Mapei: „Nincs titok, mert nincsenek csodák, egyszerűen dolgozni kell”

0
287

Egy őszinte, etikus cég. Markovich Béla és a Mapei egész évben jelen volt a Budaörsi Naplóban, hiszen hol ők adtak, hol ők kaptak valamilyen elismerést, vagy támogatott a cég valamilyen fontos társadalmi célt. De milyen gondolkodás, üzleti kultúra van ezek hátterében? Erről beszélgettünk a cég ügyvezetőjével.

A Mapei évről évre az építőipar átlagos teljesítménye fölötti eredményt ér el, vajon igaz ez az idén is?

Erre az évre januártól szeptember 30-ig vannak adataink, és míg az országban 15-16 százalékos visszaesés volt az építőiparban, aminek az oka, hogy az Európai Unió által támogatott munkák és az infrastrukturális beruházások csúsznak, a Mapei árbevétele a tavalyi szinten maradt a várható eredmény pedig 10 százalékkal nő.

És mi ennek a „titka”? Korábban már írtunk arról, hogy a cégnél kiemelten fontos az innováció, a képzés, a piac ismerete

Nincs titok, mert nincsenek csodák, egyszerűen dolgozni kell. A képzéseinket folytattuk, sőt, bővítettük az érintettek körét a saját munkatársaink, az anyagainkat felhasználó szakmunkások és a viszonteladóink mellett a tervezőkkel. Az a stratégiánk, hogy minél többet tegyünk a fenntartható fejlődésért, természetesen megmaradt. Folyamatosan szondázzuk a piacot, hogy mire van igény, illetve hogy tudunk mi igényt teremteni. Ehhez van egy adatbázisunk, ami az idén 60 ezer címmel bővült és jövőre a cél 100 ezer új regisztráció. Jelenleg 230 ezres a lakossági listánk, 2 ezer kereskedőt ismerünk és közel 20 ezer szakembert és kivitelezőt, illetve 2 500 tervezőt. Őket kérdezzük meg folyamatosan, hogy mivel tudjuk őket segíteni. Ez visz minket előre, és ettől érhetünk el évről évre a piaci átlag feletti eredményeket.

A versenytársakat nem elemzik?

Elemezzenek ők minket. Mi a kereslet oldaláról figyeljük a piaci trendeket.

Melyek voltak a Mapei életében a legfontosabb üzleti események az idén?

A Construma az első…

Valóban? Hiszen úgy hallottam, hogy évről-évre egyre több nagy építőipari és kereskedő cég marad már távol a szakvásártól.

Korábban valóban így volt, de megfordult a tendencia és az idén sokan visszajöttek. Ez az egyetlen, komoly építőipari szakvásár Magyarországon, ezért a mi marketing tervünkben kiemelt helyen szerepel. Az más kérdés, hogy sokak szerint a vásárok általában fognak leáldozni az internetes marketing miatt, de szerintem egyelőre még nem. A következő Construmán ezért duplán is megjelenünk majd, önállóan, mint Mapei, és a „Stílus és otthon” összefogás standnál is elérhetők majd a saját embereink.

Más, fontos események?

Az idén megalapítottuk a Magyar Építőipari Szakemberek Közösségét és nyáron megtartottuk az első országos találkozót, mintegy négyszáz fő részvételével, akik közül 163-an léptek be tagként a közösségbe. Azóta a létszám meghaladta a 200-at. Jövőre a találkozó március 3-án lesz, még a szezonális munkák ideje előtt, hogy még többen el tudjanak jönni. A közösséggel a cél a minőségi munka és a szakmunkások elismertségének a növelése, amit velük együtt szeretnénk elérni.

A találkozón jelen volt az illetékes államtitkár. Ennek volt valamilyen jelentősége?

Egyrészt minden olyan kormányzati lépést támogatunk, ami javítja a magyar vállalkozások piaci pozícióját, és ilyen szerintem a duális képzés bevezetése. Igaz, hogy közben a szakképzési hozzájárulást már nem fizethetem közvetlenül a képző intézményeknek, hanem az államnak, és ez sajnálatos. Másrészt azért is hívtuk meg a kormány képviselőjét a szakember találkozókra majd a Mesterek Mestere díj átadására, hogy hallja, ami ezeken elhangzik, lássa a piac működését. Harmadrészt a szakképzésért, a szakma szabályozásáért és a képzések támogatásáért az első számú felelős a kormány, amit mi csinálunk a saját erőnkből ahhoz lehet egy plusz.

Ha már említette a Mesterek Mestere díját, ezt a Mapei alapította és adományozza a legjobb burkolónak, hősszigetelőknek, festőnek stb. Kap már elég figyelmet?

