Klein Dávid a veszedelmes függőgleccserről és a kitartásról

0
487

Ha valamilyen belső vágy készteti akár a hegymászót, akár egy üzleti vállalkozás vezetőjét a céljai elérésére, akkor az nagy valószínűséggel meg is valósul – alighanem ez Klein Dávid, expedíciós hegymászó előadásának a legfőbb üzenete, amit a közelmúltban a budaörsi humántanácsadó cég, az SHL Hungary Kft. Tréningakadémia sorozatának keretében tartott.

Klein Dávid expedíciós hegymászó volt az idei első vendége a budaörsi humántanácsadó cég, az SHL Hungary Kft. Tréningakadémia sorozatának. Az év elejét kihagyva ezeket a nyílt napokat általában minden hónap utolsó csütörtökén tartják, és az érdekes előadás után a program kötetlen beszélgetéssel folytatódik, illetve az érdeklődőknek Kiss Julianna ügyvezető igazgató betekintést enged a cég életébe is. Ezúttal Klein Dávid egy körfolyamat ábrán mutatta be az expedíciós hegymászás feladatait, kielemezve, lecsupaszítva, részleteire bontva a folyamatot, párhuzamot vonva egy cég vezetésével, hiszen a munka egyes fázisainak építőkövei a siker érdekében közel azonosak.

A hét pontból álló „tevékenységi lista” elemei a következők:

  1. Fontos, hogy a folyamat mindig valamilyen saját, belső, személyes vágyból vagy inspirációból induljon ki, ugyanis ha a céljainknak elég mély gyökere van egy személyes, saját vágyban, akkor az mindig hatékonyabbá teszi a későbbi munkát. Megfigyelhető, hogy a belső motivációból táplálkozó, mély gyökerekkel rendelkező céloknak mindig nagyobb a megvalósulási aránya.  “Valahogy úgy kezdődnek ezek a nagy kalandok, hogy ülök mászócimboráimmal a tűz mellett egy palack borral, beszélgetünk és egyszer csak születik valami ötlet. Számomra fontos, hogy egy vágyból, inspirációból indulok el, nem egy pregnáns célkijelölésből.”
  2. Miután igent mondtunk egy vágyra vagy inspirációra, fontos pontosan megfogalmaznunk, hogy mi az, amit el akarunk érni. A cél kimondása, felírása, pontos meghatározása nagyon fontos a hosszú, összetett projektekben. „A kedvenc példám arra, milyen sok múlik a cél pontos megfogalmazásán: a kanonizált irodalom szerint Edmund Hillary és Tenzing Norgay érte el először az Everest csúcsát, 1953-ban. De ott van a nagy kérdés, hogy 1924-ben Mallory és Irvine elérték-e a csúcsot? Nem tudjuk, hogy elérték-e, nincs perdöntő bizonyítékunk se pro, se kontra. Az biztos, hogy meghaltak, vagy fölfele menet, vagy lefele jövet. Ha úgy definiáljuk a célt, hogy csak az számít, hogy el kell érni a csúcsot, akkor ez egy nagyon fontos sporttörténeti kérdés, hogy elérték-e. Hiszen akkor lehet, hogy ők az első megmászók. Viszont ha úgy definiáljuk, hogy fel kell menni és le is kell jönni onnan, akkor biztos, hogy nem ők az elsők. Azért jó ez a példa, mert ha már egyszer ennyi erőforrást, ennyi pénzt, ennyi lelki-fizikai energiát fektetünk valamibe, akkor érdemes nagyon alaposan definiálni, hogy mi az, amiért dolgozni fogunk, ami szerintünk kielégíti majd a bennünk lévő vágyat, és mi az, ami nem.”
