Együttműködés a családban, harmónia a párkapcsolatban

0
123

Baktay Zelka és Baktay Miklós pszichológus-házaspár volt a Gróf Bercsényi Zsuzsanna Városi Könyvtár vendége szerda este, és Csabay Károly igazgató beszélgetett velük. A másfél óra során szó volt az általuk vezetett párterápiák jellegéről, az ideális családmodellről, az evolúció törvényszerűségeiről és kiderült az is, mi jelenleg a legsúlyosabb pszichológiai probléma Magyarországon.

Szerda este a könyvtárban, mintegy tucatnyi hallgató előtt, a Pódiumbeszélgetés elnevezésű műsorsorozat részeként Csabay Károly egy pszichológus házaspárral készített interjút. Baktay Zelka és férje, Baktay Miklós mintegy húsz éve vezetik magánpraxisukat, ahol elsősorban párterápiával foglalkoznak, amit ők inkább úgy neveznek, hogy alkotó együttműködés a hozzájuk fordulókkal. Csabay Károly első kérdése magára a párterápiára irányult, ezért sok mindent megtudott a hallgatóság. Szerintük egyébként sem lehet az embereket egyénileg kezelni, mert az ember társas lény és mindig valamilyen rendszerben él, amit figyelembe kell venni a terápia során.

Zelka és Miklós azt hangsúlyozzák, hogy a férfi-női kapcsolat, illetve a családmodell jellegét (melyben férfi és női szerepek külön vannak) azok a több száz millió év során kialakult evolúciós törvényszerűségek jellemzik, amelyeket a baromfiaknál is megfigyelhetünk: a tyúk a csibéket gondozza, míg a kakas vigyázza és eteti is a tyúkokat, megfigyelték például, hogy gilisztát kapar ki a földből számukra. A harmonikus, együttműködő párkapcsolat is csak akkor létezhet, ha a felek elfogadják, hogy a nőnek és a férfinak más-más a szerepe, helytelen egyformáknak tekinteni őket. „Ha nincsenek nemi különbségek, abból versengés alakul ki és küzdelem” – magyarázta Zelka. „És a küzdelemben a férfiak maradnak alul, mert ahol konfliktus van, onnan kimegy a férfi” – fűzte hozzá Miklós, és azt is hozzátette, egészséges férfi nem bántja a nőt, inkább kivonul. A veszekedés egyébként is méltatlan és pusztító helyzet.

A Baktay házaspár a tágabb értelemben vett családot tekinti rendszernek, melynek a párkapcsolat az alapja ugyan, de nem lehet teljesen különválasztani őket egymástól, és nem is kell. Szerintük valójában az ember ideális életközössége a horda. Amikor két ember összeházasodik, a násznépnek nem csak megünnepelnie kell ezt a lakodalmon, hanem segítenie is, ahelyett, hogy amint alkalom kínálkozik rá, összeugrasztják a párt. „Felelősek is a párért, inkább az a dolguk, hogy problémás helyzetben segítsenek abból kikecmeregni” – mondta Miklós. A gyerekek számára is fontos lenne, ha ezeket a rokonokat be lehetne engedni életükbe, mert „minél több ember van a gyerek életében, annál nagyobb az ő virágos kertje” – tette hozzá. A beszélgetés végén a kérdések közt volt erre vonatkozó: az egyik kérdező több ismerőse is, akik nagymamák, azzal szembesültek, hogy jószándékúan szeretnének beleszólni a gyereknevelésbe, de ellenállásba ütköznek és meg is romlik a kapcsolatuk a fiatalokkal. Zelka rámutatott: kívülről beleszólnak, vagyis nem részesei napi szinten az életüknek. Márpedig a feszültségmentes kapcsolathoz szükséges, hogy gyakran találkozzanak, a nagymamák részesei legyenek unokáik életének. Ha csak ünnepnapokon jönnek össze, és hirtelen egyszerre ömlenek a fiatalokra az elvárások, abból csak konfliktusok születnek. Ráadásul a rendezett kapcsolattal mindenki csak nyerne. A szülők azért, mert ha néha rábízzák a nagyszülőre gyermekeiket, akkor ők maguk tudnak időt fordítani párkapcsolatuk gazdagítására, ami jó hatással lesz együttműködésükre, így gyermekeik a kiegyensúlyozott szülők mellett magabiztos felnőttekké válhatnak. A nagyszülő nyeresége, hogy foglalkoztatottsága révén többet mozog, hamarabb észreveszik, ha gond van például a csípőjével, illetve a manapság egyre gyakoribb Alzheimer-kór ellen is hatásos, ha többet foglalkoztatja elméjét, illetve maguk a társas kapcsolatok is.

