„Jöjjetek én hozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket.” (Máté 11,28)
Mit jelent most, 2018-ban, itt Budaörsön egy közösséghez tartozni, és kit, mi motivál? – kérdeztük január 24-én megjelent cikkünkben, és több szemszögből közelítve a témát, próbáltunk válaszokat is adni. Majd január 30-án tettük közzé egy 46 éves, elvált nő ehhez kapcsolódó saját történetét, aki máig keresi a megtartó közösséget. Most pedig egy olyan hölgy levelét osztjuk meg, aki már megtalálta. Várjuk mások írásait is, és hamarosan jelentkezünk a beígért második résszel, amelyikben azt elemezzük, miként hat egy-egy közösség a benne élőkre.
Gimnáziumi osztálytársakból áll az a mintegy tízfős társaságunk, akik rendszeresen találkozunk, 45 évvel az érettségi után. Mindig jó barátságban voltunk, de egyik barátunk szomorú balesete még jobban összekovácsolt minket. Egyedül él, baleset folytán eltört az egyik csigolyája. Amolyan „glóriás fejdíszt” kapott. Súlyos volt a helyzet. A társaságon belül elindult egy segítő hálózat. Beosztottuk, ki mikor, miben segít. Mindent szépen megoldottunk, ma már, hála Istennek, minden rendben van. A társasággal azóta is évente elmegyünk egy kirándulásra, ahonnan hasizomfájdalmakkal térünk haza a nevetéstől. Év közben is több közös programunk van. Őszinte barátok vagyunk, mindig számíthatunk egymásra.
Közösségi életünk egész életünkben alakul. Normál esetben, ahogy a kisgyermek cseperedik, különféle közösségekbe kerül: bölcsődébe, óvodába, iskolába. A kezdeti nehézségek tanulási folyamatok, megmutatják, hogy nem minden a miénk, bizony osztoznunk kell, fel kell ismernünk, hogy nemcsak rólunk szól az élet, mások is fontosak, ők is éreznek, nekik is vannak igényeik, mi a helyes és a helytelen, és bizony ezt muszáj észrevenni, kezelni. Ennek megfelelően kialakulnak a személyiségek, láthatóvá válik, ki mennyire alkalmazkodó, beilleszkedő, érző lélek, és az is kialakul, hogy ki antiszociális.
A kényszerűen közösségben töltött idő lehet nagyon építő, és nagyon romboló. Személyiség kérdése…
Felnőtt életünk sok váratlan eseményt rejt, jót és rosszat. A rossz történések – mint például válás, haláleset, csalódások – könnyen visszavethetnek bárkit. Ezekben az életszakaszokban előfordul, hogy szembe kell néznünk a „magány” érzésével, ami erősen szorongatja a szívet. Ha ez a folyamat túl hosszan eltart, el lehet szokni a közösségtől, és nehéz oda visszatérni, még ha a vágyakozás meg is van az illetőben. S előjön a védekezési mechanizmus, hogy: „ne szólj hozzám, ne érj hozzám!” Ez a legrosszabb út. Ilyenkor az ember alul értékeli önmagát a történtek miatt, nem hisz semmiben, a napok csak telnek.
De nem mehet ez mindig így! Egyszer csak… jön például valaki, aki szerint a hit az, ami megerősít, megszépíti a lelket. „Jöjjetek én hozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket”(Máté 11,28) De: „nem megyek én gyülekezetbe, hiszen vallásos sem vagyok, mit keresnék ott”. Csak nem hagy azonban nyugodni a lehetőség, hiszen ennél rosszabb már nem lehet.
Magam is éppen így jártam. Volt egy nehéz időszak az életemben, amikor nem tudtam, hogyan lehet abból kilábalni. Barátnőm már évek óta járt a Krisztus Szeretete Egyházba, mely egy evangéliumi, karizmatikus gyülekezet. Rendszeresen hívott, de ellenálltam. Mégis egyszer igent mondtam. Izgalommal, és megvallom hitetlenkedve mentem az első alkalomra. Milyen egyszerű alapokon nyugszik a Biblia tanítása, milyen felemelő és szívet melengető a közösség őszinte szeretete, és milyen hátborzongatóan szép elő zenével dicsérni Istent! – döbbentem meg. Ha valaki látta az „Apácashow” című filmet, az tudja miről beszélek. Azt hittem, ilyen helyen a szomorú, földre szegezett tekintet a jellemző, a bűnbánó testtartás stb. Nem! Vidám öröm hatotta át az istentiszteletet. Rájöttem, hogy engem ez a közösség épít, tudok végre mosolyogni, vágyom a dicsérő zenét, a tanításokat, melyek könnyedek és ütősek egyben. Az élet és a világ dolgait is figyelembe veszik, és nincs semmi kényszer, nincs pénzkunyerálás, csak hitbéli szeretetközösség van, hasznos tanításokkal a Biblia alapján. Ezekből a tanításokból merítettem újra erőt az „új” életemhez, melynek fontos és elengedhetetlen részével vált a gyülekezet. Nem kellett mást tennem, csak átadnom magam őszintén Istennek. Saját erőből úgysem tudtam volna megbirkózni a problémámmal.
Nem vagyok fanatikus, de igen, istenhívő lettem, hiszek a kegyelemben, a szeretetben, a félelmek nélküli életben. Nem vallásos, hívő. Kívül ugyanaz vagyok, aki voltam, azzal a nagy különbséggel, hogy nem az összezavarodottság, kilátástalanság, szomorúság látszik rajtam, hanem a szeretet és Isten békessége. Ma már 14 éve élek hitben, és nem esik nehezemre, sőt könnyebbé, értékesebbé tette az életemet. Mint az egyház helyi lelkipásztora a budaörsi csoportunkért felelek, ahova mindenkit várunk csütörtökönként 18 órától a Közösségi Házba (Lévai u. 34.). Nincs felekezeti hovatartozás szerinti megkötés. Egy esélyt megér…
Az ember közösségre teremtetett, az hozza ki belőle az egyéni értékeit, ebben teljesedhet ki. A közösség szóban három értelmezést látok: egység, erő, közös. Oda parancsol áldást az Úr, ahol egység és szeretet van.
Írta: Pollák Judit
