Újabb szakaszába érkezett a Közösségi Gyermekvédelem elnevezésű projektsorozat, mellyel a budaörsi gyerekek biztonságát, mentális és testi egészségét a gyermekvédelmi jelzőrendszer hatékonyabbá tételével kívánják biztosítani a szervezők. Június 8-án a Nyugdíjasok Házában gyűltek össze a segítő foglalkozású szakemberek, pedagógusok, a szülői munkaközösség tagjai, hogy ezúttal gyerekek részvételével folytassák tájékoztató tevékenységüket.
A gyermekvédelmi jelzőrendszer tagjai alapvetően a gyerekekkel napi kapcsolatban álló pedagógusok, illetve az egészségügyi dolgozók. A jelzőrendszeri működés hatékonyságának javulását remélik a szervezők a Közösségi Gyermekvédelem program megrendezésével, ahol az egymásnak idegen, de azonos céllal munkálkodók összeismerkedhetnek, tudásukat megoszthatják. Rajtuk kívül a gyerekek azok, akik mint szoros közösségbe tartozók, leginkább észrevehetnek bármi problémát társukon, így fontos, hogy ők is tisztában legyenek azzal, hogy ismerjék fel, ha társuknak gondja van, illetve hova fordulhatnak segítségért, hogy az érintett gyereknek jobb sora legyen.
Az Illyés gimnázium diákönkormányzatának elnöke, Kovács Dániel (aki egyébként az Országos Diáktanács egyik pest megyei tagja) és Gulyás Johanna, az Illyés DÖK egyik szenátora részt vettek a szerdai összejövetelen. Az ott hallottakról, tapasztalataikról kérdeztük őket, illetve arról is, mi a saját véleményük e témában.
A jelzőrendszerrel kapcsolatban elmondták, hogy a rendezvényen volt szó a különböző típusú problémák kategorizálásáról és ezen belül arról, hogy mi tartozik a gyermekjóléti szolgálathoz, mi az, ami a gyámhivatalt is érintheti vagy esetleg már rendőrségi ügy. Ugyanis „az igazi nehézség abban rejlik – a probléma felismerésén túl -, hogy megtaláljuk a probléma megoldásának megfelelő csatornáját” – fogalmazott Kovács Dániel. „Hangsúlyozni kell, hogy a gyerekek, ha problémát vesznek észre társukon, akkor nyugodtan merjenek tudatos és aktív tagjai lenni a saját közösségüknek” – tette hozzá.
Tehát elsősorban arra bátorították őket ezen a találkozón, hogy merjenek szólni, és hogy milyen úton-módon, kiknek szólhatnak. Első körben természetesen a szülőhöz, tanárhoz, osztályfőnökhöz. De nem csak akkor, ha őket bántalmazzák, hanem ha szemtanúk, bármilyen esetben akár név nélkül lehet a Gyermekjóléti Szolgálatnak névtelenül írni és telefonálni vagy a rendőrségnek jelzést adni.
A rendezvényen különböző életkorú, hátterű és problémájú gyerekek fiktív, de eléggé gyakori és általános problémáit, nehéz szituációkat vázoltak fel a szervezők s ezekre a helyzetekre a jelen lévőknek kellett megoldásokat javasolni, amelyekről aztán kiderült, hogy például jogilag helyénvalók-e vagy sem. Például felmerült egy kérdés, hogyha valaki szemtanúja egy gyermekbántalmazásnak, akkor készíthet-e videófelvételt? A válaszból kiderült, hogy indokolt esetben háttérbe szorulnak a személyiségi jogok egy bizonyítékkal szemben, főleg ilyen mértékű kérdéseknél.
Ezek az esetek elég sok bántalmazási szituációt lefedtek, így a résztvevő gyerekek valószínűleg többféleképpen bajbajutott iskolatársuk esetében fogják tudni, hogyan segítsenek a jövőben.
Kovács Dániel szerint a legmegdöbbentőbb az lehetett néhányuknak a helyzetelemzések során, amikor egy olyan hétköznapi élethelyzet került szóba, amiről most derült ki, hogy valójában probléma. Pedig gyakran találkoznak a vázolt élethelyzettel, de eddig nem érzékelték annak, s csak most kezdtek úgy tekinteni rá, mint egy gondra, amit orvosolni kell. És így döbbent rá például arra, hogy ami folyamatosan emészti az osztálytársát, az ez a lelki teher, ettől olyan bánatos folyton.
A DÖK elnök nagyon fontosnak találta, hogy nem csak a szülői bántalmazásról esett szó, hanem a bullyingról is. Szerinte ugyanis a közösségben történő zaklatás napjainkban egy olyan probléma, ami felett borzasztó könnyen szemet hunynak. „Hasznos volt megismerni a bullyingba történő belépési fázisokat és azt, hogy hol van az a pont, ahol a diákokban eleve a csíráját is elölhetjük ennek a szándéknak, hogy ilyen módon manifesztálódjanak a bennük felgyülemlett frusztrációk” – magyarázta. Gulyás Johanna hozzátette, érdemes ezt a kérdést az óvodások esetében is vizsgálni, mert a kisgyerekeknél fokozottabban érvényes a problémák szőnyeg alá seprése, mondván, hogy a kicsi ezt még nem érti, nem tudatosan csinálja… „Ilyen szavakkal csak levesszük róla a felelősséget, és ha már kis korában nem állítjuk meg, vagy nem adunk neki olyan visszajelzést, hogy ez nem helyes, akkor ösztönössé válik nála és természetesnek fogja tartani, hogy bántson másokat” – mondta.