A szakemberek részéről sajnos még nem, mert az első két év tapasztalata az, hogy sajnálják az időt a pályázat összeállítására. Ennek ellenére, amiket kaptunk pályázatokat, azok nagyon magas színvonalúak. A kamara és a média ugyanakkor felkarolta a kezdeményezésünket, tehát a feladat segítségükkel a díj társadalmi elismertetése és ennek tükrében minél több potenciális pályázó megnyerése.

A Mapei kapott is az idén és a korábbi években számos elismerést. Melyek ezek és miért fontosak?

Az Üzleti Etikai Díj, amit legutóbb megkaptunk, arról szól, hogyan kezeljük a cégben a munkatársakat, hogyan állunk a piachoz, a természethez, a megújuló energiákhoz és a pályázatot egy független zsűri értékelte illetve a korábbi évek díjazottjai. A díj egyik alapítója annyit árult el, hogy olyan magas pontszámot értünk el, mint a közel húsz év alatt még soha senki. Nyertünk továbbá az idén is a Construmán termékdíjat és ötödik éve megkapjuk a Business Superbrands Díjat, amire nem kell pályázni, ők figyelik a piacot. Megemlíteném még a Lechner Ödön Díjat és a miniszteri kitüntetést. Összességében az utóbbi néhány évben mintegy húsz alkalommal vehettem át a Mapei nevében valamilyen kitüntetést. Miért fontosak? Nem is tudom…

De átvenni vagy átadni jobb érzés díjakat?

Átadni. Elismerni mások teljesítményét, akár egy díjjal, akár egy köszönömmel. Persze átvenni se rossz.

Ha egyetlen szóval kellene jellemeznie, hogy milyen egy etikus cég, mi lenne az?

Az őszinteség.

Az év végi céges rendezvényeken minden vezető elmondja, hogy az eredmények a csapaté. Ezt már ön is többször hangsúlyozta. Nem álszerénység ez?

Nem. Tavaly például a Mapei bálon a nagy kivitelező cégek vezetői voltak jelen, és ott is azt emeltem ki, hogy akik miatt mi itt lehetünk ezen a rendezvényen az azoknak köszönhető, akik most nincsenek itt, akikből ti éltek, akik miatt ti léteztek, tehát a munkatársak. Ha a munkatársaim nem termelnének, akkor én egyedül mit tudnék csinálni? A Mapei csapata azonban az én fejemben még ennél is bővebb, munkatársak mellett részei a vásárlóink, legyen szó egyetlen saját házat építőről vagy egy nagy kivitelezőről, és még az újságírók is, akik írnak rólunk. Tehát mindenki, aki valamivel hozzájárul az eredményeinkhez.

A viszonteladóknál is mindenhol ki van téve az üzleten a Mapei embléma. Ez kötelező vagy csak a kizárólagos forgalmazóknak?

Nem dehogy, nem kötelező, ha kiteszik azért, mert nekik fontos, hogy a vevőik lássák, Mapei termékek is kapható náluk, hiszen van már annyira jó a nevünk, hogy vonzó legyen. S mi nem írunk elő kizárólagosságot, ugyanis nem is adunk ilyen jogot senkinek. Szerintem idejét múlt. A Mapei termékek több mint 1200 üzletben kaphatók, tehát a szabadverseny nálunk bevált.

Jön a karácsony, ennek apropóján kérdezem, hogy ön szerint miért fontosak a céges rendezvények és hány ilyen van a Mapeinél egy évben?

Az év végén a legfontosabb, hogy megköszönjük az embereknek az éves munkát és ilyenkor osztjuk ki például a „Mapei Hőse” díjakat, ami pénzjutalommal jár. Az is fontos, hogy ilyenkor informáljuk a munkatársakat arról, hol tartunk, hiszen ha többet tudnak a cégről, még inkább velünk vannak. Átvitt értelemben és szó szerint egyaránt. A karácsonyi rendezvényre mindenkit a párjával együtt hívunk meg, mert ez is szimbolikus. A gyerekeknek minden évben Mikulás ünnepséget tartunk, a nagy családi közös eseményekre pedig nyáron kerül sor. Az év során minden negyedévben van munkatársi koordináció, félévenként egy-egy kétnapos csapatépítő és az osztályok is szerveznek saját kisebb csapatépítőket. A részvétel nem kötelező ezeken, de azért aki sokszor nem tud eljönni, az jelzés értékű. Azt hiszem, ezek mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a Mapeinél a fluktuáció 0,1 százalékos, tehát alig-alig megy el valaki, és például a szülési szabadságról is mindenkit visszavárunk.