A párterápia szükségessége azon múlik, a felek megelégszenek-e kapcsolatukkal. Ahogy Zelka fogalmaz: „Szeretnék-e azt, hogy a gyerekük harminc-negyven év múlva így éljen?” – ezt a kérdést szokta feltenni a pároknak. A pszichológus házaspár csak a nárcisztikus személyiségzavaros emberrel nem tudnak mit kezdeni, mert az egy betegség, amire még nem tudnak gyógymódot, viszont egyre jobban terjed, mert mai világunk elősegíti kialakulását. Az emberek elveszítik gyökereiket, elkerülnek messzire az övéiktől, bármit mondhatnak magukról, ellenőrizhetetlen az életút. A média hatása a másik kiváltó ok, mely az egyén jólétét, az önzést népszerűsíti. Általában mindehhez társul valamilyen testi vagy lelki bántalmazással teli gyermekkor, ami megtanítja arra, hogy mindig figyelje a környezetét és a bántalmazó szülő kompenzálásaként magában kialakít egy szerető, elfogadó szülőt, aki dicséri, de akkor is, amikor tényleg nincs oka rá és feloldozza, ha rosszat tesz. Ebből jön az, hogy olyan elégedett magával.

A nárcisztikus személyiségzavaros ember jellemzői közé tartozik, hogy mindig mindent jobban tud, a törvény felett állónak tartja magát, s ha hibázik, másra hárítja a felelősséget. Különösen jó abban, hogyan csavarja el kiszemeltjének fejét: az ’áldozat’ nem tud neki ellenállni, mert úgy érzi magát, álmai válnak valóra. A baj akkor kezdődik, ha egy ilyen párnak, ahol az egyik fél nárcisztikus tüneteket mutat, gyermeke születik, mert az egészséges szülő feltétlen szeretetet érez gyermeke iránt, de az önző nárcisztikus nem tűri, hogy rajta kívül párja mást is szeressen, így rendszerint bántalmazóvá válik.

A könyvtárigazgató végül a legfrissebb tudományos munkájukról is kérdezte a házaspárt. Zelka írt egy doktori disszertációt abból, hogy milyen fontos a kisiskolás kislányoknak a hosszú haj. „A hosszú hajú lányok jobb pozícióban vannak a közösségben, érzelmileg magabiztosabbak” – magyarázta Zelka. „Az anyai gondoskodás, az érintés tovább tart a hosszú hajúaknál, mert a rövidet már akár egy ötéves is meg tudja magának fésülni. Ez a meghosszabbított kötelék meghozza azt az előnyt, ami meglátszik egy iskolai osztály szociometriájában, ahol a rokonszenvi választásokat nézzük, hogy kinek hány rokonszenvi választása van, meg hány kölcsönös kapcsolata – lehet látni a szociogramból, hogy kik a hosszú hajú lányok.” Ehhez interjúkat csináltak gyerekekkel, akiknek iskolakezdés előtt praktikus okokból levágták a hosszú haját, és kiderült, hogy még évek múlva is csak sírva tudnak róla beszélni, valószínűleg ez a trauma az egész életükre kihat.

A könyvtárban az ilyen és hasonló előadások után még lehetőség van pogácsa és üdítő mellett kötetlenebb formában elbeszélgetni az előadóval vagy egymással. Ezúttal is sor került erre, és még bő félóráig tartott a beszélgetés a könyvespolcok mellett.