Csodálkozva figyelem, hogy bár még csak ma lesz szenteste, karácsony előestéje, már napok, sőt vannak, akiknél hetek óta áll a feldíszített karácsonyfa, sőt, több helyen a karácsonyt gúzsba kötő, gonosz kis mesehősre emlékeztető grincsfa is. Ami számomra azt az üzenetet hordozza, hogy ezeknek a szimbólumoknak már rég nincs tartalmi jelentősége, csupán egyik legfontosabbá vált ünnepünk dekorációi. Nem tudom, hogy baj-e ez, csupán tényként jegyzem meg.
Ahogy az is tény, hogy az idei karácsonyunk nagyon más lesz, lett, mint bármelyik ezt megelőző, a 2020-at végig kísérő pandémia miatt. Hiába oldotta fel ugyanis a kormány december 24-ről 25-re virradóra este 8 után a kijárási tilalmat, a járvány és a következtében kialakult gazdasági válság miatt szinte egyetlen családban nem jöhetnek már úgy össze a különböző generációk, mint például tavaly. Vannak, ahol elveszítettek családtagot, családtagokat, máshol épp azért nem látogatják meg egymást, hogy ez ne következzen be.
Visszagondolva régi karácsonyokra, a falvak ellehetetlenítése, a modernizált világ kialakulása előtt a vidéki, paraszti életben évszázados tapasztalatok alapján kialakult egy logikus, jól működő rendszer, amely az élet minden területére megoldást nyújtott a nagyobb zökkenők nélküli működéshez. Mindennek megvolt a maga ideje, senki nem került időzavarba, és az ünnepeket is maradéktalanul megélve merítettek újult erőt a továbbiakhoz. Így volt ez a régi Budaörsön is. Azután jött a városiasodás és a digitalizáció kora. Az élet „gyorsabb” lett, a feladatok meg egyre csak szaporodnak.
Advent időszaka a lassítás ideje volt régen, és annak kellene lennie ma is. Az egész éves munka után ilyenkor lehet(ne) megpihenni, éves számvetést készíteni, elménket rendezni. Gyakorlatiasan nézve azért, mert ilyenkor talán jobban ráérünk, lelkiekben pedig azért volna szükségünk a lassításra, hogy csillapítsuk a bennünk háborgó káoszt, az ezerféle impulzus lüktető lenyomatát. Jelen világunkban talán az lehet a legjobb megoldás, ha mindenki magába néz (ezt nem spórolhatjuk meg), és eldönti, elképzelése szerint mi számít értéknek, mi az, amit lefaraghatunk ebből a káoszból. Amire 2020 szörnyű tapasztatai most még rárakódtak. És ha ezt átgondoljuk, akkor talán mégis megteremthetjük, legalább egy pillanatra a karácsonyi hangulatot.
Persze nem lehet általánosítani, hogy milyen az igazi karácsonyi hangulat, hiszen erről mindenkinek megvan a saját gyermekkori emléke. Például a nagymamák konyhái, ahol az unokák segédkeztek a süteménykészítésben, a papa műhelye, ahol a kályhán viaszt olvasztottak a gyertyamártogatáshoz. A várakozás, hogy megszólaljon a csengettyű a szobában és kitáruljon az ajtó a Jézuska által meghozott, szaloncukros és üveggömbös fenyőfa és az alá rejtett kisebb-nagyobb ajándékcsomagok előtt. Amit körbeállva végül felcsendül a Mennyből az angyal… De tényleg nem lehet általánosítani. Azonban biztosan nem csináljuk rosszul, ha végül sikerül rájönnünk, a karácsonyi csodát nem kívülről kapjuk, hanem önmagunkban lelünk rá. És ha ma este, vagy holnap, bármi is történt ebben az évben, legalább a gyerekek arca felragyog az örömtől.
Írta: Borhegyi Éva – Eller Erzsébet
Minden kedves Olvasónknak, ismerősöknek és ismeretleneknek, akik ide tévedtek az oldalunkra, szerethető és a későbbiekben nosztalgikusan visszaidézhető karácsonyi ünnepeket kívánunk! Legyen olyan az idei karácsonyuk, amilyet szeretnének!
A Budaörsi Napló kiadója és szerkesztősége
