Budaörs új kapitánya, dr. Pál Adrián: „A rendőr az civilben is rendőr”

0
7943

Bár bűnügyi területen dolgozott Budaörs új rendőrkapitánya mielőtt ide került, dr. Pál Adrián rendőr alezredes itt és most a legsürgősebb problémának az egyre növekvő ittas vezetést tartja, amit szeretne visszaszorítani – nyilatkozta lapunknak. Elődjével szemben nem él városunkban, de feleségével és két kisgyerekével hamarosan a szomszédba költözik, ÚjBudára.

 

Mit jelent az, hogy megbízott kapitány? Számíthatunk azért önre hosszabb távon?

Remélem, hogy igen. Ahhoz, hogy a kinevezésemet véglegesítsék, a mestervezető képzésem még hátra van, de a sikeres szakvizsgát már letettem. Hosszútávra szeretnék maradni.

Előttünk adott interjút a tévének és azt mondta, hogy jó állapotban vette át a budaörsi kapitányságot. Ugyanakkor a kollégáitól azt hallottam, hogy változásokat jelentett be. Ez nem ellentmondás?

Még csak két hete vagyok itt, és hiányosságokat valóban nem tapasztalok, továbbá a bűnügyi mutatók is jók, az mégsem ellentmondás, hanem természetes, hogy néhány dolgot másként látok, másként szeretnék csinálni, mint az elődöm.  Személyi változásokra azonban nem gondolok.

Mit tart most nálunk a legnagyobb közbiztonsági problémának?

Én eddig bűnügyes voltam, Füzesabonyban, majd egy rövid ideig a 17. kerületben, utána hosszabb ideig Zuglóban, illetve a Budapesti Rendőrkapitányság nyomozó főosztályán. A vagyon elleni bűncselekmények, a betörés, a rablás, a gépkocsi feltörések száma azonban az utóbbi években jelentősen csökkent, és nemcsak a hozzánk tartozó 21 településen, hanem egész Pest megyében, aminek több oka lehet. Egyrészt az, hogy olyan elkövetőket sikerült felderíteni, akik például 55 illetve 13 rendbeli betörést ismertek el, és immár „túszok”, vagyis börtönbe kerültek. A többiek pedig elmentek innen máshova, például külföldre. Másrészt az emberek egyre inkább odafigyelnek az értékeikre, a megelőzésre. Ám miközben a bűnügyi helyzet jelentősen javult, a közlekedési balesetek száma nőtt, jellemzően az agglomerációban. Mindenki siet, noszogatná az előtte haladót, miközben babrálja a mobiltelefonját, és rengeteg a koccanás. S ami nagyobb baj, hogy egyre több az ittas vezető, átlagosan négy-öt „fogásunk” van egy-egy hétvégén.

Mivel lehet az ittas vezetők számát csökkenteni? Sűrűbb és szigorúbb ellenőrzéssel?

Ellenőrzéssel csak utána megyünk a problémának, ezért a valódi megoldáshoz a médiának is segítenie kell az elriasztó esetek bemutatásával, illetve az emberek fejében kell rendet rakni, hogy bizony két sör is sör. Vannak olyan vezetési gyakorlatok, amelyeken egy speciális szemüveggel ki lehet próbálni, hogy alkoholt fogyasztva mennyire más például az ember térlátása. A közlekedési szabályok és közlekedési kultúra oktatását azonban már a gyereknél el kell kezdeni. A szeptemberi iskolakezdés miatt ez a téma most igencsak aktuális, hogy még jobban oda kell figyelni az utakon.

A múlt héten készítettünk interjút a kapitányságuk szintén új bűnmegelőzési előadójával, akinek gondolom fontos szerepet szán ebben.

Igen, az ő feladata elsősorban a veszélyeztetett korosztályok, tehát az óvodásoktól kezdve a fiatalokig, és az idősek felvilágosítása. Akik általában sebezhetőbbek, hiszékenyebbek, mint a középkorúak, tehát többek között abban is fogom Csilla segítségét kérni, hogy az óvodai és iskolaprogramok mellett az időseket is keresse meg.

A városban sokan tudni vélik, hogy például a Templom tér vagy a Kálvária domb környéke olyan fiataloknak a találkozóhelye, akik nem vetik meg az alkoholt, de talán a drogot sem. Tervezi ezeknek a területeknek a szigorúbb és gyakoribb rendőri ellenőrzését?

