Laczik: “Budaörs maradjon a demokrácia szigete!”

0
363

Az MSZP Budaörsi Szervezetének sajtóközleménye  

Tisztelt Honfitársam, Kedves Barátunk!

Azt hiszem, egyikünk sem ilyen választási eredményre számított, s talán még e pillanatig sem dolgoztuk fel önmagunkban a szavazás kimenetelét. Még elemezzük a történteket, azért, hogy le tudjuk vonni a tanulságokat, ám igyekszünk mindinkább előre tekinteni.

Az országos eredménytől eltekintve az mindenképpen jó hír számunkra, hogy Budaörsön az MSZP-Párbeszéd lista 16,5%-ot kapott, azaz egyharmaddal többet az országos átlagnál. Az általunk is támogatott Szél Bernadett pedig a 20 budaörsi szavazókörből mindössze egyben maradt alul Csenger-Zalán Zsolttal szemben. (Reméljük, a még meg nem számolt külhoni és átjelentkezős szavazatok átfordítják Csenger-Zalán körülbelül 700 szavazatos választókerületi előnyét.) 

Budaörs tehát jól teljesített! S ebben szerepe volt a mi munkánknak is, de döntően az Önök támogatásának. Azt hiszem, ezt a város demokratikus közvéleménye egyöntetűen elismeri. 

Engedjék meg, hogy a magam részéről ezúton köszönjem meg mindazok szavazatát, akik az MSZP-Párbeszéd listáját tisztelték meg bizalmukkal. S hatalmas köszönet illeti azok munkáját, segítségét, akik bármilyen módon (a kampányfeladatok során, a szavazatszámláló bizottságokban stb.) tevőlegesen is hozzájárultak ahhoz, hogy az MSZP Budaörsi Szervezete tisztességesen kivegye részét a választás lebonyolításában, s a demokratikus oldal helytállásában!

Mostantól kezdve a közeljövő feladatait kell szem előtt tartanunk, hiszen a kormányzat részéről semmi jóra nem számíthatunk, tehát számtalan dolgunk akad. Ezek között is első helyen áll az, hogy Budaörsöt megőrizzük a demokrácia szigetének!  Nem lesz könnyű, kemény küzdelem lesz, ami valószínűleg a 2019-es önkormányzati választásra csúcsosodik majd ki. Az Önök segítségével és támogatásával azonban sikeresen meg fogjuk vívni ezt a harcot!Számítunk Önökre, tartsanak velünk, s Budaörsöt megőrizzük demokratikus, virágzó, élhető városnak!

Baráti üdvözlettel:

Laczik Zoltán

elnök

MSZP Budaörsi Szervezete