Jól sikerült az első tábori hét a nem túl nyárias időben

0
46

Múlt héten, a vakáció első hetében megnyitottak a budaörsi nyári táborok. Bár június 15-én még volt olyan iskola, ahol bizonyítványt osztottak, azonban ez a táboroztatások megkezdését nem befolyásolta. Az időjárás ugyan nem éppen kegyes, de a gyerekek így is élvezhetik kortársaik társaságát és a tábori élményeket.

A Csiki Pihenőkertben három táborral indították a nyári szezont. Az Ave Caesar! római kori kalandtábor résztvevői ásatási játékban vettek részt, ókori öltözéket és katonai fegyverzetet készítettek, az utolsó napon pedig egy kis történelmi színdarabot is előadtak.

A Divat tábor résztvevői a valódi varrógéppel varrás mellett batikolással és egyéb technikákkal festettek textileket, de divatrajzokat is készítettek. A tábor végén ők is felléptek egy jól megkoreografált divatbemutató keretében.

A Lazuljunk végre! fantázianévvel ellátott táborban szabadidős csapatjátékokkal, főleg a méltán népszerű számháborúval töltötték idejüket a gyerekek, de előkerültek a társasjátékok is.

A vakáció első hetében szervezett mászótábort a Spirit Boulder, építésztábort a Húsznegyven, hip-hop tánctábort a Tornado Hungary és kézműveskedő tábort a Szárnyaló Fejlesztőház a Fantazmagóriában.

A sporttáborok közül pedig a BSC karate szakosztálya is megkezdte a táboroztatást a sportcsarnokban, illetve annak udvarán.

 

A képek forrása a táboroztatók Facebook oldala.

Kapcsolódó cikkünk: ITT