Hallottam róla, hogy vannak ilyen helyek, de nem hiszem, hogy a felszámolásuk csak rendőrségi feladat lenne, illetve hogy csak rendőri eszközökkel meg lehetne oldani a problémát. Sőt, ha túl gyakran és túl szigorúan lépnénk itt fel, azzal csak azt érjük el, hogy az érintett fiatalok más helyet keresnek. A tapasztalat szerint, aki kábítószerezik, az előbb-utóbb lopni is fog, mert szüksége lesz a pénzre. Ám ezt megakadályozni elsősorban a szülőknek és az iskolának kell, mi pedig, mint jogalkalmazók, abban tudunk nekik segíteni, hogy elmondjuk, mire figyeljenek ők oda, milyen jelei vannak, ha a gyerekük tévútra kerül.

Egy éve az elődje illetve a bűnügyi osztályvezetőjük azt nyilatkozta lapunknak, hogy bátran kiengedné Budaörsön este az utcára egyedül a gyerekeit. És ön?  

Egyetértek velük, ezen a környéken a közbiztonság messzemenően jó, a közterületi bűncselekmények száma elenyésző, amióta itt vagyok, nem is történt. Persze, ha akár egyetlen előfordul, az az áldozat és a környezete számára traumát okoz. Az olyan kirívó, egyedi esetek pedig, mint a tavalyi gyújtogató illetve robbantással fenyegető, okozhatnak az emberekben félelmet, rossz érzést, de azon az ügyön több mint kétszáz rendőr dolgozott, és végül kézre került a magányos elkövető, aki mindent beismert, és akiről kiderült, hogy gondok vannak az elméjével.

Ha már a tavalyi gyújtogatót említette, őt végül az Auchan által ráállított polgárőrök látták meg egy telefonfülkében.   

Igen, ez volt a szerencse, hogy velük közösen még több telefonfülkét sikerült szemmel tartani.

Ön miként viszonyul a polgárőrökhöz?

Ahol eddig dolgoztam, mindenhol szorosan együttműködtünk velük, közös akciókat szerveztünk, és a polgárőrségnek van visszatartó ereje. Bízom benne, hogy ez itt sem lesz másként, de még nem volt időm mindenkivel személyesen találkozni.

És ön szerint az áruházi biztonsági szolgálatokkal is fontos a rendőrség számára a jó munkakapcsolat?

Igen, mert segítenek minket, jelzéseket adnak, és például az Auchan éttermi részében a biztonsági őrökkel együttműködve sikerült megszüntetni a lopást.

Mit gondol arról, hogy a budaörsi kapitányság bűnügyi statisztikáját eltorzítja a sok bevásárlóközpont?

A bevásárlóközpontok a bűnözők paradicsoma, legyen szó bolti lopásról vagy gépkocsi feltörésekről. De én nem úgy fogalmaznék, hogy ez eltorzítja az adatokat, hanem hogy ezek száma szintén benne van a statisztikában. Az áruházi lopások azonban az itt élőket nem igazán érintik, ezek inkább a cégeknek jelentenek veszteséget.

Mint bűnügyi vezető számos nagyobb és jelentős esetről és elfogásról nyilatkozott az elmúlt években a médiának. Mennyire ítéli meg másként, ha csupán egy kifli csücsök tolvajt állítanak elő a kollégái?

A jogszabály világosan meghatározza, hogy mi a vétség, a szabálysértés és a bűncselekmény, és egy kifli csücsök – vagy ahogy én hívom a jelenséget „túrórudi” – elemelése értelemszerűen a legenyhébb büntetést vonja maga után. De ha a tolvajt lefülelik és átadják nekünk, a szabálysértési eljárást le kell folytatni, akár megsajnáljuk emberileg az illetőt, akár nem. Egy rablás súlya nyilván más, mint egy kisebb értékű lopásé, de egyik se jó.

Akkor másként kérdezem. A napokban bejárta az internetet, hogy egy rendőr – igaz, nem Magyarországon – inkább kifizette a tolvaj helyett az inget és a nyakkendőt és elengedte, amikor megtudta, hogy állásinterjúhoz kellettek neki. Hogy a történet igaz-e vagy sem, nem tudom, de mit gondol erről?

Nem mondanék róla véleményt. Talán csak annyit, hogy a tízparancsolatban is benne van a „ne lopj”. Ha állásinterjúra megy valaki, arra felkészül, és kérhet kölcsön egy öltönyt vagy az arra valót, illetve sok jó megoldás létezik, de a lopás nem az.

