E-bejelentővel gyorsabb az ügyintézés a szolgáltatóknál – a Telekuckóban segítenek

0
185

Az e-bejelentő alkalmazás (szolgáltatás) olyan díjmentes ügyintézési lehetőséget biztosít, melynek lényege, hogy az erre szolgáló informatikai felületen egyszerűen és gyorsan be lehet jelenteni a közműszolgáltatók felé az adatváltozásokat és el lehet intézni a közművek átíratását.

Korábban, ha az adatainkban vagy a felhasználó személyében módosulás történt, külön – külön kellett felkeresnünk a velünk szerződésben álló közműcégek ügyfélszolgálatát és ott kellett bejelentenünk a változást. Annak, aki legalább egyszer már végig csinált egy ilyen procedúrát, valószínűleg hosszú időre az emlékezetébe vésődött, mennyi utánajárással, bosszúsággal és feleslegesen eltöltött várakozással járt az ügyintézés. Mindez ma már feledhető, hiszen az új rendszerben pár kattintással egyszerűen és kényelmesen elvégezhető az, amiért régebben órákat kellett sorban állni vagy – szerencsés esetben – ücsörögni az ügyfélszolgálatokon.

Az e-bejelentő alig másfél évvel ezelőtt 30 közműszolgáltató részvételével indult el, mostanra viszont az országban működő valamennyi víz-, gáz-, elektromos áram- és távhő szolgáltató csatlakozott hozzá. Így már minden településen használható a rendszer, függetlenül attól, hogy azon a területen melyik cég szolgáltat. A csatlakozók sora a későbbiekben várhatóan bővül a távközlési szolgáltatókkal is.

Az e-bejelentőben történő ügyintézéshez előzetes regisztráció szükséges, ezt az alkalmazás weboldalán lehet elvégezni: www.e-bejelento.gov.hu. Regisztrálni azok tudnak, akik rendelkeznek a Központi Azonosítási Ügynök (KAÜ) valamely azonosítási megoldásával és a hozzá tartozó tárhellyel. Ennek legáltalánosabb formája az ügyfélkapu. Ha azonban valakinek nincs ügyfélkapuja, az nem feltétlenül jelenti azt, hogy nincs KAÜ azonosítója sem. Aki bizonytalan az azonosítója létét illetően, az kattintson az e-bejelentő oldalán a Tudásbázis linkjére, majd a „Regisztráció” cím alatt ellenőrizheti, hogy rendelkezik-e KAÜ azonosítóval (https://e-bejelento.gov.hu/tudasbazis/altalanos-tudnivalok).

Akinek van ügyfélkapuja vagy más KAÜ azonosítója, az a weboldalon történt regisztrációt követően maga intézheti az ügyeit. Ha nincs megfelelő eszköze vagy bizonytalan annak használatában, bármelyik kormányablakban személyesen is megteheti a bejelentését vagy kérhet segítséget a Telekuckóban.

A bejelentő rendszer használatát előzetes regisztráció nélkül megtekinthető nyomtatványminták, szöveges útmutatók és oktatóvideók segítik. A videók a kezdőoldalon lefelé görgetve a „Tutoriál videók” címszó alatt érhetők el. A Tudásbázisban részletes leírások olvashatók az intézendő ügyekről, az eljárás menetéről, valamint ott találhatók meg a kitöltendő iratminták is.

Az e-bejelentő hasznos szolgáltatása az automatikus adatváltozás-bejelentésre történő feliratkozás, vagyis annak lehetősége, hogy a feliratkozó a személyi adat- és lakcímnyilvántartásban esetlegesen bekövetkező adatváltozásainak automatikus továbbítását kérje a vele szerződött közüzemi szolgáltatókhoz. Azok az ügyfelek élhetnek vele, akik az úgynevezett Rendelkezési Nyilvántartásban előzőleg már rögzítették az alaprendelkezésüket (nyilatkoztak arról, hogy engedélyezik-e hivatalos ügyintézéseik során az internetes  vagy telefonos ügyintézést és meghatározták a hivatalos ügyekben kapcsolattartásra használható elektronikus és postai adataikat). A feliratkozás végrehajtását szintén szöveges leírás és oktatóvideó segíti.

Írta: Kailinger Ildikó, a budaörsi Telekuckó vezetője

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here