  1. A következő lépés a felkészülés. A stratégia meghatározása. Általában véve a cél megvalósításában részt vevő személyek és eszközök megválasztása és a megvalósítás módjának az eltervezése, de a cél eléréséhez elvégzendő feladatok körüli akadályok elhárítása is ide tartozik. „A stratégia az én esetemben azt jelenti, hogy először kijelölök egy csapatot a feladathoz, azokból, akikről mind szakmailag, mind emberileg úgy gondolom, hogy együtt el tudjuk érni a célt. És eszközöket rendelek a feladathoz. Azért fontos, hogy pontosan eldöntsem, kikkel és milyen eszközökkel fogom megvalósítani a feladatot, mert amikor már a terepen vagyok, nagyon nehéz eltérni. Előbb-utóbb rá fogok kényszerülni az improvizációra, végül mindig nekem kell alkalmazkodnom a hegyhez, de igyekszem felkutatni a problémás részeket és azokra kidolgozni a stratégiát, ahogyan az Annapurna esetében. Maga a hegy a nyolcezresek családján belül nem tartozik a legnagyobb óriások közé (8091 méter), viszont ennek van a legrosszabb halálozási statisztikája. Van egy adatbázis, a Himalayan Database, amelyet a közelmúltban elhunyt Miss Elizabeth Hawley alkotott meg úgy, hogy a hatvanas évektől kezdve kikérdezett minden hegymászót, aki áthaladt Katmandun. Fogtam ezt a himalájai adatbázist, és lekértem a baleseteket, amelyek az Annapurnán fordultak elő, hogy együtt járásokat keressek az adathalmazban: hol és mikor történnek a tragédiák. A balesetek zöme nem a fölső régióba fordul elő, ahol a ritkuló légkörnek megfelelően fogy a szervezet rendelkezésére álló oxigén, ami indokolná, hanem hatezer méteres magasságban, a Célkereszt kuloár nevű hógyűjtő folyosó oldalában, és jellemzően reggel 7.30 és 9.00 között. Az együtt járások alapján és a képeket nézve logikus magyarázatnak tűnik, hogy itt az útvonal fölött van egy függő gleccser, amit a reggeli órákban ér napsütés. Ettől a jég belső szerkezete elenged, és rázuhan azokra a mászókra, akik elhaladnak alatta. Az erre kidolgozott stratégiám az volt, hogy kötök magammal egy paktumot, miszerint nem haladok át ezen a szakaszon reggel 7 óra után, inkább fölkelek éjszaka és sötétben mászom, amikor hidegebb is van, hogy ilyen kockázatvállalással ne veszélyeztessem a cél elérését. A stratégiai felkészülés után ott van a mentális felkészülés: a maradék kockázattal is szembe kell néznem, mert így is marad bőven elegendő veszélyes képletem.”
  1. A folyamat közepe táján járunk, és még csak ekkor kezdődik el a munka, melynek minősége előreviheti, illetve hátráltathatja is a cél elérését. „Az is munka, amikor még az expedíció indulása előtt megeszem a spenótot és folyamatosan edzem magam, hogy hatékonyan tudjak mozogni a hegyen. De az is munka, amikor cipeljük fölfelé a felszerelésünket és tábort építünk.

