BTK Kft. – szakértelem a kompresszorok területén

0
446

Kompresszorok a piacon

Felhasználói szemmel mindenki nagyobb bizalommal fordul az olyan vállalkozások felé, melyek évek tapasztalatát tudják felmutatni egy-egy területen. A vásárlók ekkor feltételezhetik, hogy a kapott termék mellé szakmai támogatást is kapnak a későbbiekben, erre pedig bátrabban építenek.

A kompresszorok kínálata mára két szegmensre oszlik

Habár a kompresszorok viszonylag egyszerű készülékek és feladatuk kizárólag a levegő sűrítése és szállítása, a hozzájuk fűződő szakértelem jóval mélyebb tudást igényel. A kereskedelmi kínálatban elérhető kompresszorok mára két fő kategóriába tagozódnak be: dugattyús kompresszorok, illetve csavarkompresszorok. Ezek a berendezések az alkalmazott technológiában, vagyis működési elvükben térnek el egymástól, de mindkettőnek megvan a létjogosultsága a felhasználók között.

Ugyan két fő terméktípusról beszélhetünk, a kategóriákon belül található modellek igencsak eltérők lehetnek. Ez kidomborodhat a különféle műszaki paraméterekben is, vagy épp abban, hogy milyen felhasználási területre javasoltak a leginkább. Laikusként persze mi is képesek vagyunk elolvasni a technikai tudnivalókat, a szakmai támogatást azonban már itt is nélkülözhetetlen. A későbbi időszakokról nem is beszélve. Ha kompresszorokról van szó, hazánkban a BTK Kft. képviseli azt a fajta szakmai felkészültséget, melyre korábban utalni igyekeztünk.

A szakértelem szerepe

A kompresszorok tehát csak látszólag egyszerű készülékek, a választás során bizony jócskán szükség lesz a BTK Kft. által is nyújtott szakmai támogatásra. Ha felhasználási területek szerint szeretnénk szétválasztani a berendezéseket, leegyszerűsítve talán három kategóriáról érdemes beszélnünk: hobbiszintű, ipari, illetve speciális célú felhasználók. A kompresszorok feladata mindhárom esetben ugyanaz, ám a nekünk megfelelő berendezés megtalálása nem ennyire egyszerű.

A kompresszorok számszerűsített paraméterei a laikusok számára száraz adatok. Az, hogy ehhez magyarázatot is kapjunk és ennek segítségével rájöjjünk, hogy milyen felhasználóknak javasolt az adott modell, képzett szakértőt kíván. A BTK Kft. kínálatában a felsorolt összes kompresszortípus megtalálható, a belépő szintű modellektől az egészen komoly, nagyipari felhasználásra is alkalmas készülékekig, mi pedig nyilván nem szeretnénk fölöslegesen egy túl nagy teljesítményű berendezésért több pénzt kiadni. Ám a szakmai támogatás itt nem áll meg.

Jobb, ha a pénzünkért nem csak egy terméket, hanem szerviztámogatást is kapunk

Hosszútávú támogatás

A kompresszorokra általánosan igaz az, hogy hosszabb távra terveznek velük és – főleg ipari környezetben – működésük folyamatossága nélkülözhetetlen. Épp ezért elengedhetetlen, hogy a készülékek műszaki állapota kifogástalan, de legalábbis kielégítő legyen. Ezt szolgálják az időszakos karbantartások, illetve szervizmunkák. A BTK Kft. nem csupán kereskedik ezekkel a berendezésekkel, de a hozzájuk kötődő szerviztámogatást is megadja.

Azzal, hogy nem csak készüléket, hanem szolgáltatást is vásárolunk, egyrészt a magunk dolgát könnyítjük meg, másrészt a kompresszorunk élettartamát növeljük meg már a beszerzés pillanatában. A készülékekhez kötődő kisebb-nagyobb munkákat fix időközönként szükséges elvégezni, de az ad hoc jellegű szerviz feladatok sem jelentenek gondot. A szakmai támogatás fontossága tehát nem csak a kiválasztáskor, de a készülékek teljes életútja során kiemelhető.

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here