Berzsenyi Bellaagh Ádám, mint a Budaörsi Latinovits Színház igazgatója az első ötéves ciklusában az utolsó évadra készül. Bízik benne, hogy a megkezdett átalakításokat, mind a technikai feltételek, mind a szervezeti rendszer és főként a művészeti munka terén a későbbiekben is folytathatja majd, de önkormányzati tulajdonú intézményről lévén szó, ez nem az ő döntése lesz jövőre. Az interjú időpontjában, augusztus végén „Az üzlet az üzlet, avagy eladó a menyasszony” olvasópróbái kezdődtek el, hiszen Csiky Gergely egyik legsikeresebb színművének, „A proletároknak” a Mohácsi-testvérek, Mohácsi János és Mohácsi István által leporolt átirata lesz az új évad idei első bemutatója. Egy másik, aktuális információ, hogy a budaörsi színház 12 fős társulatából Hartai Petrát a legjobb női főszereplő díjára jelölte a Színházi Kritikusok Céhe az 2021/2022-es évadban, a „Katharina Blum elvesztett tisztessége” című előadásban nyújtott alakításáért.
Bár korábban öt évet már dolgoztál itt, a Budaörsi Latinovits Színházban, mint művészeti vezető, ez a mostani lesz az első ötéves igazgatói ciklusod utolsó évada. Amiben ugye volt két covidos év, most pedig a kisszínházak anyagi helyzete vált országosan bizonytalanná, így nehéz mérleget és terveket készíteni. De megpróbálnád?
– Igen, ez egy ciklus vége, és ha mérleget készítünk, akkor az biztos, hogy az induláskor kitűzött cél érdekében, miszerint professzionális színházat szeretnénk itt létrehozni, nagyon sok mindent megtettünk már, de nyilván még nagyon sok teendő hátra van. Tehát a következő öt évben folytatni szeretném ezt a munkát.
A pandémia és az egyre inkább érezhető gazdasági válság milyen hatással volt, van a budaörsi színházra?
– Nyilván a körülményeket teljesen megváltoztatta, ahhoz képest, amikor a pályázatomat négy éve megfogalmaztam, és ezzel a működési feltételeket is, de a terveket, a célokat nem. Tehát maradt a fejlődés a cél, mind az infrastruktúra területén, mind úgy, mint szervezet, mint kiszámítható és biztonságos munkahely, és mind – ami a legfontosabb – a művészi ambíciókban. Továbbá a közönséggel való kapcsolatban, hogy egyre szélesebb réteget érjünk el, földrajzi szempontból és életkorilag egyaránt. Most 3 éves kortól játszunk 100+ éves korig, hiszen mi vagyunk „a város színháza”, és ennek az elvárásnak szeretnénk is megfelelni.
Milyen infrastrukturális fejlesztésekre került sor eddig?
– Óriási dolognak tartom, és több éves egyeztetés eredménye, hogy az önkormányzat elkezdte megépíteni a raktárunkat, amiben végre az időjárástól függetlenül és biztonságos módon, rendeltetésszerűen tudjuk tárolni a díszleteket és a jelmezeket. Továbbá a Jókai Mór Művelődési Házzal együttműködve megújítottuk a színpadot, többek között a portált (azt a „fekete falat”, amit látnak a nézők szemből a színpad körül), ezáltal nagyobb és jobban használható lett a tér. Megújult a komplett nézőtér, és mivel mostantól soronként emelkedik, javult a láthatóság. Fejlesztettük a fénytechnikát, és a falakban a kábelezést, az elektromos elosztó cseréjével elhárult az üzemzavarok, zárlatok veszélye. Az ügyelői berendezés most már tényleg 21. századi. Hangsúlyoznám azonban, hogy ez egy folyamat, egymásra épülnek a kisebb-nagyobb beruházások. Mi a fejlesztések után is kis színház maradunk, nagyszabású, zenés darabokat a későbbiekben sem fogunk előadni, de ezen a méreten belül már elmondhatjuk, hogy a technikai feltételeink korszerűek, hasonlóak, mint egy fővárosi kis színházban.
