” közben csinálniuk és etikai képzést is tartunk. Ezt a szakkört én és egy kolleganőm tartjuk felváltva. Nekem azért is szívügyem, mert így lehet jó az iskolánk marketingje, ha valaki kíváncsi az itteni életre, rákattint a honlapunkra és egy film sokkal vonzóbb, mint akár egy adatokkal teletűzdelt leírás. Magát a farsangot pedig egy állandó stáb készíti elő és az iskola alapítványa finanszírozza. Bartók Enikő a kuratórium tagja egyben a farsang fő szervezője. Az előadások nagy részét a pedagógusok a gyerekekkel közösen rakják össze, ezek osztályprodukciók, nagy szerepük van az osztályok összekovácsolásában. A nyolcadikos nyitótánc az, amiben az egész évfolyam vesz részt, kicsit emblematikus jelleggel, az általános iskolai tanulmányok lezárásaként. Szoktunk vendég produkciókat is hívni, de köztük is mindig vannak volt hermanosok; illetve a keringő betanításához hívunk külsős tánctanárt. Alsóban azonban a szülői segítséget is kiemelném, hiszen főleg saját készítésű jelmezekbe öltöznek a gyerekek.
– Vajon megmaradhat-e ez a hagyomány annak ellenére, hogy az iskolákat tavaly illetve több lépcsőben újra államosították?
– Teljesen mindegy, hogy ki a fenntartó, az iskolát az iskola használói, tehát a pedagógusok, a tanulók és a szülők alkotják, „csinálják”. A fenntartóban pedig kell lennie akkora hagyománytiszteletnek, hogy financiális okokból nem fogják rombolni azokat. De azért hozzátenném, hogy mi ennek a rendezvénynek a háromnegyed részét civil pénzből, ahogy említettem alapítványi kasszából fizetjük, és az egynegyede állami illetve inkább önkormányzati támogatás. S ha ennyi civil pénz van valamiben, annak van jövője.
Írta: Pollák Judit
