Bútorokkal segített a JYSK a látássérülteknek

0
404

A JYSK budaörsi áruházában Szilvási Krisztina, a cég kommunikációs vezetője átadta tegnap a BULÁKE szociális csoportjának a számukra adományként összekészített bútorokat Nyikes Fatimének, az egyesület elnökének. A két szervezet között a kapcsolat a budaörsi városháza közreműködésével jött létre. Az eseményen jelen voltak a BULÁKE új irodájában (ahova a bútorok kerülnek) dolgozó munkatársai és a média képviselői is.

A Buda-Környéki Látássérültek Közhasznú Egyesülete (BULÁKE) december elején nyitott új, akadálymentes irodát a Patkó utca 1. szám alatt, amely az ügyintézésen és tanácsadáson kívül tematikus programoknak és klubrendezvényeknek is helyszínt biztosít. Ennek berendezéséhez nyújtott most segítséget a tavaly ősszel felújított JYSK áruház a termékeivel. A több mint félmillió forint értékű berendezési tárgyakat, melyek között irodai, összecsukható és étkező székek, könyvespolc, lámpa és fogas is van, tegnap délelőtt a dán kiskereskedelmi áruházlánc budaörsi üzletében kapta meg az egyesület.

„Nagyon örülünk, hogy segíteni tudjuk a BULÁKE szociális csoportjának mindennapi munkáját azzal, hogy hozzájárulhatunk annak kényelmesebbé, praktikusabbá tételéhez” – mondta Szilvási Krisztina, a JYSK kommunikációs vezetője. Kiemelte, hogy a JYSK számára fennállása óta kiemelten fontos, hogy nonprofit szervezeteken keresztül támogassa a rászorulókat és hogy jó ügyek mellé álljon, legyen szó hátrányos helyzetű családok megsegítéséről, ukrajnai menekültek pártfogásáról vagy akár sport támogatásról. Ősszel például a JYSK volt a névadó szponzora a Balaton Maraton futóversenynek, ezzel a támogatással az egészséges életmódot kívánt népszerűsíteni mind kollégái, mind pedig a vásárlói körében. Azt is fontosnak tartják, mint felelős vállalat, hogy az áruházak közelében működő civil szervezeteket segítsék. „Mi is aktívan keressük, hol tudunk segíteni és szívesen támogatjuk a hozzánk fordulókat – legutóbbi, karácsonyi jótékonysági akciónkban például az Autistic Art által fenntartott lakóotthonoknak gyűjtöttünk vásárlóink segítségével. Ezúttal azonban a BULÁKE munkatársai kerestek meg bennünket a budaörsi polgármesteri hivatalon keresztül” – tájékoztatott.

A BULÁKE elnöke, Nyikes Fatime köszönetként felajánlotta gyógymasszázs szolgáltatásukat az áruház dolgozóinak.

A városvezetés nevében az eseményen Hauser Péter (BFE) önkormányzati képviselő volt jelen, aki elmesélte, hogy a megkeresésük azonnal pozitív fogadtatásra talált.

A JYSK alapvetően a kedvező áron kínált lakberendezési kellékeiről ismert, de áruházaiban irodai bútorokat és kiegészítőket is találni. A tavaly indult Business to Business üzletága pedig a vállalkozások számára szükséges termékeket kínálja, professzionális támogatással és rugalmas kiszállítással.

 

 

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here