Második területként a szervezetet említetted…
– Igen. Nagy előrelépés, szintén a biztonság szempontjából, hogy a műszaki személyzet állandó lett, főállásban tudjuk foglalkoztatni például a díszítőket, míg korábban megbízással dolgoztak külsős vállalkozóként. Továbbá a szeptemberi önkormányzati képviselő-testületi ülésen kerül napirendre, hogy a KATA-törvény módosítása okán társulatunk állandó tagjait is munkaszerződéssel foglalkoztathassuk, egyelőre határozott időre, erre az évadra. Ez persze költségesebb megoldás, de hosszú távon biztosabb a munkáltató és a munkavállaló szempontjából is.
Mi alapján differenciálsz a színészek bérének a meghatározásánál? Hogy mennyit játszanak vagy mennyire elismert művészek?
– Mindenkivel egyénileg állapodunk meg, és igen, nagyon hangsúlyos, hogy milyen az illető leterheltsége a színházban. Mert gondolj bele, aki négy előadásban is benne van, az augusztustól a következő nyár végégig naponta folyamatosan bejár próbálni! De nyilván számít az életkor, a tapasztalat, hiszen jelentős művészek vannak a társulatunkban, őket anyagilag is el kell ismernünk, amennyire a lehetőségek engedik. Ez pedig már nem is csak igazgatói, hanem inkább művészeti vezetői kompetencia, hogy kit, mennyire foglalkoztatunk az adott évadban, hogy a színpadon ne mindig ugyanazok, hanem különböző találkozások jöjjenek létre, és hogy a színészek szakmai fejlődése is biztosítva legyen, ne skatulyázzunk be senkit.
Visszakanyarodva a szervezeti fejlesztéshez, mi tartozik még ide?
– Nagy lépést tettünk előre a belső információáramlás megkönnyítéséért. Továbbá most mutattam be új kolléganőnket, Zsigmond Nórát, aki a sajtóval is tartja mostantól a kapcsolatot, de az ő feladata a teljes marketing, amit korábban hárman csináltak. Az értékesítés területére is nagyon jó új kollégákat találtunk, így a szervezésvezetővel együtt már hárman vannak.
Művészeti vezető továbbra sem lesz külön? Hiszen amikor igazgató lettél, ez a pozíció megszűnt.
– Költséghatékonysági szempontból azt gondolom, hogy a színház mérete nem indokol egy önálló művészeti vezetői státuszt, mert az igazgatás mellett el tudom látni ezt a tevékenységet is, pontosabban azzal folyamatosan összekötve. Viszont ami újdonság, hogy hivatalosan elindítunk egy művészeti tanácsot, ami rajtam kívül három fix tagból áll: a színház két dramaturgjából, valamint korábbi sajtósunk, Bognár Éva is itt kapott új szerepet, mint művészeti tanácsadó. És mindig meghívjuk majd a tanács ülésére az adott produkciók rendezőit is, hogy kikérjük a véleményüket. A tanács fő feladata a művészeti munka belső elemzése, kontrollja és a meglévő előadások nyomon követése.
Azzal kezdtük a beszélgetést, hogy professzionális színházat szerettél volna, illetve szeretnél, és ez elsősorban mégis csak a művészi munka színvonalában mérhető…
– Szerénység nélkül mondhatom, hogy elég jó hírünk van már mind a szakmában, mind a közönség visszajelzései szerint. Egy mai hír, hogy Hartai Petrát, társulatunk állandó tagját a legjobb női főszereplő díjára jelölte a Színházi Kritikusok Céhe a 2021/2022-es évadban, a „Katharina Blum elvesztett tisztessége” előadásban nyújtott alakításáért, továbbá „Az osztály vesztese” című produkciónk a legjobb ifjúsági előadás kategóriában került be a legjobb három közé. A díjról októberben döntenek majd. Örülök neki továbbá, hogy a „Szentivánéji álom” című előadásunk lett a Városmajori Színházi Szemle nyitódarabja augusztus végén, és októberben megyünk például vendégjátékra Stockholmba az „Apa, anya, fiú, lánnyal”. Azt gondolom, hogy az új évadunk programja magáért beszél. „Az üzlet az üzlet, avagy eladó a menyasszony” olvasópróbái már elkezdődtek, ez Csiky Gergely egyik legsikeresebb színművének, „A proletároknak” a napjainkra aktualizált változata. Mohácsi János most először rendez nálunk, és vele dolgozik a testvére, Mohácsi István is. De ha már neveket említek, azt hiszem, hogy a ötödik alkalommal visszatérő Alföldi Róbert mellett büszkék lehetünk arra, hogy a Kossuth- és Jászai-díjas Zsótér Sándor, aki most először jön, nálunk rendezi meg a „Kurázsi mama és gyermekeit„.
