Teremíjász országos bajnokság volt a hétvégén a Fusionban

0
944

Többször adott már az elmúlt években is otthont Budaörs a teremíjászoknak, eddig a városi sportcsarnokban. Az idén először egy magánlétesítményben találtak megfelelő helyet, a hatalmas alapterületű Fusion Élményközpontban.

Ami tele is lett a sportolókkal, hiszen a 2018-as év a nevezési létszámrekordokról szól, legalábbis az első két hónap ezt bizonyítja. A március 17-18. között zajló WA Teremíjász Országos Bajnokság 318 nevezővel startolt. A kvalifikációhoz kötött országos megmérettetésre a fiatal korosztály is szép számban képviseltette magát: 152 húsz év alatti versenyző állt a lővonalra. A Magyar Íjász Szövetség kiemelten fontosnak tartja a sportolói utánpótlás fejlesztését, ezért is nagy eredmény ez a szám a rekordnagyságú nevezés mellett. Összehasonlításként 2015-ben 206 íjász nevezett a bajnokságra, amelyből 92-en voltak 20 év alattiak.

Végül a férfiaknál a szegedi Banda Árpád győzött az olimpiai kategóriában, a nőknél Kerecsenről Örkény Lili, a csigások versenyeiben pedig Péller József  (egyesülete az Eleven),  illetve Kun Alíz (Celőke) vihette haza az aranyérmet.  Budaörsi íjászt egyelőre nem tudunk kiemelni.

További eredmények: olimpiai férfi: 2. Buzás Károly (Ráckeve SE), 3. Dezső János (Hajdúíjász); olimpiai nő: 2. Sándor Alíz (Pilisi Királyi Íjászok), 3. Höhn Gréta (Szegedi SE), csigás férfi:2. Berényi József (Kaposíjász), 3. Halász Attila (Hajdúíjász), csigás nő: 2. Nagy Éva (Alibi ÍE)

További versenyszámok: Barebow, Vadászreflex, Longbow, Történelmi. Korosztályok: szenior, felnőtt, ifi nők és férfiak, kadet, serdülő, gyermek fiúk és leányok.

A versenyen azok indulhattak, akik teljesítették a kvalifikációs szintet, azaz a kijelölt regionális versenyek valamelyikén irányzékos kategóriáknál 400, irányzék nélküli kategóriáknál 250 pontot értek el.

A Fusion szombaton reggel hétkor nyitotta ki a versenyzők előtt a kapuját és a regisztráció, technikai ellenőrzés után 8:45-kor került sor a megnyitóra. Ezután jött négy sor bemelegítő lövés és a rangsoroló forduló a legjobb nyolc közé jutásért. Az eredményhirdetése a serdülő és gyermek, valamint a kieső- és döntő fordulókban nem szereplő kategóriák részére koradélután zajlott. A kieső- és döntő fordulók után az eredményhirdetés délután ötkor volt.
Vasárnap az előző napi menetrend szerint, minden korosztály számára Olimpiai és Csigás kategóriákban zajlott a megmérettetés. A kieső- és döntő fordulóba minden 5 fős, vagy 5 főnél népesebb kategória, szenior, felnőtt, ifi, kadet korosztály rangsoroló fordulóinak első 8 helyezettje került be. A kieső- és döntő versenyszakaszban az olimpiai kategóriák versenyzői szett rendszerben, a többi kategória versenyzői göngyölített rendszerben lőttek.

Forrás: MTI, Magyar Íjász Szövetség honlapja, fotó Fusion

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here