Győrfi András sajátos Édenje

0
516

Másodszor láthatjuk Győrfi András festményeit Budaörsön. Először tavasszal a városházán, a Budaörs Fesztivál keretében, a tegnap este megnyílt kiállítás pedig „Édenből Édenbe” címmel a Budaörsi Advent programsorozat részeként a PostART-on egészen január 31-ig itt marad. Így aki még nem látta, az bármely nap 10 és 22 óra között, a PostART kávézó nyitvatartási ideje alatt pótolhatja.

Formális beszédek helyett a programok szervezője Selmeczi Ágnes köszöntötte röviden a megjelenteket. Megtudtuk tőle, hogy hosszabb távú együttműködést terveznek a festővel, így az első és második alkalmat, hogy Győrfi András Budaörsön mutatkozik be, remélhetően továbbiak is követik. Majd András vette át a szót: „Ez a mai alkalom nem csupán egy 117. vagy ki tudja hányadik kiállításom megnyitója, hanem egy vágyam teljesült azzal, hogy bemutathatom a most megjelent új albumomat. Gyerekkoromban ugyanis mindig az ilyen kiadványokat lestem vágyakozva a könyvesboltok kirakataiban.”ági es andras

A „Győrfi Művészeti album 2016” közel 150 oldalon mutatja be az elmúlt három év festményeit. Ilyen gazdag és átfogó gyűjteménye Andrásnak még nem jelent meg. Az első százat, sorszámozva azok kapták (nemcsak dedikálva, hanem a 3. oldalon egyedi, csak az adott példányra készített kis rajzokkal), akik azt előre megrendelték. Bolti forgalomba nem kerül, de aki szeretne belőle, Győrfi András facebook oldalán tájékozódhat a feltételekről.győrfi tömeggel

Győrfi András Kaposváron született, ott ahol Rippl-Rónai, Vaszary vagy Szász Endre is élt. Kezdetben néhányan Győrfi stílusát az utóbbihoz hasonlították. Kérdésünkre, hogy ez nem bántja-e, még tavasszal így válaszolt: „Sosem szerettem, ha hozzá hasonlítottak, mert az ebben az országban némi negatívumot tartalmazott. Ma már nem annyira, mert felnőtt egy új generáció, és nekik Szász neve nem sokat mond. De erre azt szoktam még mondani, hogy ha én is egy kastélyban fejezem be, mint ő, egye fene az összehasonlítást!”nézegetők 2

Hát, a festő sikereit látva, összejöhet az a kastély! Még fiatalon, a nyolcvanas években az indiai Shankar világversenyen is első tudott lenni, ötezer pályázó között. Majd mégis építésznek tanult, de a diploma megszerzése után rövid időn belül visszatért eredeti szenvedélyéhez, a rajzhoz és festéshez. Igazi autodidakta művész. Nem megy a divat után, ő maga akar lenni az utánzandó divat. Amit már el is ért, hiszen stílusának számos követője van, Magyarországon, Németországban vagy akár Kínában. Győrfi András ugyanis utazó művész. Többször állított már ki az Egyesült Államokban, járt Marokkóban, Malajziában, Mexikóban. Az idei utakból Koppenhágát (Dánia), Granadát és több más spanyol várost, továbbá Nürnberget (Németország) emeli ki faggatózásomra. Továbbá saját műteremgalériáját, amit a horvátországi Rovinjban vásárolt, így a nyarakat gyakorlatilag ott tölti. Jövőre Kínába megy, ahol éppen tíz éve járt, és életben először lesz kiállítása Varsóban, amivel – az album után – egy újabb vágya teljesül, mert nagyon vonzza a lengyel kultúra.nézegetők 3

Győrfi egyedi stílusát szavakkal leírni nem könnyű, de furcsa férfi alakjai leginkább saját magára hasonlítanak, női alakjai pedig Angélára, a feleségére, akinek az album létrejöttéért külön köszönetet mondott a tegnapi megnyitón. Bár a festményeken ők soha nem ugyanazok, inkább csak jellegükben, nyúlánkságukban azonosak. A védjegye pedig a paradicsomok, amelyek azért vannak ott minden képen, mert „én ön-édenkerteket festek és azokban ott a helye a paradicsomoknak, ha már a magyar nyelv az Édent Paradicsomnak is mondja” – nyilatkozta lapunknak.képek hosszan

A PostART-on (Budaörs, Templom tér, a bejárat a Clementis László utca és Ébner György köz sarok) tehát Győrfi András kiállítása 2016. december 15. – 2017. január 31-ig látható, bármely nap 10 és 22 óra között, a PostART kávézó nyitvatartási ideje alatt.