Budaörs a második a GfK vásárlóerős listáján

0
94

Az egy főre jutó vásárlóerő (nettó jövedelem) alapján Budaörs a második, Pest megye a negyedik, Magyarország a harmincadik a GfK tanulmányában szereplő listákon. És míg Liechtensteinben, ami az első helyet foglalja el, az egy főre jutó vásárlóerő 65.438 euró, addig  Magyarországon az átlagos vásárlóerő 6 654 euró. Ukrajna áll az utolsó helyen, mindössze fejenként 1.318 euróval.

Az 5000 főnél nagyobb települések Budapest nélküli rangsorában az egy főre jutó vásárlóerő országos átlaghoz viszonyított aránya (vásárlóerő index) alapján Budaörs a második – derül ki a GfK legfrissebb tanulmányából. Üröm előz meg bennünket, és utánunk a további sorrend Solymár, Nagykovácsi, Paks, Szentendre, Diósd, Gödöllő, Győrújbarát és Törökbálint. (Ugyanezen a listán például 2016-ban a negyedik helyen álltunk.)

Évek óta első vagy a második városunk a jövedelem és az életszínvonal egyéb jellemzői alapján összeállított listákon, így ez a mostani eredmény sem meglepő. Amit azonban mégis kicsit óvatosan kell kezelni, egyrészt mert minden statisztika nagy különbségeket takar el, másrészt mert a GfK mutatója csak egy szempontot vizsgál, a nettó jövedelmeket és annak változását az előző évekhez képest.

A GfK Vásárlóerő, 2018-ban című tanulmányának egyik legfontosabb megállapítása, hogy a leggazdagabb és a legszegényebb megye közötti különbség nem csökkent, ám volt átcsoportosítás. Pest megye (Budapest nélkül) a negyedik a megyék rangsorában,  Budapest az első és megelőz minket Komárom és Fejér is. Jól szemlélteti az országban a különbségeket, hogy Magyarország 20 megyéjéből hétben a vásárlóerő az átlag felett van. Ezek Budapest és környéke, illetve a  Dunántúl.

A közvetlenül Ausztriával határos Győr-Moson-Sopron megyében a lakosoknak az országos átlagnál 1,7 százalékkal több pénzük van a kiadásokra. Az ország északkeleti részén, a Romániával és Ukrajnával határos Szabolcs-Szatmár-Bereg megye áll az utolsó helyen Magyarország megyéi között. Itt az egy főre jutó vásárlóerő 5.281 euró, ami az országos átlag közel 80 százaléka és az európai átlag 37 százaléka.

Kitekintve Európára: az előző évhez hasonlóan Liechtenstein az első helyet foglalja el, itt az egy főre jutó vásárlóerő 65.438 euró. Ez jóval magasabb, mint a többi országban mért szám és több mint 4,5-szerese az európai átlagnak. Svájc a második helyen áll 40. 456 euró/fő vásárlóerővel lakosainak az európai átlagnál közel háromszorosan magasabb összeg áll rendelkezésre. Ukrajna áll az utolsó helyen, mindössze fejenként 1.318 euróval.

Magyarországon az átlagos vásárlóerő 6 654 euró (tavaly ez az érték 6.204 euró volt). Ez az európai átlagnak a 47 százaléka, így Magyarország a 30. helyre került a listán, közvetlenül Lengyelország mögött.

A tanulmányról a teljes sajtóközlemény itt érhető el!