Lukáts Andor a tegnapi KiMitTudról: „Lenyűgöző dolgokat láttam, hallottam”

0
352

Kora délután kezdődött és késő este ért véget április 6-án a második budaörsi KiMitTud a városházán. A több mint harminc nevezőből végül – ahogy megszámoltuk – 27 versenyprodukciót adtak elő. Annyira sok volt a jó előadás és ehhez képest kevés a kiosztandó díj, hogy a zsűri másfél óra tanácskozás után hozta meg a döntést. „Lenyűgöző dolgokat láttam, hallottam” – értékelt az elnök, aki idén is Lukáts Andor rendező és színművész volt.

A hangulatot Sárközi Edina, a tavalyi győztes alapozta meg, az ő dalával kezdődött ugyanis az esemény, és ha lehet, egy év alatt még tovább fejlődött a fiatal lány. Wittinghoff Tamás polgármester bizakodó megnyitó beszéde, hogy remek előadásokat vár, az este végére beigazolódott. A vetélkedőt szervező Tegyünk Együtt Egymásért Egyesület (TEEKE) emlékkönyvébe pedig – amire dr. Egerszegi Magdolna a civilszervezet elnöke hívta fel az elején a figyelmet – számos bejegyzés került.

sárközi edina

wt

magdi

Három kategóriában hirdettek első, második és harmadik helyezettet, illetve különdíjasokat emeltek ki. Annyira sok volt a jó előadás és ehhez képest kevés a kiosztandó díj, hogy a zsűri másfél óra tanácskozás után hozta meg a döntést. „Lenyűgöző dolgokat láttam, hallottam” – értékelt az elnök, aki idén is Lukáts Andor rendező és színművész volt. Gerendás Péter zenész pedig a zsűri egyik tagjaként szintén elégedett volt a színvonallal.

lukáts andor

gerendás péterTermészetesen az este folyamán nem ebben a sorrendben hangzottak el a produkciók, de cikkünkben haladjunk az eredmények szerint!

Vers, próza:

1. helyezett Révay Miksa 9 éves kisiskolás, Fekete István: „A vadgalamb” című írását mondta el, szépen odafigyelve a hangsúlyozásra, a folyosóról beszűrődő zajoktól és a rá vetülő zöld fénytől sem zavartatva magát. A választott elbeszélés nagyon illett a gyerek tiszta lelkéhez, és nagyon őszintén azonosult a történettel.

kisfiú szaval

2. helyezett Bajnóczy Bettina és Gesztelyi-Nagy Nariman, ők már 22 évesek és a Komlós János által Major Tamásnak és Psota Irénnek írt klasszikus kabaréjelenetet hozták el: „Azt írja az újság…”. A két legendát meglepően jól artikulálva, tévesztés és elnevetés nélkül, ügyesen idézte fel a két fiatal lány, akik egykor illyéses diákok voltak és az érettségi óta is többször léptek már fel együtt.

azt írja

3. helyezett Godard Caroline 17 éves gimnazista József Attila „Minden rendű emberi dolgokhoz” című hosszú és igen nehéz versét választotta. Nem hiába jár színészmesterség órákra, produkciójával a hatalmába kerítette a közönséget.

egy lány énekel

Hangszeres zene:

1. helyezett Raschek Zsófia 14 éves kislány Chopin: Cisz-moll nocturne-jét adta elő zongorán. Bár a műsorfüzetben két darab szerepelt a neve mellett, itt megállt. Egyrészt azért, mert a közönség az első után befejezettnek érezte az előadást – jegyezte meg utána lapunk kérdésére válaszolva -, másrészt szerinte a rendelkezésre álló elektromos hangszeren vétek lett volna Bartókot játszani. Mást is – tette hozzá -, de Chopint legalább a laikus közönség is élvezte.

zongorista

2. helyezett Földi Gergő (16 éves), a saját szerzeményét adta elő elektromos gitáron. A címe „It’s so simple”, de a fantasztikus gitárjáték egyáltalán nem volt egyszerű, lenyűgözte vele a közönséget. Eleinte a technika nem volt vele, hiszen a kísérő dobgép volt a hangsúlyosabb és a mikrofon is gerjedt, de a szólót már nem zavarta semmi.gitáros

3. helyezett Varga Mária Kinga (17 éves) Bach D-moll oboaversenyének 2. tételét adta elő fagotton. Hét éve tanulja hangszerét és érettségi után zenei vonalon kíván továbbtanulni – tudtuk meg róla. Előadása kiemelkedett az előtte színpadra lépő, kevésbé elkötelezett illetve fiatalabb gyerekek hangszeres produkciói közül. Zongorán Szekér Bernadett kísérte.fagottos

Ének:

1. helyezett Abdelhaffez Yanka 12 éves zeneiskolás, aki Adele világhírű előadóművész „Hello” című dalát énekelte el úgy, hogy a közönség néma csöndben, csodálkozva hallgatta, és a zsűri arcán is látszott az elragadtatás. Novák Anikó zenetanár készítette fel és hat éve tagja a tanárnő által létrehozott „Shine” társulatnak.