Az évad előadásainak a megtervezésekor szempont, hogy legyen köztük komolyabb és vidámabb is?
– Persze, hiszen ez a feladatunk, de azért a vidámabb, illetve szórakoztatóbb sem feltétlenül könnyedebb. Talán a gondolatiság és a mának szólás az elsődleges szempont a darabok kiválasztásánál.
És még mi? Például, hogy ismert szerzője legyen, vagy hogy inkább kapjanak a fiatalok is lehetőséget? Talán kilenc-tíz éve volt egy olyan bemutató, „Budaörs éjjel-nappal” címmel, amit több „ifjú titán” írt és hát egy jó nagy zagyvaság lett belőle.
– Ez még nagyon az elején volt, és az volt a fő probléma, hogy nem volt összeszokott a csapat, illetve nem volt, aki összefogja őket. A fiataloknak azonban meg kell adni az esélyt, ilyen például a mostani évadban a friss rendezői diplomás Csábi Anna, aki azt kérte korábban, hogy nézzem meg az eddigi munkáit, és most ő jegyzi az egyik ifjúsági előadásunkat, Mark Haddon – Simon Stephens: „A kutya különös esete az éjszakábant”, novemberben lesz a bemutató. Magának a darabnak a kiválasztását egyébként nem én vagy mi, belsősök döntjük el, hanem a meghívott rendezőre bízom, hogy tegyen javaslatot, hiszen akkor lesz ihletett. De azt szoktam kérni, hogy a rendező gondolja át, kikből áll a társulatunk, és mi az, amit velük, rajtuk keresztül szeretne elmesélni.
Amikor kilenc éve a legelső interjút csináltuk veled, azt mesélted, hogy fiatal, kezdő művészeti vezetőként csak úgy odamentél ismert rendezőkhöz, színészekhez és meghívtad őket Budaörsre. Most már inkább ők kopogtatnak nálad?
– Sok megkeresést kapunk szerencsére, de elsősorban persze fiataloktól. Azt azonban már senkinek nem kell bemutatnunk a magyar színházi világban, hogy mit is csinált eddig a Budaörsi Latinovits Színház.
A legelső kérdésemben már érintettem, de tovább léptünk rajta: most, hogy a színházak, illetve általában a kulturális intézmények anyagi helyzete Magyarországon bizonytalanná vált, lecsökkent vagy megszűnt az állami támogatásuk, nálatok mi a helyzet?
– Nagyon bizonytalan mindenkinek a helyzete, így a miénk is. Ami biztos, hogy fenntartónk a Budaörs Város Önkormányzata, amelynek van egy közös működtetési szerződése a szakminisztériummal, amit 2020-ban kötöttek meg, és idén év végéig tart, illetve egy kitétel szerint ezt az idén ősszel újra kell tárgyalni. A jövőbe tehát nem látok, de azt elmondhatom, hogy mióta én vagyok az igazgató, a munkákkal kapcsolatban sem az önkormányzattól, sem a minisztériumtól semmilyen negatív jelzés nem érkezett, sőt, nagyon produktív volt az együttműködés. Ennek köszönhetően tudtunk nagy léptékkel fejlődni.
A színház költségvetésében mekkora a jegyeladásokból a bevételek aránya?
– Történelmileg 20-22 százalék. Most az a célom, hogy érje el a 25 százalékot stabilan és idővel haladja meg a 30 százalékot. Árban egy picivel alatta vagyunk a fővárosi prózai színházi áraknak és egy picivel fölötte a vidéki, prózai előadások jegyárainak. A fő akadálya annak, hogy a saját bevételünk lényegesen növekedni tudjon, az a közös épület-használat a művelődési házzal, és ez belátható időn belül aligha változik. Az itt folyó művészi munka színvonala ma már sokkal jobb a fizikai körülményeinknél. De véletlenül se szeretnék panaszkodni, hiszen igen hálásak vagyunk a fenntartónak, hogy a fent felsorolt fejlesztéseket megcsinálhattuk. Úgy kezdtem az interjút, hogy sok teendő van még hátra, mire minden téren professzionális színház leszünk, és hadd fejezzem be azzal, hogy ezeket szeretném az adott körülmények között minél jobban felpörgetni.