Budaörsön tudomásunk szerint sok mindenben támogatja az önkormányzat a helyi rendőrséget, ami nyílván nem függ a kapitány személyétől. Ön is számít rá? Illetve mit gondol a budaörsi polgármester ötletéről, hogy legyen önkormányzati rendőrség (is)?

Természetesen remélem, hogy a korábbi jó kapcsolat megmarad az önkormányzattal, és nemcsak itt Budaörsön, hanem a hozzánk tartozó többi településen is, hiszen a lehetőségeikhez képest, sőt, olykor azon felül, mindenhol támogatják a munkánkat, a kollégáim csak pozitívan nyilatkoztak az együttműködésről. Én magam most keresem fel sorra a polgármestereket és mutatkozom be a képviselőtestületeknek.  Sok példa van rá külföldön, hogy a közlekedési rendőrséget egy város vagy kistérség működteti, de a bűnügyekkel ott is állami szervek foglalkoznak. Magyarországon azonban nem tartom valószínűnek önkormányzati rendőrség létrehozását.

Annak ellenére, hogy nálunk nem önálló az egyes önkormányzatok területén a rendőrség, mégis többször hallottam, hogy ha egy bűnöző elhagyja az adott város vagy kapitányság területét, illetékesség hiányában nem keresik tovább. Ez valóban így van?

Nem teljesen. Amiről kérdez, azt utazóbűnözésnek hívjuk, és már a rendszerváltás előtt születtek róla tanulmányok, feljegyzések, hogy milyen formában lehet hatékonyabbá tenni az együttműködést a többi kapitánysággal. Azóta sok mindent kipróbáltunk, volt, ami nem vált be, volt, ami igen, de tippeket nem adnék a bűnözőknek, hogy mire figyeljenek, ezért maradjunk annyiban, hogy megvannak az utazóbűnözők felderítésére a módszerek.

Hogy került a budaörsi kapitányság élére, illetve miként fogadták önt az új kollégái?

Mint említettem, a BRFK-ról jöttem át ide, mert a Pest megyei főkapitány felkért erre a feladatra és rövid gondolkodás után igent mondtam.  Az összes környező kapitányságot ismerem, így ezt is, de azért az új vezetőt mindenki fenntartásokkal kezeli, és szerintem ez a normális. Következetes és szigorú vagyok, ezt tudják rólam.

Megnézi például a kollégái facebook oldalát, hogy többet tudjon meg róluk?

Én nem, mert az interneten csak híreket olvasok, de van olyan, erre feljogosított személy, aki megteszi, és tőle jelentést kapok. Egy rendvédelmi szervnél dolgozónak itt bent és a magánéletében is ehhez méltóan kell viselkednie, a rendőr az civilben is rendőr.

Kicsit konkrétabban, mi az, amit elvár a kollégáitól?

Mi a lakosságért vagyunk, az ő nyugalmukért dolgozunk, azért, hogy élhető legyen például ez a város. Ugyanakkor, ahol lakunk, ott nekünk is vannak elvárásaink az orvostól, a tanártól, a kereskedőtől és így tovább, hogy mindenki végezze el jól a saját munkáját.

Értem. Tehát azt várja el a kollégáitól, amit ők is elvárnak másoktól. Mesélne még egy kicsit saját magáról? Miért lett rendőr?

A felvételin se tudtam érdemben válaszolni arra, hogy miért lettem rendőr, hiszen senki nem dolgozik a családunkban hasonló területen sem, és a nyomozós filmeket is csak mértékkel néztem. Harmadikos voltam a kazincbarcikai gimnáziumban, amikor megbeszéltem magammal, hogy nekem ez tetszene, és onnan sikeresen vettem az akadályokat…

A nevében a dr. a jogi végzettségre utal?

Igen.

A szülei mit szóltak a pályaválasztásához?

Támogattak benne és büszkék rám, az eredményeimre, amikor látnak a médiában, vagy amikor megmutattam nekik a kitüntetést, amit legutóbb az országos főkapitánytól, korábban pedig a belügyminisztertől kaptam, illetve számtalan önkormányzati elismerésben részesültem. 

Jól tudom, hogy hamarosan ide költözik?

Ha nem is Budaörsre, de a szomszédos 11. kerületbe költözünk, ám amikor kinéztük a lakást, még szó sem volt arról, hogy itt fogok dolgozni. A feleségem szintén a rendőrségnél van, a Teve utcában, jogi területen, a kislányunk 3, a fiúnk 7 éves, most lesz elsős, és olyan megoldást kerestünk, hogy délután négyre valamelyikünk biztosan értük mehessen az óvodába illetve az iskolába.

Köszönöm a beszélgetést!