Miért érzi úgy egy negyven-, ötven- vagy hatvanvalahány éves ember, hogy bár korábban soha nem gondolt rá, de írnia vagy festenie kell? És miután a barátai, ismerősei megdicsérik az alkotásait, miért szeretné megosztani azokat egyre több emberrel? Tegnap, október 20-án késő délután a budaörsi lakótelepi Közösségi Házban a versbemutatón egyebek között ez járt a fejemben.
Eller Mária (a húgom) verseinek és Illés Krisztina (őt nem ismertem eddig személyesen) a versekhez ihletet adó festményeinek a közös bemutatójára szólt a meghívó, majd a második órában Winczheim Tibor novelláiból kaptunk ízelítőt. A versek tolmácsolásban Újvári Ferenc, a Krúdy Kör tagja is közreműködött. A rendezvény címe: Két dimenzió. Ez sokféleképpen értelmezhető – mondta bevezetőjében Mária. „Akár úgy is, hogy Illés Krisztina festményeit versben kifejezve, megmutatom a dolgokat egy másik aspektusból.” Majd így folytatta: „Illés Krisztina nagyon tevékeny, folyamatosan sokat alkot, igen változatosan. Festményei érzékiek, nőiesek, fejlett érzékfeletti szintről szemléli a világot, erős lelkiséggel bírnak művei.”
A mintegy másfél óra komoly, már-már szomorú versekkel indult és családunk saját történetével folytatódott az 1956. októberi forradalomhoz kapcsolóan. Arról szólt, hogy édesanyánk életét egy idősebb férfi mentette meg, amikor néhány perccel azelőtt, hogy a Budaörsön áthaladó szovjet tank belelőtt a Rózsakert előtti telefonfülkébe, kiparancsolta onnan. (A teljes történet a Budaörsi Napló 2016. novemberi számában a 31. oldalon jelent meg először.) A tegnapi programban ezt követően vidámabb, egyebek között szójátékokkal variáló versek következtek. Végül Winczheim Tibor humoros, csattanós végű novellái nevetették meg a mintegy húsz fős hallgatóságot. (Egyet ITT már olvashattak.)
Tiborról megtudtuk, hogy élete első felében nem is gondolt arra, hogy írnia kellene, hacsak a szerelmes leveleket nem soroljuk oda. Mária pedig tavaly az unokabátyánknak, Demján Jánosnak szerkesztett egy posztumusz verses kötetet, és ezt követően érzett késztetést arra, hogy a saját érzéseit, gondolatait a szerelemről, Istenről, a szeretetről és például a pénz utáni hajszáról ő is szonettekben fejezze ki. Ezek – véleményem szerint – hol kevésbé jól, hol kicsit jobban sikerültek, sikerülnek, a tegnap hallottak egy része például számomra pozitív meglepetést jelentett. Mindenesetre fél év alatt megtalálta vele az olvasóközönségét, megjelent a Kláris című irodalmi folyóiratban és németül az Unsere Post-ban, a bretzfeldi helyi lapban. S egyebek között a Krúdy körben – és úgy tűnik, hogy a budaörsi lakótelepi Közösségi Házban otthonra talált Rímkovácsok tagjai között – megtalálta azokat az új barátokat, akik szívesen töltik a szabadidejüket rímek faragásával, aminek az eredményét – talán még szívesebben – meg is osztják egymással.
Íme néhány vers:
A Sóhajok hídjánál
Szerelemről suttognak az égerfák, / vigasztalják az égiek madarát / Útra kélnek fehér galamb csapatok, / lelki békét, s boldogságot adjatok! //
Velencébe, Szent Márk térre reppenek, / veled Drágám gondolába szökkenek.
Sóhajok hídjánál maszkod ledobhatod, / jó lett volna szeretni, gondolhatod. // „Jöhetnek az igazi arcvonások” / Amore mio-t zengnek, gondolások. / A „Randevú”-ra nem jött el az angyal, / Csontváry képéről Ámor elszárnyal. / A Canal Grandén nélküled szállok ki, / kis gerlévé változva, üzenem: mi / lehettünk volna a legszebb jegyespár, / de többé nem találkozom veled már. / Nem csókoltál meg egyik híd alatt sem, / nem érted meg: mi is történt, sohasem. / Kétségbe vontad mit Isten teremtett / elsirathatod az örök szerelmet. //
Szeretlek
Eme este csendje belevesz e rendbe,/ remegve leljed szeretetemet benne. / Elreppenek messze szentem, fellegekbe, / e helyen lellek meg nemesen esengve. //
Szeretlek Tavaszom…………….sss!
Szerelmes vagyok Életem, a Tavaszba, / Selymes virágillat beletúr hajamba, / Simogat a szellő, átölel madárdal, / Meleg Napsugár törj át! jöjj szent varázslat!