  1. Szorosan kapcsolódik a munkához, annak menetét esetenként befolyásolhatja a kitartás és az alkalmazkodás. „A kitartás abból áll, hogyha kötöttem magammal egy megállapodást – mert annak idején világosan láttam, hogy ez a célom, emlékszem arra, hogy milyen vágyból sarjadt ez a cél, és akkor igent mondtam a munkafolyamatra, akkor igenis megvalósítom. De ha bizonytalan vagyok a motivációmban, annyit akkor is megteszek, hogy teszem az egyik lábam a másik után, mert megállapodtam magammal, hogy az egyik lábam a másik után fogom tenni. A 60-80 emberből, aki 2016-ban az Annapurnán volt, csak kevesen jutottunk el a célegyenesig, és ennek nem a veszedelmes függőgleccser volt az oka, hanem egyszerűen hazamentek, mert volt egy több mint tíz napos időszak, amikor esett a hó és kilátástalannak tűnt minden. Semmi mást nem kellett csinálni, csak ülni az alaptáborban és beszélgetni a lábujjaimmal. Ennyi volt a feladat, de ez sokkal több embert hazaküldött, mint a veszedelmes és halálos Célkereszt kuloár.”

6. Miután elvégeztük a feladatot, kiderül, sikerre vezetett-e vagy sem. Erre is érdemes készülni, a lehetséges befejeződésekre. „Annak idején, 2003-ban jártam először nyolcezres csúcson, ez a Gasherbrum II volt, s annyira nem voltam rá fölkészülve, hogy felérve nem, csak visszafelé vettem észre, hogy úristen, fönt voltam a csúcson, de már 300 méterrel lejjebb vagyok. Egyszerűen nem éltem át, mert nem készültem fel arra, hogy lesz egy ilyen végpontja. A négy nyolcezres közül, amit sikerült megmásznom, a Cho Oyu csúcsán volt tényleg katarzis élményem a csúcson. Senki nem garantálja a katarzisélményt, én magam sem várom el. Akkor kivételesen úgy alakult, hogy a körülmények ideálisak voltak, volt elég időm, fizikailag éreztem, hogy erős vagyok és vannak tartalékaim, a lemenetellel kapcsolatban sem voltak kétségeim, az időjárás is stabil volt, gyönyörű szép idő volt. Az Annapurna sikeres mászás volt, de csak ültem a csúcsán, mert nagyon féltem tőle, egy hóátfúvásos csúcsa van neki, egy sipka, a házgerincen sétáló öregembernek a sipkája. Erre a hóátfúvásos sipkára nem mertünk ráállni, mert féltünk, hogy letörik az egész. Semmilyen katarzisélményem nem volt, az egyetlen dolog, ami foglalkoztatott, hogy húzzunk innen, amilyen gyorsan csak lehet. És olyan is van, hogy egy hosszú folyamat után nem érem el sem érem a csúcsot. 2014-ben 150 függőleges méter hiányzott az Everest csúcsához. Ilyenkor esetleg meg kell kérdeznem magamtól, hogy volt-e értelme a sok-sok energiabefektetésnek, érzelmi-fizikai terhelésnek.”

  1. A végén, a cél elérése vagy el nem érése után adjunk időt annak, hogy levonjuk a tanulságokat. Ez a reflexió, a tanulás, elengedés a hosszú, összetett projektek fontos fázisa. „1998-ban, amikor elmentünk a Tirich Mir-re, én lebetegedtem és nem is próbálhattam a csúcsot, de a csapatunkból két embernek sikerült, viszont az egész expedíciós folyamat nagyon sokat adott nekem emberileg-lelkileg. Ez után úgy adódott, hogy itthon rengeteg időm volt reflektálni, mert bezártak a László kórház trópusi betegségek osztályára tíz napra. Nagyon élveztem, hogy van terem és időm, hogy gondolkozzam azon, mi történt velem. Ezért a későbbiekben már szándékosan rendeltem hozzá időt és teret. Másik példa, 2015-ben kb. háromszázan voltunk fenn a Manaszlun próbálkozók, kevesebb, mint egyharmadunk érte el a csúcsot. Az alaptáborból ketten voltunk, akik gyalogosan jöttünk le a Manaszluról, mindenki más helikopterrel. Ez engem egy kicsit még bántott is, olyan volt, mintha a többiek csak ki akarnák pipálni a csúcsot, és egyáltalán nem számít, hogy milyen változások történtek. Lehet, hogy túlzónak hangzik, de azt gondolom, hogyha nem rendültem meg, nincs katarzisom, semmilyen változás nem történt bennem, akkor a fene megette az egészet.”

Dávid azzal zárta előadását, hogy a körfolyamat közepébe beillesztette magát, amit ugyan nem szívesen vállalt föl elsőre, de belátja, az expedíciós hegymászás egy önközpontú tevékenység „olyan értelemben, hogy én akarok átélni valami magasztosat, én akarok megtapasztalni valamit, én akarok egy picivel jobb emberként visszatérni. Elérni eredményeket, megoldani technikai kihívást… Fontossá vált számomra az évek során, hogy a folyamat végén haza tudjak onnan hozni ebből valamit. Jó lenne, hogyha miután körülöttem végigforgott ez a folyamat, és lejöttem, utána ezekkel a minőségekkel, a tapasztalataimmal tudnék idelent mosogatni, vagy házat építeni a hajléktalanoknak, egyszóval olyasmit, ami nem körülöttem forog.”

A következő alkalommal, március 29-én, csütörtökön, Andrási Tamás online marketing szakember lesz az SHL Tréningakadémia vendég előadója, aki arról fog beszélni, hogyan lehet hatékonyan építeni a munkáltatói márkát a virtuális térben.

Az előadás videós összefoglalója ITT megtekinthető.

Írta: B. É.