Mézes reggelit kaptak ma a Zippel-Zappel óvodában

0
1290

Ma reggel a Zippel-Zappel óvodában ismerkedtek a gyerekek a mézzel a Zsámbék-medence és térsége Gazdakör „Mézes reggeli” programja keretében. A programban minden oktatási intézmény részt vehet, amihez azonban jelentkezni kell, ahogy azt tette néhány napja az óvoda vezetője is, aki egyébként éppen a Budaörsi Napló korábbi cikkéből értesült a lehetőségről.

Ma reggel a Zippel-Zappel óvodában ismerkedtek a gyerekek a mézzel a Zsámbék-medence és térsége Gazdakör „Mézes reggeli” programja keretében. A gazdakör elnöke és helyettese november vége óta járják a budaörsi óvodákat és iskolákat, beszélnek a gyerekeknek a méz készítéséről, előnyös élettani hatásairól és visznek magukkal személtetésként méhészeti eszközöket, és természetesen néhány üveg mézet is. Igen tájékozottak már az óvodások is – igazolódott be újra. A „Mézes Reggeli” program nyolc évvel ezelőtt életre hívott kezdeményezés, aminek a célja, hogy felhívja a figyelmet a – már gyermekkorban kialakuló – rossz étkezési szokásokra, valamint a gyerekek megismerjék a méhészek, a mézek és a termelői mézek világát.

A programban minden oktatási intézmény részt vehet, amihez azonban jelentkezni kell, e-mailben a budaorsigazdakor@gmail.com címen, ahogy azt tette néhány napja László Mónika, a Zippel-Zappel óvoda vezetője is, aki egyébként éppen a Budaörsi Napló korábbi cikkéből értesült a lehetőségről.

Fotók:Petőházi Emese

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here