Foci NB II: Nagy az esély, hogy a Budaörs feljuthat az NB I-be

0
149

Foci NB II: Fordulatos mérkőzésen nyert tegnap 3:2-re a Budaörs Debrecenben

A labdarúgó NB II 19. fordulójában a sereghajtó Debreceni EAC a második Budaörsöt látta vendégül november 29-én. Egy könnyen felejthető első félidőt egy kifejezetten élvezetes, gólokban dús második játékrész követett. A Budaörs Pethő Bence 90. percben szerzett góljával nyerte meg a mérkőzést.

Előtte a múlt hét közepén, november 25-én – két vesztes meccs után – tudott ismét nyerni a BSC, amikor a 18. fordulóban csapatunk – a jó formában lévő – Haladást fogadta a „hazai” pályán Tatabányán, és az első győzelmére hajtott a szombathelyiek ellen. Márkus Tibor együttese nem hagyott kétséget a győztes kilétét illetően, hiszen – igazságosan elosztva – félidőnként két-két gólt berámolva fölényesen megnyerte a találkozót.

Ezzel az őszi szezonzáró után az NB II tabelláján a második helyen várjuk a folytatást. Igaz, hátra van még a tavaszi szezonból két előrehozott forduló, ezért következő vasárnap a DVSC csapatát fogadjuk Tatabányán. A meccset a Duna televízió élőben közvetíti majd, információnk szerint 19,30-tól. Az idei zárómeccs pedig két hét múlva lesz Siófokon.Külön érdekesség, hogy az őszi szezonban nem játszottunk döntetlent” – osztotta meg a csapat egyik fő szurkolója Torma János közösségi oldalán.

Márkus Tibor vezető edző értékelése a DEAC elleni mérkőzés után: „Végig izgalmas volt a mérkőzés, de szerencsére számunkra jól alakult. Az első félidőben a semmiből kaptunk gólt, így futnunk kellett az eredmény után. Sok helyzetet alakítottunk ki, és ezek közül hármat értékesítettünk, így nem érdemtelenül szereztük meg a három pontot.”

A DEAC – BSC mérkőzés összefoglalója

Nem a legjobb lelkiállapotban várták a sereghajtó DEAC játékosai a második helyezett Budaörs elleni mérkőzést, hiszen legutóbbi három mérkőzésüket egyaránt egy góllal veszítették el, a kaposvári és a pécsi vendégjáték alkalmával ráadásul az utolsó percekben kapták a vereséget jelentő gólt.

Eseménydúsan indult a mérkőzés, az első percekben mindkét csapatnak volt egy-egy kisebb lehetősége. A folytatásban a Budaörs játszott fölényben, a DEAC játékosai saját térfelükre tömörültek, és a kontratámadásokra építettek. Komolyabb helyzet nélkül született meg a mérkőzés első gólja: a 26. percben Menyhártot ítélte szabálytalannak a játékvezető a tizenhatoson belül, a büntetőt Spitzmüller értékesítette. A 37. percben a vendégek is tizenegyest rúghattak, de Molnár Csaba fölé lőtt, így 1–0-s DEAC vezetéssel vonulhattak szünetre a csapatok.

A második játékrészben az elsőhöz hasonló volt a játék képe, a hazaiak az előny birtokában szervezetten védekeztek, úgy nézett ki, hogy sok izgalmat nem tartogat a mérkőzés, szűk fél óra után azonban kinyílt a gólcsap. A 73. percben Sajbán Miklós fejessel egalizált, majd két percre rá, Pethő Bence használta ki Szabados hibáját, és 16 méterről a jobb felső sarokba bombázott (1–2). A hirtelen kapott két gól nem roppantotta össze az egyetemi csapatot, a 78. percben Nikitscher centerezése után Damásdi egyenlített (2–2). A hajrában a Budaörs minden követ megmozgatott a győzelem megszerzése érdekében, ami a 90. percben Pethő Bence remek centermunkájának köszönhetően össze is jött, a vendégek támadója beforgatott egy hazai védőt, majd 5 méterről a jobb alsó sarokba lőtt. 2–3

Folytatódott tehát a DEAC pechsorozata, hiszen ismét egy 90. percben kapott góllal maradtak alul a hazaiak, ezt bizony nem lehet könnyű feldolgozni. A budaörsiek viszont boldogan szállhatnak buszra, hiszen fordulatos mérkőzés után három ponttal távozhattak Debrecenből, és továbbra is a tabella második helyén állnak.

A fentiek szerint tehát nagy az esély, hogy a Budaörs feljuthat az NB I-be, miközben a korábbi ígéretek ellenére még mindig nem Budaörsön az Árok utcában játsszák a hazai mérkőzéseket, hiszen annak felújítása évek óta húzódik. (Itt írtunk az okokról 2017-ben!) Legfrissebb (2020. november 30-i) információnk szerint a klub most már valóban csak a használatba vételi engedélyekre vár, amiket decemberre ígértek az illetékes hatóságok. És ha ez megtörténik, utána talán jöhet a sportolók általi birtokbavétel…

Fotó: Kovács Péter, forrás: https://www.nemzetisport.hu/labdarugo_nb_ii/nb-ii-debreceni-eac-budaors-2797369, továbbá bsc19245.hu és a budaörsiek Fb. oldal Torma János bejegyzése