Kerüljünk ki a rossz hírek spiráljából!

0
500

Nem tesznek jót a lelkünknek a negatív hírek

“Még nem lélegezhetünk fel” – írták a lapok tavaly áprilisban. Aztán novemberben, idén januárban és márciusban is, és már egy éve. A koronavírus-járvány kitörése óta mindenhonnan áradnak a negatív hírek, így nem csoda, ha egyre fáradtabbak vagyunk, a kiégés egyre több tünetét tapasztaljuk, amikor olvassuk őket. Pedig a választás a mi kezünkben van – mondja Gergics Dániel kommunikációs tréner, aki  Motiváló Híradót indított aYouTube-csatornáján.

“Az ismétlődő negatív hírek befolyásolják a lelkiállapotunkat. Kilátástalanságot okoznak, az az érzésünk támad tőlük, hogy nincs kiút, nincsen fény az alagút végén. Feltehetjük a kérdést, hogy mi értelme egyáltalán élni, a világban benne lenni?Gergics Dániel kommunikációs tréner szerint a rossz hírek fogyasztása már csak azért is ártalmas, mert arra kondicionál bennünket, hogy csak a negatívat lássuk magunk körül – ez pedig már ténylegesen befolyásolja az életünket, körülményeinket, kapcsolatainkat. Jó példa erre az a lány, aki a szakítása után mindenütt olyan autókat látott, mint amivel a volt barátja járt. A férfi ugyanakkor mindenütt a szemüveges lányokat vette észre, mint amilyen a barátnője volt.

“Ez természetesen azért történhetett meg, mert arra fókuszálunk a külvilágban is, ami éppen bennünk zajlik. Meg kell találnunk az egyensúlyt abban, hogy mit engedünk be. Az áldozatszerep sokaknak kényelmes, az emberek egy jelentős része szereti magát sajnáltatni. Pedig a legtöbbször van választásunk, és nem hivatkozhatunk arra, hogy a körülmények áldozatai lennénk” – vélekedik Gergics.

Átélhetőbbé tehetjük, hogy örömteli dolgok is történnek a világban. Mindez a hírekre is érvényes: könnyű amiatt panaszkodni, hogy ömlik ránk a világban történő rengeteg rossz dolog, de valójában mi döntjük el, hogy mit szeretnénk meglátni. Mit tehetünk, ha fontos számunkra a tájékozottság, de nem akarunk depresszióba zuhanni?

Mérlegelnünk kell, mire tudunk hatással lenni a világban és mire nem. Ha meglátok egy szalagcímet, az első kérdésem mindig az: tudok-e hatással lenni erre? És vajon tudja-e a hétköznapjaimat befolyásolni, ha tudok erről? Fontos, hogy felismerjük, szükségünk van-e az adott információra, vagy csupán azt érjük el általa, hogy még jobban elkeseredünk” – mondja a szakember.

“Évekig olvastam a híreket tévében, rádióban, aztán máshová sodort az élet, de mindig is nagy szerelmem maradt a híradózás. Sosem éreztem magam komfortosan attól, hogy elsőként tőlem hallják meg a nézők a negatív híreket, viszont a szakma nagyon is hiányzik. Ezért indítottam el a Motiváló Híradót a YouTube-csatornámon. Hiszen most is vannak jó hírek a világban, csak kevesebb teret adunk nekik.”

A kéthetente, szombaton jelentkező adás éppen ezen igyekszik változtatni: olyan híreket gyűjt össze a világ minden tájáról, amelyek a mostani rosszhír-áradat közepette is pozitívak. A cél felpezsdíteni, motiválni, inspirálni az embereket, akik számára így átélhetőbbé válik, hogy örömteli dolgok is történnek a világban.

“Mások sikereiről és eredményeiről hallva a saját agyunkat is könnyebb arra programozni, hogy beengedjük a jót is. Hiszen aki a válságban meg tudja találni a lehetőséget, az fog nyertesként kijönni belőle” – zárja gondolatmenetét Gergics Dániel.

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here