Elemezték az összejövetelen azt is, hogy mi lehet még az, ami akadályozhatja a problémák pontos felismerését és azt, hogy a gyerekek szóljanak róla. Például a nem ismert fogalmak is gátlóak lehetnek, hiszen nem tudják, mit takarnak. Így aztán „azt sem tudják, mi a hangjuk hallatásának gyakorlati és jogi eszközei, mert ez a rendszer egy olyan fellegvár, ami bürokratikus alappilléreken áll” – világított rá a DÖK elnök. Ezzel is kialakulhat egy gát a kommunikációra, másrészt abból következően is, hogy vannak olyan szavak, amikkel ugyan a mindennapokban találkoznak – például tankerület, iskolapszichológus, kortárs-segítő program -, de számukra „megfoghatatlan ködben lebegnek. Fontos feladat lenne tisztázni, hogy ezek valójában mit is jelentenek, de azt is, hogy ezek azért vannak, mert ténylegesen szükség van rájuk. Onnantól kezdve, hogy elveszik ezeknek az érthetetlen mivolta, meg fogja tudni találni az eszközöket és nem fog többé nyitott kapukat döngetni” – adta rá mindjárt a megoldást is Kovács Dániel, mert fontosnak tartja, hogy a diákok fejében az elmélet összekapcsolódjon a gyakorlattal.
Gulyás Johanna a tájékozatlanságról azt az észrevételt is elmondta, hogy a pedagógusok úgy látják, hogy a szülők általában nem nyitottak feléjük, hanem elutasítóak, illetve legfeljebb azok a szülők nyitottak, akikkel egyébként is problémamentes és gördülékeny a kommunikáció. Ezt a kapcsolódást is elősegítené, ha már gyerekkorban megtanítanák a konfliktuskezelést, erőszakmentes kommunikációt, mert „ha ezt készségszinten elsajátítanák, akkor felnőtt korban vagy nem is lesz szükség arra, hogy a pedagógus és a szülő összedolgozzon, vagy pedig legalább az igény meg lesz teremtve rá” – fogalmazott a DÖK szenátor, amit alátámaszt ez a mostani gyűlés: az együttműködés nagyon jól kivitelezhető és gyümölcsöztethető, csak a nyitottság szükséges hozzá.
És valójában ezért is fontos az ismeretterjesztés, mert a legtöbb probléma az oktatásban gyökerezik. Ha valaki már kisgyerekkorában megismeri a probléma megoldási módszereket, akkor nem csak át tudja adni a gyermekének e tudást, hanem már a gyermeke nevelésében is benne lesz, akinek ez természetessé válik. „És nem utólag kéne mintegy esti iskola jelleggel felzárkóztatni a szülői generációt, hanem alapvetően, a gyerekkorukból való természetességgel és tudatossággal csöppennének bele már a gondviselői élethelyzetbe” – mutatott rá a lényegre Kovács Dániel.
Az ő meglátása az is, hogy egy közösségnek van igénye arra, hogy szerveződjön, de szerinte „egy közösség felülről nem szervezhető, mert az onnantól kezdve nem életképes, viszont az alulról szervezett dolgok meg egyszerűen szétfoszlanak.” Úgy látja, hogy „ezeket a darabokra porlott szilánkokat” a vezetők, illetve most az itt megjelent szakemberek el tudják kapni és felülről újra össze tudják állítani egybe, s így valóban azokat az igényeket képviselik, amiket a közösség szeretne. „Ezért is volt jó ötlet a sokféle területről érkezett szakember összehívása, mert e sokrétűség elősegítette, hogy mindenki megtalálja azt a helyet, ahol bele tud kapcsolódni például egy ilyen problémába. Így elkerülték azt, hogy egyoldalú szervezés legyen és konkrét irányítás, hanem tényleg a közösség sok kicsi szilánkjából össze tudjon állni a megoldás. A szereplők közül ki melyik darabkát tudja elkapni, illetve melyiket feladata elkapni úgy, hogy ne nyomja agyon a teher, de rendesen kivegye a részé a feladatokból” –mondta bölcsen.
Majd így folytatta: „Ha megfelelően edukáljuk a közösséget, akkor az egyén, „a kisember” fogja megoldani a saját problémáit. Meg kell ismernie az eszközöket és meg kell tanulnia élni azokkal, hiszen minden eszköz ismeretében lehet a legjobban megoldani a problémát, és így fogok én, mint egyén és mi, mint közösség előrejutni.”
A közösség olyan, mint egy lánc és benne az egyének a láncszemek. Elegendő tudással és információval a gyerek maga fogja felismeri a problémát a saját közegében. Ez aztán egy olyan élményt fog adni a számára, ami motiválja arra, hogy ő, mint a láncnak a része, éljen is ezzel a lehetőségével, hogy felismerni és megoldani képes a problémákat, s ezáltal felelős a közösségért. Lényegében megvalósul az egy mindenkiért, mindenki egyért elve.
Ehhez még Gulyás Johanna hozzátette: „Ehhez nagymértékben szükségesek ezek az információk, amik itt elhangzottak, mert hiába akar adott esetben egy diák szerves része lenni a láncnak, ha nincsen tájékoztatva azokról a fogalmakról, amik ehhez szükségesek.”
Összességében nagyon hasznosnak találták a gyerekek ezt a gyűlést. „Reméljük, hogy ilyen találkozókra a későbbiekben rendszeresen sort fognak keríteni, mert a folytonosságnak is van ereje” – zárta a beszélgetést Kovács Dániel DÖK elnök.
A fotók illusztrációk (pexels.com)