kislány énekel

2. helyezett Varga Júlia operaénekes, Csejtei Tamás szaxofonkíséretével. Az elsőre szokatlannak hangzó produkció élvezetes előadássá kerekedett. Georg Philipp Telemann: „Lauter Wonne, Lauter Freude” kamarazenéjét dolgozta fel a két ifjú, újszerű módon. Júlia (22 éves) vidáman és bohókásan énekelt, míg Tamás (24 éves) klarinéthangon szólaltatta meg a szaxofonját. A debreceni egyetem zeneművészeti karán tanulnak.énekes és szaxofon

3. helyezett a Budaörsi Tanoda „Európai dallamok” című előadása. A gyerekekről már tavaly kiderült, hogy nagyon szívesen énekelnek együtt, ezúttal javarészt cigány dallamokat kötöttek csokorba, de a klasszikussá vált Surda dal is felcsendült a nyolcvanas évek béli jugoszláv filmből. tanoda

Különdíjasok:

A Musica Liga zenei társulat érdekes, egyedi produkciójáról nehéz volt eldönteni, hogy saját életüket adják-e elő, vagy ezt már korábban valaki megírta. A tizenéves gyerekekből álló társulat ugyanis elsősorban a kamaszkor problémáit feszegette rövid dalbetétekkel, de azt is bemutatták, milyen hangszereken játszanak. Vidám produkciójukkal bebizonyították, hogy a zene milyen közösségformáló erejű. A közönségdíját is a Musica Liga társulata kapta.

musicaliga

Asbolt Eszter Anna, Merényi Zsóka 17 évesek. A gimnazista lányok saját maguk által kitalált koreográfiát táncoltak el, melyben a ritmikus gimnasztika elemeit ötvözték a pantomimmel. A produkció látványos volt, és szinte elgondolkoztató, ahogy a “rongybaba” szereplők hol egymás tükörképeként, hol pedig egymást segítő figuraként hajladoztak.két lány

A Piros Rózsa Dalkör tagjai, a budaörsi népdalszerető asszonyok a már ismert formációban adták elő a „Kiskertemben leszállott a páva” és a „Jő a nyár akkor könnyű az élet” kezdetű dalokat.piros rózsa

Miként értékelhető összegezve a második budaörsi KiMitTud? A technikával elég sok gond volt, hol sötétbe borult egy jelenet, hol zöld fényt kapott az előadó, hol a kivetítő rakoncátlankodott, ez téren még van mit fejlődni. A szervezést dicséri, hogy amíg a zsűri elvonult és másfél óráig gondolkozott, addig versenyen kívül a Bleyer Jakab Német Nemzetiségi Általános Iskola 4. osztályos tanulóinak a műsora remekül szórakoztatta a közönséget a „Minden egér szereti a sajtot” című előadásáva. Az nem derült ki, hogy ők miért nem nevezhettek. (Április 8-án megkaptuk a választ a szervezőktől: “Írtunk egy felhívást a Ki Mit Tudra, amelyben szerepel, hogy 10 éves kortól lehet jelentkezni és egy produkció 5 perces lehet. Persze majdnem  mindenki túllépte egy picit, de ez 30 perces előadás volt. Ezt jeleztük a tanárnőnek egy udvarias levélben, hogy ilyen hosszú darabbal nem férnek bele, ezért próbáljanak kiemelni egy részletet belőle.  Végül nem ez történt, hanem megbeszélték Mayer Emesével, aki a szervezésben segített, hogy különdíj fejében a végén, amíg a zsűri értékel, előadhatják a darabot.”)

A további fellépők, akik az élmény mellé, hogy elismerték és a nézők rendre megtapsolták az igyekezetüket, díjat ugyan nem vihettek haza, de oklevelet igen.   Érdemes közülük megemlíteni Kalovits Rozi Lizát és Kalovits Kata Ágnest (10 éves ikrek), akik a Budaörsi Latinovits Színházban futó, a „Két Lotti” címszerepében láthatók, itt most külön-külön adtak elő részleteket a musicalból. Kökényesy Balázs (18 éves) Frank Sinatra Strangers in the Night című slágerével próbálkozott. Stern Laura (14 éves) német nyelven szavalt. Dér Enikő (saját elmondása szerint két és fél évtizede kozmetikus) a saját versét mondta el, melyet édesapja emlékére írt. Éberling Luca (15 éves) „Ha valakit elfúj a szél” című dalát adta elő, gitáron pedig a tavalyi győztes, Sárközi Edina kísérte. Illetve az Illyés Gyula Gimnázium 9.a osztálya elénekelte közösen a „Duele el corazon” című dalt, nagyon aranyosak voltak. A szervező,  Egerszegi  Magdolna kérésére szeretnénk még kiemelni Szekér Bernadett, és vele együtt  a budaörsi zeneiskola tanárainak folyamatos segítségét.

Megerősítve a zsűri értékelését, a tegnap este igazi, színvonalas kulturális esemény volt.  Stílusában ugyan inkább idézte a régi “Ki mit tudok” megyei fordulóinak hangulatát, mint a kereskedelmi televíziók tehetségkutató műsorait, de lévén, hogy egy helyi, városi rendezvényről van szó, ez inkább erény, mint bírálat.