Foci NB II: Budaörsi győzelem Soroksáron

0
285
Kiváló kapusteljesítmény és egy gól döntött.

A Merkantil Bank Liga 14. fordulójában a 15. helyezett Soroksár a 17. helyezett Budaörsöt látta vendégül vasárnap, október 31-én. A Soroksár sárga-feketében, a Budaörs zöld-fehérben lépett pályára. A találkozó nagyobb lehetőségei a hazai csapat előtt adódtak, de a Budaörs kapusának, Tóth Gábornak az eszén nem sikerült túljárniuk. A Budaörs ellenben egyszer betalált, és győzelmének köszönhetően pontszámban beérte a Soroksárt.

Soroksár – Budaörs 0-1

Összefoglaló:

Az első félidő egyetlen igazi és egyben legnagyobb helyzetére egészen a 40. percig kellett várni, Lőrinczy passza után Korozmán állhatott szemben egy az egyben Tóth kapussal, de a soroksári játékosnak nem sikerült túljárnia a hálóőr eszén.

A második félidő elején némiképp váratlanul szerzett vezetést a Budaörs, az 50. percben Molnár Csaba mesterien tekert 17 méterről a kapu bal felső sarkába. A folytatásban a Soroksár próbált többet támadni az egyenlítés érdekében, de Tóth Gábor eszén nem tudtak túljárni Lipcsei Péter tanítványai. A budaörsi kapus két alkalommal is óriási ziccert fogott, így oroszlánrészt vállalt a budaörsi sikerből. 0–1

Fotó: Nemzeti Sport/Árvai Károly

Gabala Krisztián értékelése:
Ha egyszerűen fogalmaznék, akkor azt mondanám, hogy szerencsés körülmények között hoztuk el a három pontot Soroksárról, de mivel nem hiszek a szerencsében, így azt mondom, hogy főként kapusunk remek teljesítményének köszönhető a győzelmünk. Nemcsak a három pont miatt vagyok büszke a srácokra, hanem amiatt is, hogy újabb mérkőzést hoztunk le kapott gól nélkül.

A következő fordulóban Ajkát fogadja Budaörs. A mérkőzést vasárnap (11.07.) 13 órától játsszák.

A mérkőzésről további részletek ITT olvashatók.

Korábbi cikkeink a bajnokságról ITT érhetők el.

Forrás: bsc1924.hu és nemzetisport.hu 

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here